Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 4. szám - A svájci utazói törvény. 1. [r.]

194 ként ezt a kategóriát kívánja szabályozni, azután jön majd a másik lépés: az önálló ügynökök kérdése. Azzal úgyis tisztában van mindenki, hogy az utazó nélkülözhetetlen közvetítő szerv a termelő, nagykereskedő, kiskereskedő és a fogyasztó között.4 Maga a T. 1. §.1. és 3. bek. körülírja, hogy kikre vonatkozik és kikre nem; eszerint alkalmazást nyer azokra a jogviszonyokra, amelyek kereskedelmi, gyári, vagy más, kereskedelmi módon vezetett iparüzletek tulajdonosai és olyan utazók között állanak fenn, akik az üzlehelyiségen kívül (akár helyben, akár vidéken) egy vagy több munkaadó számlájára bármilyen ügyleteket közvetítenek, vagy kötnek; nem vonatkozik a T. az olyan utazóra, akinek ez csak mellékfoglalkozása, vagy aki saját számlájára vagy csak alkalmilag foglalkozik egyes ügyletek közvetítésével. Sajnos, a T.-nek ez a disztinkciója nem eléggé éles és a felmerülő vitáknak eloszlatására nem minden esetben alkalmas, annak ellenére, hogy hivatkozik a svájci kötelmi jogi törvény 319. §-ára, mely azonban ebből a szempontból ugyancsak laza szövegezésű.5 Sem az egyik, sem a másik törvényből nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy az ügynök mikor alkalmazott — más szóval: mikor áll szolgálati viszonyban — és mikor nem. Már pedig ennek a kérdésnek szabatos tisztázása nélkül továbbmenni nem lehet. Általánosságban szögezzük le, hogy a szolgálati viszony lényege az alárendeltségi, függőségi helyzet személyes, gazdasági és szociális tekintetben, röviden: főnök és alkalmazott állanak egymással szemben. A megbízásnak minősülő ügynöki jogviszonytól eltérően szolgálati viszony tehát csak akkor forog fenn, ha a szerződés tartalmának oly többlete állapítható meg, mely a megbízási szerződés határain túlmenően az állandó természetű lekötöttséget és a függőségi viszonyt együttesen tünteti fel. Az, hogy az ügynök munkaidejének túlnyomó részét 4 Megelőzőleg a svájci kereskedelmi utazók szövetsége — melyben a munkaadók is képviselve vannak — már 1919-ben előírt egy normálszerződést, mely tartalmazta az utazók számára a minimális felételeket, mint pl. 25 éves kor és 3 éves gyakorlat után legalább havi 400 frank illetményt (fizetés vagy jutalék, vagy a kettő együtt), ami idősebb korban és hosszabb gyakorlat után aránylagosan emelkedik. A költségtérítés legalább napi 20 frank, ha az éjszakát is vidéken tölti és 12 frank, ha estére visszajön; ezenfelül a vasúti jegy, mintaláda szállítási költség és az üzletfelek megvendégelése külön megtérítendő és így tovább. (Lásd G. Meister: ,,Praktischer Leitfaden" etc. c. törvénymagyarázat 11. old.) Nevezett G. Meister a svájci kereskedelmi utazók egyesületének központi titkára, tevékeny részt vett a törvény előkészítésében s így annak magyarázatára kompetensnek tekinthetjük. s 319. §. „A szolgálati szerződésben kötelezi magát a munkavállaló bizonyos szolgálatoknak határozott vagy határozatlan időre való teljesítésére, a munkaadó pedig díjazás fizetésére; és pedig akkor is, ha a díjazás nem a munkaadó szerint, hanem az elvégzett munka szerint igazodik (darabszám, akkord), föltéve, hogy a munkavállaló határozott, vagy határozatlan időre nyer alkalmaztatást vagy foglalkoztatást."