Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A Magánjogi Törvénykönyv külföldi visszhangja. 2. [r.]

603 dulási ponttól ugyanis már ebben a rendelkezésben eljut a javaslat ahhoz a másik véglethez, hogy számot vet a tulajdonnak teljes kártalanítás nélküli elvonásáig, ami pedig már a tulajdon szociális oldalának igen erőteljes hangsúlyozása akkor is, ha a tulajdon ilyen elvonását nem maga a javaslat teszi lehetővé, hanem csupán külön törvény ilyen tartalmú rendelkezésének adja meg a hátteret. Azt, hogy a javaslat a természeti erőket a dolgokra vonatkozó szabályok uralma alá vonja (434. §. 3. bek.), Hedemann a jogi problémák történeti érési folyamatának egyik momentumaként fogja fel, amelyben a konkretizálásra való törekvés nyilatkozik meg. A birtoktan szabályainak a megfelelő svájci szabályokkal való hasonlóságát észleli Fehr. A svájci önálló és nem önálló birtokos helyett a fő- és albirtokos megkülönböztetését (444. §. 2. bek.) a közönséges jogbeli főtulajdonra vezeti vissza. Az eltérés alapja valójában inkább az, hogy az „önálló" jelző nem mutatkozott eléggé kifejezőnek, hiszen ha van albirtokos, a főbirtokost is joggal nevezhetjük nem önálló birtokosnak. Hedemann és Fiad egyaránt kiemelik, hogy a tervezet a tulajdonszerzéshez érvényes jogalapon való megegyezést kíván, csakhogy míg Hedemann ezt a kérdést is az örök problémák körébe utalja, Fiad a hasonló irányú német törekvésekről is megemlékezik, idézi különösen Heckneh az Akademie für Deutsche Recht kiadványai sorában megjelent munkálatát, amely lényegileg a magyar álláspontot tette magáévá. Domke érdeklődését a vételi jogra vonatkozó rendelkezések (517. és 1419. §.) keltették fel. Hedemann a telekkönyvi intézmény győzedelmeskedésének egyik jelét látja az ingatlanra vonatkozó dologi jogok alapításánál a bejegyzési elv érvényesülésében. Ezeknek a rendelkezéseknek a jelentősége valóban nagy, ha meggondoljuk, hogy joggyakorlatunkban még a tulajdonjog tekintetében is érvényesül ellenkező törekvés, a többi állagjogok tekintetében pedig éppen azt mondhatjuk, hogy a bejegyzési elv nem él. Jóformán a jelzálogjog az egyedüli dologi jog tehát, amelyre nézve a bejegyzési elvet a gyakorlat komolyan veszi. Vájjon a kódex hatálybaléptetése elegendő lesz-e a helyzet gyökeres megváltoztatására, kérdéses, különösen ha figyelemmel vagyunk a javaslat 512. §-ára, amely a jogcímvédelem intézményét is igyekszik a kódexbe átmenteni. Kár, hogy ez a szabályozás, amely az új német jogi gondolkozás előtt, mint a túlzott formalizmussal szembeni védekezés, sympathiára számíthat, nem keltette fel az eddigi bírálók figyelmét. Úgy vélem, helyénvaló lenne arról gondoskodni, hogy a javaslat az 512. §-hoz hasonlóan az állagjogok telekkönyvi bejegyzésének elmulasztása esetére is védelemben részesítse a szerző felet. A jelzálogjog levelesítése körében Hedemann figyelmét különösen az kelti fel, hogy ez az instrumentum a hitelintézeteknek, mint jelzálogos hitelezőknek van fenntartva és egyébként is korlátozás alá esik.