Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 2. szám - Az olasz rendkívüli adók az abesszíniai háború óta és azok extrafiskális céljai. 1. r.

129 még más feladatok is hárultak: enyhíteni a háború gazdasági következményeit, nevezetesen lehetetlenné tenni a hadinyereségeket, mása-észről pedig megakadályozni a valutaértékelés kedvezőtlen következményeit. Mind a két cél érdekében több törvényes intézkedést hoztak. Hatósági ellenőrzés alá helyezték az áralakulást, megtiltották a bérek és a haszonbérek, valamint a villany-, gáz- és vízdíjak felemelését, eltöröltek egyes beviteli vámokat és mérsékeltek bizonyos vámtételeket, stb. A fasiszta kormány azonban e feladatok megvalósítását az ország pénzügyi szükségleteinek fedezésével is kapcsolatba kívánta hozni. Kormánynyilatkozatok, a pénzügyminiszteri expozék, valamint a szakirodalom is szüntelenül hangoztatják, hogy a kormány olyan rendkívüli adókat honosított meg, amelyeknek feladata a financiális cél mellett egyszersmind az is volt, hogy a hadinyereségeket lehetetlenné tegyék és hogy a valutaleértékelés nemkívánatos és igazságtalan következményeit kiküszöböljék. II. A rendkívüli adók nem financiális célú feladatainak részletesebb tárgyalására később vissza fogunk térni. Előbb azonban ismertetni kívánjuk az új adók pénzügyi-technikai és pénzügyi-jogi természetű sajátságait. A fasiszta kormány által az 1935. év óta bevezetett új adók — ill. adónemek — a következők voltak: a) a rendkívüli osztalékadó, b) rendkívüli ingatlan-vagyonadó, c) a részvénytársaságok vagyonadója, d) az ipari és kereskedelmi üzemek vagyonadója és végül e) a legújabban hatálybalépett rendes vagyonadó. A rendkívüli osztalékadó intézménye tulajdonképpen közigazgatás-rendészeti rendelkezésből fejlődött ki. A fasiszta kormány ugyanis az abesszin háború kitörésével egyidejűleg a háborús nyereségek megakadályozására többféle intézkedést tett. Ezt a célt kívánta szolgálni az 1935 szeptember 5-i rendelettörvény4 is, amely elrendelte, hogy az ipari és kereskedelmi társaságok, valamint intézmények nyereségrészesedéseket, részvénytársaságok pedig osztalékot csak az eddigi rendes keretek között fizethetnek. Az ily társaságoknak nyereségrészesedés, ill. osztalék címén az alaptőke és a tartalékok 6%-át meghaladó összeget kifizetni tilos volt. Ha a kifizetett nyereségrészesedések, ill. osztalékok az utolsó három esztendőben ezt a mértéket (6%) meghaladták, úgy a fenti címen eszközölt kifizetések nem 6%, hanem az utolsó három év nyereségrészesedéseinek, ill. osztalékainak átlaga erejéig történhettek. Feltéve tehát, hogy valamely társaság az 1932. évben alapőkéjének és tartalékainak 8%-a, az 1933. évben 10%-a, az 1934. évben pedig 9%-a erejéig fizetett ki nyereségrészesedést, úgy e címen továbbra is nem 6%, hanem 9% erejéig teljesíthetett fizetéseket. Ha a társaságnak vagy intézménynek tiszta jövedelme a megengedett mértéket meghaladta, úgy a tiszta jövedelemnek ezt a részét fel nem oszthatta, hanem' azt állampapírokba fektetni és tartalékolni volt köteles. A törvény ezenkívül kimondotta, hogy az olasz kereskedelmi társaságok, egyesületek, intézmények és jogi személyek — kivéve az államot és annak intézményeit — által a bemutatóra szóló értékpapírok után, vagy azok szelvényeire kifizetett mindennemű osztalékok, részesedések, jutalékok,, kamatok 10%-os adó alá esnek. Az adót a társaság vagy intézmény volt köteles a kifizetéskor levonásba hozni és az államkincstárnak beszolgáltatni. 4 1937 szeptember SKén kelt 1627. sz. kir. rendelettörvény. 9