Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Magánjogi kodifikáció. [1. r.]

322 Hála a Gondviselésnek, ez érvelés ténybeli alapja ae utolsó években lényegesen megváltozott. A négyszeri országgyarapodás azonban más tanulságokat is adott. A visszatért országrészek jogának a magyar jogrendszerbe való harmonikus beillesztése a rendeleti jogszabályok hatalmas tömegét tette szükségessé, bizonyságául annak, hogy Trianon óta azoknak az államoknak a jogalkotása sem volt tétlen, amelyek Magyarország területének egyes részein uralomra jutottak. Sőt az erdélyi részek tekintetében az egységes magyar jog hatálybaléptetése valóban olyan jognak új jogként való hatálybaléptetését jelentette, amely ezen a területen közel egy évszázad óta nem volt hatályban, sőt Erdély külön törvényhozása következtében 1848 előtt is csak bizonyos nem lényegtelen eltérésekkel élt. Az is csak természetes, hogy amikor az ú. n. utódállamok a maguk különböző jogterületekből összeállított országában egységes jogot kívántak a magyar jog elnyomásával bevezetni, a modern jogfejlődés legfrissebb vívmányaival igyekeztek nyugati barátaik előtt — legalább papíron — büszkélkedni. A mi jogunk pedig, amely a bírói gyakorlat bölcs eseti jogalkalmazásában kialakulva sokkal életszerűbb és az élet kívánalmait sokkal inkább kielégíti, tehát — egy szóval — sokkal tökéletesebb, az elmaradottság színében volt feltüntethető nemcsak a nyugati államok jogászvilága előtt, hanem ilyennek érezték azt azok a magyar jogászok is, akiknek olyan — számukra új — jogrendszerbe kellett magukat beleélni, amelyet a maga igazi szellemében — kodiíikáltság hiányában — jóformán meg sem tudtak ismerni. Fel sem becsülhető előnyt jelentett volna, ha a visszatért országrészekre nem a bírói határozatok légiójából absztrahálható, hanem az 1928. évi javaslat mesterien szövegezett paragrafusaiba foglalt magyar jogot lehetett volna kiterjeszteni. És éppen ilyen előnyt jelentene a törvénykönyv a még ezután bekövetkező minden országgyarapodás esetében is. Rendkívül sok energia megtakarítását az egységesítő jogszabályok alkotása körében és még több energiának produktívabb célokra való felszabadulását azok részéről, akik a számukra új jog megtanulásával — authentikus irányítás nélkül — kénytelenek küszködni. De a fejlemények új tanulságot nyújtanak a Hármaskönyv kapcsán is. A Hármaskönyv joga nem uno ictu 1514-ben lett országos joggá, hanem a szokás éppen olyan időben azonosította az élő joggal évtizedekre terjedő fokozatos befogadással, amikor az ország három részre szakadása már bekövetkezett, sőt sokkal hosszabb időn át volt tényleges állapot, mint amennyi idő Trianon és az országgyarapodások közt eltelt. A Hármaskönyv ennek a befogadásnak a lehetőségét éppen azzal adta meg és a jogegység fennmaradását éppen azzal biztosította, hogy szövegezett jog volt. A magyar joghoz sokkal könnyebb volt ragaszkodnia a szétszaggatott magyarságnak megszövegezett alakjában, mint lett volna akkor, ha Werbőczy tör-