Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 3. szám - Az új aranyrendelet

161 magyar háborús adóemelés tehát mindenben megfelel a háborús finanszírozásra vonatkozóan a modern pénzügy tudományban megállapított elveknek. A söradónak, szivarkahüvely- és szivarkapapíradónak és kincstári árrészesedésnek, valamint a szeszegyedárusági áraknak felemelése szükségessé tette az említett cikkek forgalmi árának új megállapítását is. Az ármegállapítás az egyidejűleg megjelent közellátásügyi miniszteri rendeletekkel történt. A háborús gazdasági és pénzügyi politika fontos problémáinak megoldására irányuló adóemelés jogi szempontból nem vetett fel különösebb problémákat. Az aranyárakban a mult év végén és a folyó év elején bekövetkezett közgazdaságilag indokolatlan és valutapolitikai szempontból is aggályos emelkedés az aranypiac további szabályozását tette szükségessé. Ez történt meg az 1270/1943. M. E. szám alatt most közzétett kormányrendelettel. Az arany forgalmát 1935-ben a 2360/1935. M. E. sz. rendelet szabályozta egyszeri bejelentési kötelesség megállapításával és az aranyra vonatkozó jogügyleteknek a Magyar Nemzeti Bank engedélyhez kötésével. E rendelet hatálya azonban csak a színaranyra, aranyötvözetekre — ideértve mindenfajta aranyérmét, törtaranyat is — és az aranyvegyületekre terjedt ki; 1940-ben — az erdélyi aranybányák hazakerülése után — kiterjesztetett a rendelet hatálya az ú. n. bánya- és hordalékaranyra (aranypor, aranyfoncsor, ciánarany stb.) is. (7240/1940. M. E. sz. rend.) E rendeletek alapján az említett aranyféleségek (amelyeket — szembeállítva az aranytárgyakkal — gyűjtőnéven egyszerűen „arany"-nak szoktak nevezni) forgalma a Nemzeti Bank és az említett 1935. évi rendeletben szervezett bizottság („Aranybizottság") irányítása és ellenőrzése alatt a budapesti Nemesfém- és Drágakőcsarnokban és az Aranybizottság engedélyével bíró iparosok (kereskedők), fogorvosok, fogtechnikusok közötti közvetlen forgalomban bonyolódik le. „Aranyat" általában csak ipari feldolgozás és forgalombahozatal, továbbá fogászati feldolgozás céljára szerezhet az, akinek arra ipara vagy foglalkozása körében szüksége van. Ezek részére — ha ugyanezek ú. n. vételi igazolvánnyal rendelkeznek — aranyat eladni szabad. Ezenkívül bárki eladhatja aranyát a Pénzintézeti Központnak, amely azt az általa megállapított áron megveszi. Beszolgáltatási kötelességet nem állapítottak meg a rendeletek. A fentebb vázolt rendeletek érintetlenül hagyták az aranyból vagy az arany felhasználásával készült ékszerek, műtárgyak és használati („aranytárgyak") tárgyak forgalmát és azokra bejelentési kötelességet sem állapítottak meg. (Ha azonban az említett tárgyak olyan állapotba kerültek, hogy „törtarany"-nak minősíthetők, akkor már a rendeletek hatálya alá esnek. A rendeletek alkalmazásában Schmidt Ádám 11