Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A Magánjogi Törvénykönyv külföldi visszhangja. 2. [r.]

602 mink, mint azt, hogy a vagyonjognak az öröklési jog után való elhelyezése alig lenne célszerűen megoldható, viszont egyébként a megszakadásnak valahol kétségtelenül be kell következnie, ha kitartunk az általános rész elejtése mellett és másfelől a kódex anyagát mégis az emberről, a jogalanyról szóló szabályokkal akarjuk kezdeni. Az általános rész sorsát pedig Hedemann szerint megpecsételtnek lehet tekinteni, az már a német jog szempontjából is feladottnak tekinthető. A tulajdon meghatározásában Fehrnek is feltűnik a sztatikus oldal előtérbe állítása, szemben a svájci dinamikus fogalmazással, amelynek vonásai a 431. §-nak csak a második bekezdésében tűnnek elő. A sztatikus normát nemcsak feleslegesnek, hanem veszedelmesnek is tartja arra az esetre, ha az állam a tulajdon — különösen a földtulajdon — szociálisabb felfogása felé halad. A dinamikus szabályok rugalmasabbak, a sztatikusok inkább vezethetnek a törvény elavulására. Hasonló, de még határozottabb állásfoglalást találunk Hedemannái, aki a jövő magánjogának egyik előjelét látja abban is, hogy a föld a magánjog csendes területére is behatoló új jelleget kapott. A tulajdon alapformája ennek folytán a nemzetiszocialista világnézet körében átértékelésre szorul. Elismeri viszont, hogy a magánjog rendszerében a tulajdon alapnormája mégis nélkülözhetetlen a maga két oldalával : egyfelől a tulajdonos rendelkező hatalmával, másfelől a kötelességszerű beilleszkedéssel a szomszédság és a közérdek keretébe. Megállapítja, hogy a javaslatban még az első, az individualisztikus oldal dominál (431. és 439. §.), csakúgy,, mint a Bgb.-ban. Ezzel szemben meg kell jegyeznem, hogy a javaslat a törvény korlátaira elég határozottan utal ahhoz, hogy a kérdést inkábbszövegezési kérdésnek fogjuk fel. Valóban nem lehetne lényeges változásként felfogni azt sem, ha a svájci megjegyzésnek megfelelően a 431. §. 1. bekezdése egészen elmaradna, a 2. bekezdésben, valamint a 439. §-ban pedig a közjogi vonatkozásokra erőteljesebb utalás történnék. Könnyű volna módot találni annak kifejezésére, ho gy a tulajdonjog gyakorlásának nem csupán a törvényben kimondott korlátok szabnak határt, hanem a tulajdont általában csak a közérdekkel összhangban vagy legalább a közérdekkel nem ellentétes módon szabad gyakorolni. Az individualista színeket mindenesetre tompítja a javaslat 2. §-a, mert azt, hogy a tulajdon gyakorlása mikor felel meg a jóhiszeműségnek és tisztességnek é& mikor minősül a joggal való visszaélésnek, a közfelfogás szerint lehet megítélni, ez pedig napjainkban már a tulajdon szociálisabb oldalát elég erőteljesen hangsúlyozza.10 Mindenesetre kár, hogy a 432. §. nem keltett nagyobb érdeklődést. Az individualista kiin10 A kérdésről vallott felfogásomat tekintettel különösen az újabb német fejleményekre A tulajdon „átalakulása" c. cikkemben foglaltam össze. (Magyar Kultúra, XXIII. évf. 6. sz.)