Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 26. szám - Az elidegenitési tilalom alapgondolata - Manu törvénykönyve

140. oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 26. szám . a kamatot önálló keresettel érvényesítem, a költségjarulek igen természetesen nem vehető figyelembe s ha keresetleszállítás folytán lesz bizonyos kamatmennyiség főtárgya s azon kivül más járulék nincs, akkor a költséggel együttes összegük adja az értéket, hát ez valóban igaztalan értékmegállapitásokra vezethetne. Magátói értendő dolog mikor a keresetleszállitás után még mindig több járulék marad fenn s ezek közül egyik a másikhoz viszonyítva főtárgynak nem tekinthető valamennyi, a költségtől eltekintett járulék együttes értéke fogja az értéket meghatározni. Hogy igen hosszadalmas ne legyek tovább megyek egy lépéssel ahhoz a kérdéshez, hogy a perköltségre leszállítás esetén mi tekintendő a pertárgya értékének. Már fennebb kiemelni igyekeztem, véleményem szerint abban az esetben, ha sem főtárgy, sem ezzel kapcsolatos ez után járó járulék nincs, a költséget tekintem pertárgyának s e helyen ujolag is kifejezést adok ebbeli véleményemnek. Dr. —'ó. (Folytatjuk.) X flíQfli aiapg Irta: Rónai János, balázsfalvi ügyvéd. Ihering Rudolf, előbb bécsi, utóbb göttingeni egyetemi tanár, hírneves jogtudóá „Zweck im Recht" és „Seherz und Ernst in der Jurisprudenz" cimü könyvében, de minden más alkalommai is évtizedeken át hathatósan küzdött, azon felfogás ellen, mellyel sokan nem az életet, nem az egyének és a társadalom (jogosult) boldogulását, hanem az intézményeket, sőt az egyes jogfogalmakat tekintik egyedüli célnak, annyira, hogy ezek nekik nem is eszközök, hanem önálló célok, élő lények, melyek mindentől függetlenül önmagukért élnek és melyeknek deduktív módszerrel levont következményei feltétlenül irányadók. Ilyen felfogásokkal néha nálunk is lehet találkozni, kivált az alaki jog művelői között. Hogy ez az álláspont, mennyire ártalmas, mutatja az a téves értelmezés, melynek az elidegenítési tilalom (beleértve a terhelési tilalmat) van néha kitéve. Nézetem szerint ezen jogintézmény alapgondolata, egyedüli célja az, hogy midőn életjáradéki vagy osztályszerződésben az átruházó fél önmagának vagy tőle kirendelt más alanynak haszonélvezetet tart. fenn vagy egyéb szolgáltatásokat stipulál és mindezek biztosítása végett elidegenítési tilalmat (terhelési tilal 1 kapcsolatban vagy anélkül) köt ki, ezt azért teszi, hogy ez által magát, illetve a (szivéhez közel alló) más javadaknast az uj tulajdonos ellenében megvédje. Azt azonban igazságos ember fel sem tételezheti, hogy az ilyen tilalom kikötése által az átruházó fél a saját jelenlegi (telekkönyvileg nem biztosított) vagy ezutani hitelezőit kijátszani célozhatná. Ilyen feltételezést kizár azon postulatum, hogy az adósnak becsületbeli és jogi kötelessége: oda törekedni, hogy hitelezői kielégítést nyerjenek. A szóban forgó jogintézménynek vannak tehát két irányú határai. Az egyik oldalon az a határ, hogy oz intézmény nem az uj ielektuljdonost kívánja megvédeni, meg pedig sem a saját, sem másnak a hitelezői ellen. Az utóbbiak ellenében nincs is rá szüksége, mert ezek ellen megvédi a tulajdon joga; az előbbiek elleni védekezést tiltja az igazság. A másik oldalon a kikötésnek határa az, hogy az átruházó félnek sem szabad a maga hitelezői kárára ármánykodni. Ezzel az alapelvvel csak látszólag ellenkezik olyan eset, midőn a haszonélvező ellen az ö hitelezői nem intézhetnek végrehajtást. Azért nem derogál ez a fenti alapelveknek, mert csak két esetben lehetetlen a haszonélvező elleni végrehajtás: az egyik az, mikor ez beleütköznék az uj telkesnek a tulajdoni jogába : — a másik az, midőn a végreh. novella szellemében a bíróság a létminimumot megoltalmazni tartja szükségesnek; de ilyen esetben is ez az oltaiom csak akkor indokolt, ha a végrehajtást szenvedőnek más elegendő megélhetési forrása nincsen és ha a haszonélvezet jövedelu e nem haladja tul a létminimumot. Vájjon képzelhető-e oly eset, mely szerint az elidegenítési tilalom bekeblezésével biztosított haszonélvezőnek jogos érdeke nem ütközik össze a telektulajdonos jogos érdekével ? — Igenis, képzelhető. Sőt akárhányszor elő is fordul. Akkor tudniillik, mikor oly lejárt adósság merül fel, mely mind a telektulajdonost, mind a haszonélvezőt terheli egyetemlegesen. Igaz, hogy ugy az egyik mint a másik adós szívesen lemondana hitelezői jogos érdekeinek védelméről. A