Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 3. szám - A szövetkezés szabadsága

144 3. Ha ezekután azt vizsgáljuk, miképpen alakulhat ki a gazdasági életben olyan verseny, amely tényleg árszabályozó működést végez akár a fogyasztóközönség, akár az eladni kivánó kistermelő javára, akkor a következőket kell megállapítani. Az ú. n. kapitalista gazdasági rendszernek legnagyobb hibája az, hogy a piaci versenyt, amely a liberalizmus kezdeti korszakában tényleg árszabályozóan hatott, megszüntetni igyekszik. A saját számlára dolgozó, a dolog természeténél fogva nyerészkedésre törekvő magánvállalatok csupán egyideig folytatnak egymás ellen versenyt. Később egyre több olyan megállapodást kötnek, amely a versenyt kikapcsolja s a nyugodt viszonyok között való nyerészkedést fokozatosan biztosítja. Ezt a bajt csak akkor szüntethetnők meg, ha az ilyen megállapodásokat lehetetlenné tennők, ami gyakorlatilag kivihetetlen, vagy hogy ha e tőkés szervezetekkel szemben olyan versenytársat léptetünk fel, akinek más az érdeke, mint a nyerészkedésre törekvő s egymással megállapodó magánvállalatoké. Az államszocializmus különböző formái a megoldást az állam beavatkozásának segítségével keresték s arra törekedtek, hogy az állam lépjen fel árszabályozóként, vagy piacszabályozóként. Ennek a megoldásnak hátrányait nem e munka keretében kívánom kifejteni. Csupán nagy vonásokban utalok azokra a gazdasági életet bénító jelenségekre, amelyek a túlzott állami beavatkozással s a bürokrácia megnövekedésével jártak. A gazdaságpolitikusok egy másik csoportja a szövetkezeti mozgalomban látja a megoldás lehetőségét. Akik így vélekednek, azok abból az elgondolásból indulnak ki, hogy a tőkének, mint termelési tényezőnek, nélkülözhetetlensége és a tőke magántulajdonban megmaradásának szükségszerűsége olyan tények, amelyeken változtatnunk nem lehet, mert természeti adottságok. A tőke, mint termelési tényező, a legelső és legkezdetlegesebb eszközök használatbavétele óta mindenkor fontos szerepet játszott. Elképzelhetetlen olyan gazdasági élet, amely a tőkét, mint termelési tényezőt figyelembe ne venné. Az emberbe oltott meg nem változtatható tulajdonság viszont a magántulajdonhoz való ragaszkodás, a magántulajdon szerzése iránti vágy, amely ellen ideig-óráig cselekedni lehet, de amely ellen tartós gazdasági rendet felépíteni nem lehet. Az említett gazdaságpolitikusok felfogása szerint azonban az ú. n. tőkés, vagy tőkeuralmi gazdasági rendnek nemis az a hibája, hogy a tőkét, mint termelési tényezőt használnunk kell, vagy hogy a tőke magántulajdonban van, hanem az, hogy a magántulajdonban lévő tőkének használata helytelen felfogás folytán odafajult, hogy a tőkével járó bizonyos fokú hatalom olyan jogrendszer meg-