Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 3. szám - A szövetkezés szabadsága

140 Mindegyik nemzet arra törekszik, hogy a nemzetközi versenyben győztes maradjon. Ebből a szempontból is káros a nemzetre nézve az oly jogalkotás, mely a gazdasági és általában a társadalmi élet törvényeinek nemismerésében vagy félreismerésében végezné munkáját. 5. Felfogásunk teljes megvilágítása céljából a magyar jogalkotás területéről is kívánunk gyakorlati példát felhozni arra, hogy sokszor jelszó hatása alatt egyesek érdekében gyorsan készült rendelkezések mennyire összeütközésbe juthatnak a széles néprétegek érdekeivel. A jogalkotás újabb termékei a magyar iparjogról szóló 1922 :XÍI. (az 1884. évi XVII. te.-be iktatott ipartörvény módosítása) és az 1936:VII. tc. (az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozása). Céljuk tetszetős: a kisiparosok védelme. Ez helyes is. A védelem azonban nem történhetik a valódi közérdek rovására. Nem közérdek mai értelemben a fogyasztók nagy többségét minden védelem nélkül kiszolgáltatni a hivatásukat esetleg rosszul teljesítő foglalkozási ágaknak. Ezért szerintem tárgyi tévedésen alapul az ipartörvénynek az a rendelkezése (1922:XII. tc. 4. § Vr. I. 4.), hogy „jogi személyek, a részvénytársaságokat és szövetkezeteket is ideértve, képesítéshez kötött ipart, a kézműves jellegű iparűzés szokásos keretein belül nem űzhetnek". Ezzel a rendelkezéssel a törvény azt kívánja elérni, hogy a nagytőke azok között a keretek között, melyekben a kézművesipar általában termelni szokott, ne kereshessen érvényesülést s hogy a kézművesipar legsajátságosabb munkatere a kézművesek részére biztosíttassék. Ennek a célzatnak megfelelően a törvény az idézett rendelkezéssel csak a kisipart kívánja a nagytőke térfoglalásával szemben védeni. Igen tiszteletreméltó lehet sokak szempontjából a „nagytőkések" közé bevenni, mondjuk, a szeredai falusi kis szövetkezetet, de azt hiszem erős túlzás. Még érthető a nagy szövetkezeti központokra vonatkozólag a fenti korlátozás, de egyenesen tévedés ez a kis, de önálló falusi szövetkezetek tekintetében. Mi itt a helyzet az iparosok szempontjából? Ha azok jók, akkor semmiféle szövetkezeti összefogás nem indokolt, de be sem következhetik. Ha van iparos, de nincs tőkéje — elkallódik. Számtalan asztalost, mészárost stb. találni földmíves foglalkozásban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a közösség igen érzi az iparos hiányát, bútorzatának, szerszámának megújításánál, élelmezésénél (pl. mészárszék hiányában). Rossz iparosnál ehhez még a fogyasztó bosszúsága is járul. Vájjon mi akadálya volna annak, hogy a falusi kis szövetkezet hóna alá nyúlna valamelyik iparosnak s a szövetkezeti üzem keretén belül rendezne be az illető képesítésének megfelelő kézműves jellegű iparüzemet, mondjuk pl. pékműhelyt? Ki járna rosszul,