Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - A semlegesek tengeri hajózása háború idején

296 ezideig csak „veszélyes övezeteket" jelöltek ki. „Tiltott övezetek" kijelölésére eddig még nem került sor. Meg lehetne még emlékezni az ú. n. „aknazárról" és az úszóaknákról is. Az ezekre vonatkozó jogszabályok azonban a hadviselőket kötelezik.* A kötöttaknák, az aknazár a blokád („tiltott övezetek", „veszélyes zónák") végrehajtásának egyik módja. A semlegeseknek tehát az ilyen aknamezőn való áthatolástól saját érdekükben épúgy tartózkodniok kell, mint pl. a hadihajókkal (hadirepülőgépekkel, tengeralattjárókkal**) végrehajtott blokádnál. Az úszóaknáknak pedig a semlegesek csak vétlen áldozatai s mint ilyeneknek legfeljebb kereseti joguk nyílik az úszóaknákat alkalmazó hadviselő ellen. Ezen a helyen kell megemlékeznünk arról az angol-francia intézkedésről (1939. XI. 27.) is, amely a német export ellen irányul. Az angol kormány 1939. XI. 27-én kelt rendelete (a francia kormánynak ugyancsak ezen a napon kibocsátott vonatkozó rendelete megegyezik ezzel) értelmében mindazokat a hajókat, amelyek 1939. XII. 4. után ellenséges kikötőből távoznak, arra kényszerítik, hogy az ott felvett árucikkeket valamely angol vagy szövetséges * Az 1907. évi II. Hágai Békekonferencia VIII. egyezménye szerint úszó aknákat (érintkezésre robbanó, helyhez nem kötött aknák) csak akkor szabad a tengerben elhelyezni, ha az akna az elhelyezéstől számitott egy órán belül önmagától elvesziti robbanóképességét (1. cikk, 1. bek.). A rögzített aknákat pedig olyan szerkezettel kell ellátni, hogy azok robbanóképességüket azonnal elveszítsók, ha rögzítésükből elszabadulnak (1. cikk. 2. bek.). Tilos az ellenség partjai vagy kikötői előtt aknákat csupán abból a célból lerakni, hogy ezzel megakadályozzák a kereskedelmi hajók forgalmát (2. cikk. Németország és Franciaország nem ratifikálta ezt a cikket, miért is az nem kötelezi ezt a két országot. Arra hivatkoztak ugyanis, hogy az aknarakás igazi célját az aknaiakon kívül mások kétséget kizáróan nem állapíthatják meg). A semleges, békésszándékú tengeri hajózás biztonságának megóvása céljából az aknarakó hadviselő köteles a rögzített aknákból álló aknamezők helyét a semlegesekkel közölni, feltéve azonban, hogy ez a közlés nem ütközik a hadviselő katonai érdekeibe. Gondoskodnia kell ezenkívül az aknarakó hadviselőnek arról is, hogy bizonyos idő múlva a rögzített aknák is elveszítsék robbanóképességüket (3. cikk). — Az egyezmény annakidején Angliát egyáltalán nem elégítette ki; rendelkezéseit nem tartotta eléggé szigorúaknak. Különösen azt kifogásolta, hogy az egyezmény nem tiltja meg kategorikusan a nyilt tengeren való aknarakást. Ezért Anglia az egyezményt csak azzal a fenntartással ratifikálta, hogy adott esetben jogában áll az egyezményben megengedett eljárások jogszerűségét is (szigorító értelmezéssel) kétségbevonnia. ** A tengeralattjárók tekintetében az 1930. évi Londoni Haditengerészeti Egyezmény 22. cikke kimondotta, hogy a kereskedelmi hajókkal szemben ugyanolyan magatartásra vannak kötelezve, mint a felszíni hadihajók. Kereskedelmi hajókat tehát, eltekintve az aktív vagy passzív ellenállás esetétől, csak akkor süllyeszthetnek el, ha előbb az utasokat, a hajószemélyzetet, valamint a hajópapírokat az egyezményben körülírt módon biztonságba helyezték. (Mindezeket a világháború után elsőnek az 1922. évi washingtoni konferencia szögezte le.) Fenti rendelkezések 1936 óta a következő államokat kötelezték: Egyesült Államok, Anglia és a dominiumok, Franciaország, Olaszország, Japán, NémetországLengyelország, Oroszország, Hollandia és a skandináviai államok.'— A légierők alkalmazása tekintetében a jelen háború kezdetéig semmiféle kötelező nemzetközi szabályozás nem jött létre.