hitelezők azonban egyik adósukról tartoznak lemondani és joggal azt vitatják, hogy az adósnak kötelessége: becsülettel arra törekedni, hogy hitelezőitől és adóstársától fedezetet, fizetést nyerjenek. A formalismus hivei azt mondják, hogy nekik ilyen csekélységekhez semmi közük; nekik egyedüli feladatuk arra ügyelni, hogy érvényesükön a törvény betűje: ujabb zálogjogot bekeblezni nem engednek, ha csak a javadalmas, esetleg a telektulajdonos is, Írásban meg nem engedi. Ámde — ilyen hivatali állaspontról értesülve — az adósnak esze ágában sincsen maga ellen bekeblezési engedélyt kiállítani. Tanácsolják azt is, hogy indítson a hitelező bűnvádi pert. Ámde ez hiábavaló lenne mert az anyagi törvény a könnyelmű adósságcsinálásnak nem minden fajtájáról intézkedik, másfelől a bűnvádi eljárás sikere is sok mindenféle eshetőségnek van kitéve. Nem szerencsésebb az az ellenvetés, hogy a hitelező miért nem ügyelt jobban és miért nem nézte meg előbb a telekkönyvet. Ez az ellenvetés azért nem állhat meg, mert eltekintve attól, hogy a megkárosított hitelező gyámoltalansága iiem mentség a bűnösre nézve és nem oldja fel a bíróságot azon kötelessége alól, hogy megvédje a jóhiszemű hitelezőt, még pedig a legrövidebb és legbiztosabb uton — az általános tapasztalat arra tanit, hogy még több évtizednek kell eltelnie, mig a nép minden rétege fogja tudni és mindenik egyes fél rá is fog érni: a városba bemenni, a telekkönyvi hivatalt felkeresni és ott minden adatot kikutatni. Ez idő szerint úgy áll a dolog, hogy csak akkor fordulna!-; a telekkönyvhöz, mikor ingatlan vásárlása vagy ajándékozásáról van s^ó és még akkor, midőn ügyvéd által képviselt fél végrehajtást akar kérni. Másnemű esetekben csak bankok megbízottjai és nagyon kipróbált üzletemberek szoktak a telekkönyvi hivatalt látogatni. A vidéki kiskereskedőt, kivált a falusi szatócsot, midőn parasztgazdának hitelez, megnyugtatja az a közvetlen tudomása, hogy az adósának van ingatana, melyet hogy ez tényleg bir és használ, a saját szemeivel látja és nem is sejti, hogy többet kellene tudakolnia. Ha ilyen falusi hite lező látja, hogy az adósai közül az egyik az apa, a másik ennek a fia, a harmadik ennek a mennye, kik mind együtt laknak és a külhatárban lévő terjedelmes földeket együtt müvelik, mindhármukat becsületeseknek tartja és soha sem hallotta, hogy létezik a világon elidegenítési vagy terhelési tilalom, — hogy ilyesmi az ő adósainak egyike javára bekebelezve van és hogy ennek következtében az egyetemleges adósok egyikén sem hajthatja be a követelését, mert ők egymással oly (viszontbiztositóféle) szerződést kötöttek, mely őket egyenként és együttesen megvédi a hitelezőik varázsa ellen. Azi hinné minden igazságszerető ember, hogy ilyen esetben nem lehet vitás az, hogy a két tábor közül melyiket kell a bíróságnak jogi oltalomban részesíteni s a kifosztástól megmenteni, még pedig nem kerülő ösvényen, nem odiosus bűnvádi eljárással, hanem a legsimább, legrövidebb és legbiztosabb úton, mely a juris ratiónak, az intézmények alapgondolatának is legjobban megfelel. Ha ezen várakozásunk néha nem teljesül., a felebbviteli forumok bölcscsége hivatott a bajon segíteni. Ha ez sem elegendő, akkor a tudomány és sok élettapasztalat útján haladó magas színvonalú törvényhozás van hivatva igazságot létesíteni. ; Maón töP92H3$öjip&, A szakosztály tudományos előadásainak sorozatában 1913. november 8-án két előadás szerepelt: a) Bochkor Mihály dr.: Az ős indus jog és Manu törvénykönyve ; s b) Büchler Pál dr. főgimn. tanár: Manu törvénykönyvének fordítása az eredeti szanszkrit nyelvből. Ez előadások szolgáltak alapul arra, ho^'y a szakosztály Büchler Pal dr. tanárt meghízta, hogy Bochkor Mihály dr. akkor még nagyváradi, most pozsonyi egyetemi tanárral Manu törvénykönyvét rendezzék sajtó alá. E megbízatásnak alapos és gondos munkássággal meg is feleltek s 1915. év június havában Manu törvénykönyve elhagyta a sajtót. A szakosztály a magyar jogirodalomban olyan hiányt kívánt pótolni, amely hazai tudományosságunk szempontjából az E. M. Egyesületnek csak dicséretére válhatik. Az, hogy Manu törvényeit legelőször az angolok fordii A könyvet Ajtai K. Albert kolozsvári nyomdája állította ki ízléssel és a nyomdai ipar régi szolidságával. A nyomda kiváló munkája külön dicséretet érdemel, különösen arra való tekintettel, hogy a sok szánszkiit-szedést lelkiismeretesen végezte. Ara 4 K. Megrendelhető Stein Jánosnál, Kolozsvárt.