Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 8. szám - Az előzetes ranghelybiztosítás alkonya

476 szűnt, illetőleg jogi szempontból a hatásában most már mindenképpen elenyészett, az illeték szempontjából azt a rendelet hat hónapig még mindig létezőnek tekinti és a megszűnés után hat hónapon belül megismételt feljegyzést is bejegyzési illeték alá vonja, ami azután már a ranghelyfeljegyzést a tulajdonosra nézve egyenesen hátrányossá teszi. Igaz, hogy e súlyos rendelkezés nélkül néhánynapos köznek hagyásával a felek az eddigi, a rendelet által visszaélésnek bélyegzett eljárást tovább folytathatnák, de éppen ennek a lehetősége bizonyítja a legvilágosabban a Jt. és az 1500/1929. P. M. sz. rendelet eredeti szabályozásának alapjául szolgáló ama meggondolás helyességét, hogy a ranghelyfeljegyzés egymagában akárhányszori megismétlés esetében sem nyújt olyan jogot, amelynek alapján a kincstár magasabb szempontból alapos illetékigényt támaszthatna. De a legkiáltóbbá válik a rendelet túlzása, ha arra gondolunk, hogy az első ranghelyfeljegyzés és a megismétlése közötti időben a telekkönyvbe egy ügyleti jelzálogjogot be is jegyeznek és ennek folytán a megismételt ranghelyfeljegyzés már csak a bekebelezett jelzálogjogot követő ranghelyre kerülhet. A rendelet az ilyen esetre külön szabályt szintén nem tartalmaz és ezért az illeték lerovása még akkor is kötelező, ha világos, hogy a hitelező az eredetileg biztosított ranghelytől már elesett. Legalább arra az esetre tehát feltétlenül szükséges lenne az új feljegyzés illetékmentességét is kimondani, ha időközben telekkönyvi jogszerzés történt. Ha azonban az illetékes tényezők mindenképpen illetékbevételt kívánnak a ranghelybejegyzés után is biztosítani, kérdem, minő súlyos akadályba ütköznék a ranghelyfeljegyzésre irányuló minden beadványnak az 1500/1929. P. M. sz. rendelet 10. §-ában — akár annak első bekezdésében — szabályozott beadványi illeték alá vonása. Ebben az esetben az első ranghelybiztosítás iránti kérelem után ugyanolyan illeték járna, mint a későbbiek után, a jelzálogadósokat a magasabb beadványi illeték egyenlékenyen és igazságosabb elvi alapon terhelné, mint ahogy a bejegyzési illeték terheli a sok kifogás alá eső rendelet szerint. Még csak azt jegyzem meg, hogy a Jt. 17. §-a a jelzálogjog átruházásának és aljelzáloggal terhelésének esetéről is szól, a 3260/1942. M. E. sz. rendelet pedig ezekre az esetekre nincs figyelemmel. Bár kívánatosnak tartanám, alig remélem, hogy a helyzetnek a fentiekben foglalt megvilágítása a 3260/1942. M. E. sz. rendeletnek hatályon kívül helyezésére vagy illetékes helyen újabb megfontolására fog vezetni, s ennek nyomán a ranghelyfeljegyzés eredeti szerepének visszaállítása be fog következni, azt azonban remélem, hogy hozzá fogok járulni annak a téves feltevésnek az eloszlatásához, mintha a törvényszerkesztők annakidején a ranghely fel jegyzés ismétlésének lehetőségét nem ismerték volna fel és alkalmat adtak volna arra, hogy a gyakorlatban felburjánozzanak illetékmegtakarításra alkalmas „visszaélések". Nizsalovszky Endre