Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1942 / 6. szám - Csendes társaság vagy alkalmi egyesülés!
356 JOGGYAKORLAT Általános gazdasági joggyakorlat Verseny. — (96.) Alperes arra kötelezte magát, hogy a megjelent művet azoknak a könyvkereskedőknek, akik a szerződéshez mellékelt névjegyzékben szerepelnek, csak a felperesen, mint főbizományoson keresztül adhatja el, de a szerződésben kikötötte az alperes, hogy minden egyéb terjesztési mód tekintetében szabadon rendelkezik, és hogy felperes az általa szerzett és az alperes által elfogadott megrendelések vételárát a szállítással egyidejűleg az alperesre engedélyezni köteles. E szerződéssel peres felek között nem főbizományosi, hanem egyszerű bizományosi jogviszony keletkezett. Alperes a felperest 1940 április 3-án arról értesítette,, hogy a felperesnek járó könyvpéldányok 1940 április 6-án reggel becsomagolva alperes kiadóhivatalában a felperes rendelkezésére állanak, feltéve, hogy alperes az engedményező leveleket postafordultával megkapja.. Alperes 1940 április 3. és 4. napján 1—1, 5. napján pedig 2 példányt eladott a műből. Ezek szerint alperes a mű eladását nyilt üzletében megkezdette azelőtt, mielőtt felperest abba a helyzetbe hozta, hogy ő is megkezdhesse a szállítást saját vevői részére. Alperes e cselekménye az üzleti tisztességbe és így a Tvt. 1. §-ába ütközött, mert a kereskedelmi forgalomban, megkívánható jóhiszeműséggel és hűséggel és ehhezképest az üzleti tisztességgel nem fér össze az, hogy alperes mint kiadó, a könyvpiacon megjelenő új: kiadvány forgalomba hozhatásának időpontja' tekintetében saját bizományosát hátrányosabb helyzetbe hozza, vagy hátrányosabb helyzet veszélyének tegye ki. Alperes arra, hogy szerződés alapján joga volt az eladást előbb megkezdeni, sikerrel nem hivatkozhatik, meri a szerződésben ily jogot a maga részére kifejezetten ki nem kötött és mert a jog kikötését hallgatólag sem foglalja magában a szerződésnek az a rendelkezése, hogy az alperes a felperes által szerzett megrendeléseken kívül egyéb terjesztési mód tekintetében szabadon rendelkezik. Alperesnek az a védekezése, hogy az 1940 április 6. napját megelőző eladás körülményeinél és az eladott példányok és csekély számánál fogva nem volt rendszeres, szintén nem jöhet figyelembe, mert alperes cselekménye a forgalombahozatal szórványossága esetén is sérti a tisztes kereskedői felfogást, amennyiben akkor is magában hordja annak veszélyét, hogy a bizományos a könyvpiacon hátrányosabb helyzetbe kerül. (C. IV. 1205/1942.) — (97.) Alperes dobozban belföldön készített púdert hoz forgalomba belföldön. E doboz felső lapja alak, színezés és a rajta levő ábra tekintetében teljesen megegyezik azzal a dobozzal, amelyben a Hudnut paris-newyorki cég külföldön készült púdert hoz forgalomba. A doboz felső lapja ennélfogva és mert alperes azon a belföldi gyártás tényét fel nem tüntette, a valósággal ellentétben azt a látszatot keltheti, hogy az abba csoma>golt áru külföldi eredetű. Ennélfogva az alkalmas arra, hogy a vásárlóközönséget, vagy annak egy részét, az áru eredete tekintetében tévedésbe ejtse. Nem tekinthető ez kizártnak akkor sem, ha alperes a doboz kerületén és alsó lapján a belföldi gyártás tényét feltünteti. A doboznak ugyanis a felső lapja a legjellegzetesebb része, ez utal legerősebben az áru eredetére*