Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 2. szám - Az olasz rendkívüli adók az abesszíniai háború óta és azok extrafiskális céljai. 1. r.

128 1934—35. 1935—36. 1936—37. 1937—38. millió lírában Bevételek: rendes rendkívüli Kiadások: rendes rendkívüli Egyenleg: 14.670 6.177 — 2.630 18.472 343 16.142 16.915 —12.687 19.426 944 17.712 23.220 16.230 21.266 3.436 20.844 17.798 —11.174 24.535 2.933 Az 1934—1938. esztendőben tehát az államháztartás hiánya összesen 42.7 milliárd lírát tett ki. Ezt az óriási költségvetési hiányt természetesen az ország a rendes adókból — a rendes adótételek felemelése ellenére — fedezni nem tudta, a finanszírozásnak más eszközeihez, a hitelmüveletekhez és a rendkívüli adókhoz kellett folyamodni. A finanszírozás ugyan a legnagyobb részben kölcsönök felvétele, valamint pénztárjegyek kibocsátása útján történt, mégis igen fontos szerepet játszanak a háztartási hiányok fedezése céljából is hatályba léptetett rendkívüli — új — adónemek is. Jelen tárgyalásaink során nem kívánunk a hitelmüveletek útján történt finanszírozással foglalkozni, hanem ismertetni akarjuk a fasiszta kormánynak a legutóbbi években kifejtett adópolitikáját. Az egyes adók ismertetése mellett különös vizsgálatunk tárgyává kívánjuk tenni a fasiszta kormány adópolitikai céljait. A leggyakoribb esetben ugyanis a kormányt az adó kivetésénél csak fiskális szempontok vezetik. Vannak azonban olyan adók, ill. leadások is, amelyeknek célja nem elsősorban az állam pénzügyi szükségleteinek a kielégítése, hanem amelyek útján az állam más célokat, nevezetesen szociális és nemzetgazdasági célokat kíván megvalósítani. Az ilyen adónak, ill. leadásnak az iskolapéldája a preventív vám1. Az egyenesadók körében ritkábban találkozunk ilyen adóval; mégis pl. az agglegényadó olyan adónem, amelynek kivetésénél az államot nem a fiskális, hanem kizárólag a szociális szempontok vezetik. De az egyéb egyenesadóknál is tapasztalhatjuk, hogy az adópolitika arra irányul, hogy a fiskális célokat más célokkal egybekössék. Már maguknak az egyes adókulcsoknak a progresszivitása, a gyermektelen adóalanyok adóterhének a súlyosbítása oly adópolitikai intézkedések, amelyeknek a szociális és gazdasági céljait le nem lehet tagadni. Ezt az igyekezetet láthatjuk az utóbbi évek olasz adópolitikájában is. Egyetlen tekintet az olasz államháztartás helyzetére meggyőzhet mindenkit, hogy az utóbbi években bevezetett rendkívüli adók elsősorban fiskális célokat szolgáltak. A fiskális célokon felül azonban a fasiszta kormány az újonnan bevezetett adókkal még más, nevezetesen közgazdasági célokat is meg akart valósítani. Mint minden háborút, úgy az abesszíniai háborút is a háborúval járó és eléggé ismeretes gazdasági jelenségek: passzív államháztartás, áremelkedés, ipari, különösen hadiipari konjunktúra stb. kísérték. Részint a háború következtében beállott gazdasági helyzet, részint azonban a francia frank leértékelése tette szükségessé a líra leértékelését is, amely 1936 október elején3 következett be amikor a lírát 40.94%-kai leértékelték. A kormányra tehát az államháztartási mérleg passzivitásának fedezésén kívül 3 1936 október 5-én kelt 1745. sz. kir. rendelettörvény.