Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - Az ú. n. valutakötelmek magánjoga

LÍ77 vált, a hitelező a Kúria gyakorlata szerint mégsem köteles a pengőben, felajánlott fizetést elfogadni. Az adós tehát a hitelező hozzájárulása nélkül nem szabadulhat meg a tartozás terhétől s a valutakockázat viselésétől és nem kaphatja vissza a netán nyújtott fedezeteit. A Kúria ezt a kérdést a devizakorlátozások első éveiben egyes adósok részéről a pengőellenérték bírói letétbehelyezése mellett megindított és a jelzálogjog törlésére, valamint a váltó kiadására irányuló perekben döntötte el ilyen értelemben. Egy 1932. évi kúriai ítélet indokolásában a következőket olvassuk: „a külföldi fizetési eszközök forgalmára vonatkozó . . . rendeletek a külföldi pénznemek forgalmát csupán korlátozzák, de ki nem zárják s a hitelezőknek a szolgáltatás tárgyára vonatkozólag kikötött választási jogát csupán annyiban szűkítik meg, hogy a hitelezők a követelésüket az esetleg engedélyezett halasztás tartama alatt nem érvényesíthetik, de egyéb vonatkozásban a hitelezők rendelkezési jogait a kérdéses rendeletek hatályuk megszűntén túl nem érintik". (P. V. 3526/1932/15. sz.) A szakirodalomban ez az álláspont nem maradt kritika nélkül. Kétségtelen, hogy az adósokra nézve igen nehéz helyzetet teremt, hogy még ha a tartozás összege pengőben rendelkezésükre is áll, a hitelező beleegyezése nélkül nem fizethetik ki effektív valutatartozásukat és ez a helyzet az ingatlanforgalom szempontjából is gátlóan hat. Másfelől azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a körülményt sem, hogy a hitelezők, így különösen a bankok a másik oldalon külföldi hitelezőkkel állnak szemben és minthogy a külföldi hitelezők sem kényszeríthetők pengő elfogadására, de egyébként is a külföldi hitelek visszafizetése az ország teljesítőképességére való tekintettel csak lassú ütemben lehetséges, a belföldiek közötti effektivitási záradékok esetleges hatályon kívül helyezésének problémáját nagy óvatossággal kell kezelnünk. Bár a mondottak szerint a hitelező az effektivitáshoz jogosult ragaszkodni, a Kúria egyes döntéseiben mégis joghátránnyal sújtotta az olyan hitelezőt, aki ezzel a joggal ^sszaélésszerűen élt. Az I. 5508/1934. számú (a Jogi Hirlap 1935 június 9-i számában közölt) ítélettel eldöntött ügy tényállása szerint az adós effektív dollártartozását, amely után 8% kamat volt kikötve, pengőben bírói letétbe helyezte, miután a hitelező elzárkózott a pengőben felajánlott fizetés elfogadásától. Tudjuk, hogy a bírói letétek nem kamatoznak. A perben vitás volt, hogy a hitelezőt megilleti-e arra az időre, amíg a letett összeg az adósnak vissza nem utaltatott, a kikötött 8%-os kamat. A Kúria az adóst terhelő késedelmi kamatösszeget a peres felek között egyenlő arányban megosztotta. Az indokolásban hivatkozik arra, hogy a közérdekű törvényes rendelkezésekből származó hátrányokat minden állampolgár egyenlően viselni tartozik, hogy a hitelező, ha jogával élt is, de ezt a jogát — egyedül a saját előnyét tartva szem előtt — nyilván károsító módon gyakorolta, már pedig a jóhiszeműség minden szerződő féltől azt követeli, hogy a jogával a másik fél érdekeire is tekintettel úgy éljen, hoey a vele szerző-