Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 5. szám - A német kártérítési jog reformja - magyar bírói gyakorlat

286 A kártérítések jogköre egyike a modern magánjog azon problémáinak, amelyek a kérdések leglényegét tekintve, a rómaiak óta alig változtak. A római jog is pontosan tisztázta a kártérítésnek a fogalmi elemeit (delictum, okozati összefüggés, vétlen kár stb.) és azóta a kártérítési jognak a fejlődése tulajdonképpen abból áll, hogy a felmerülő határesetekre az egyes korok a sajátmaguk társadalmi és szociális felfogásának megfelelően alkalmazták a rómaiaktól átvett alapelveket. A modern európai jogrendszerekben is a kártérítési jogot illetően tulajdonképpen nincs fejlődés, -— ha a fejlődés alatt új utakat, lassan kikristályosodó új fogalmakat és az ezeknek megfelelően kialakuló jogszabályokat értünk — hanem inkább lassú mozgás, amely abban nyilvánul meg, hogy egyes károkozó cselekményeknél a közvetett vagy közvetlen felelősséget ma máskép bírálják el, mint 20 vagy 30 évvel ezelőtt. Nem érdektelen ebből a szempontból bizonyos összehasonlítást tenni a német kártérítési jogitervezet és a mai élő magyar kártérítési bírói gyakorlat között, mert a két összehasonlításból épp azokat a határkérdéseket tudjuk megvilágítani, amelyeknek a kártérítési felelősség szempontjából való eldöntése úgy a törvényhozónak, mint a bírónak a legnehezebb feladat. A német polgári törvénykönyv szerint a szerződéses szolgáltatás teljesítésénél alkalmazott segéd által okozott kárért a gazda, a megbízó csak saját vétkessége (culpa in eligendo inspiciendo) körében felel. A törvénytervezet szerint a gazda felel harmadik személlyel szemben is az alkalmazottja által vétkesen okozott kárért. (A hangsúly a vétkességen van, mert hiszen vétkesség nélkül a tervezet szerint még a sajátmaga tetteiért sem felel az ember.) A törvénytervezet a gazda, a megbízó felelősségét igen megerősíti azáltal, hogy az alkalmazott vétkességét vélelmezi, vagyis a gazdának kell az alkalmazottja vétlenségét bizonyítania és ha sikerül is az alkalmazottnak a teljes vétlenségét az okozott kár keletkezéséért bizonyítania, még ez esetben is csak akkor szabadul a kártérítéstől, ha egyúttal azt is bizonyítja, hogy őt magát, vagy helyettesét sem terheli semmi hiba az alkalmazott kiválasztásánál, felügyeletnél, vagy a berendezések karbantartásával, vagy végül, hogy a kár a törvényes gondosság mellett is előállott volna. Helyesen jegyzi meg Marton, hogy a harmadikkal szemben való felelősség gyakorlatilag körülbelül egyenlővé válik a szerződő féllel szemben fennálló felelősséggel. Vizsgáljuk meg, hogy a német tervezettel szemben a magyar judikatúra miképpen vélekedik erről a kérdésről. A magyar bírói gyakorlat az 1917 január 20-án meghozott 84-es számú teljesülési határozatban kristályosodik ki, amelyik kimondja : hogy „aki valamely ügyének ellátására maga helyett mást rendel ki, azért a kárért, amelyet a kirendelt az ügykörébe eső teendők teljesítésében harmadik személynek jogellenesen okoz,