Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1941 / 4. szám - Valódi és nem valódi szövetkezet
215 az ellenőrzött központnak kötelékében csak hivatásukat teljesítő, tulajdonképpeni tej szövetkezetek működhessenek. Köztudomású, hogy a kereskedelmi törvény hevenyészett szövetkezet joga — sem szelleme, sem pedig hiányos rendelkezései miatt — nem felel meg a mai kor követelményeinek és a mai szövetkezetek szükségleteinek. Az élő jognak egyik legnagyobb hibája, hogy nem emel elég hathatós gátakat az álszövetkezetek alakulása és működése elé, minthogy a cégbírói ellenőrzés csupán formai. Ezen a hiányon a szakkörök egyhangú nézete szerint hatékonyan segíteni csak úgy lehet, ha folytatjuk az egész vonalon azt az utat, amelyre törvényhozásunk és kormányunk a hitelszövetkezetek, szakipari szövetkezetek és tej szövetkezetek területén lépett és amely utat a fogyasztás és értékesítés területén a Hangya, a sajátos magyar viszonyok világos felismerésével, minden törvényes irányítás nélkül is, a maga jószántából követ. Ez az út pedig : lehetőleg valamennyi szövetkezetnek központba tömörítése, a kívülálló szövetkezeteknél pedig az alapításnak engedélyhez kötése és az állandó felügyelet és ellenőrzés megszervezése. A Központnak pedig legfőbb hivatása és kötelessége az, hogy a tagszövetkezeteknek és az önálló szövetkezeteknek szövetkezeti szellemben való működését biztosítsa. Ha nálunk is megvalósul a szövetkezet jognak ilyen irányú reformja. — akkor egyszerűen lehetetlenné válik, hogy bárki is a törvényesen megalakult és hatékony ellenőrzés mellett működő szövetkezeteket hol a valódi, hol a nem valódi szövetkezetek csoportjába ossza be. Kuncz Ödön