Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 10. szám - Elévülés és jog nem használás

VII. évfolyam. 10. szám. Kolozsvár, 1915. március 7. ÉSZI DOBI KÖZLÖNY R KOLOZSVRRI ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Balázs, ügyvéd, Dr. Hatiegán Emii hír, tszéki biró, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. törv.-széki biró. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Papp József, ügyvéd, a Kolozsvári Ügyvédi Kamara elnöke, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Szitás Jenő és Dr. Stefátti Károly. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42, szám. Megjelen minden vasárnapon. Elöfizetési-dij: Egész évre 16 K. Félévre .... 8 K. Negyedévre .... 4 K. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez. Előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK : Elévülés és jog nem használás. (Kivonata annak az előadásnak, amelyet az E. M. E. jog- és társadalomtudományi szakosztályában 1915. febr. 23-án tanott dr. Menyhárt* Gáspár egyetemi tanár). — A Pp. újításai a törvényszék előtti felebbezési eljárásban. Irta : dr. Bodó Farkas, kézdivásárhelyi tanácsvezető biró. (Befejező közi.) — Széljegyzetek a sajtótörvényhez. Sz. (Befejező közi.) SÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Kivi jelentőségű határozatoka kolozsvári és marosvásárhelyi kii'. ítélőtábláktól. X EiésGlés ÉS jog nem használás. (Kivonata annak az előadásnak, amelyet az E. M. E. jog- és társad.-tudományi szakosztályában 1915. febr. 23-án tartott dr. Menyhárth Gáspár egyetemi tanár.) Általában divó felfogás az irodalomban annak a joghatásból' különbségnek az alapján, amely a jognak megbatározott i:;őn át való nem gyakorlása eseteiben egyszer a jogszünésben, máskor a kereset elveszésében áll záros határidő, (terminus praeclusivus) és elévülés között különböztetni. S bár nem hiányzik a törekvés és kísérlet e kétféle jelenség fogalmi elhatárolására, az mind máig nem sikerült, ami magyarázatát adja azután az ingadozásnak, konkrét esetben főleg, ha a törvény nem világos, hogy vájjon elévülés forog-e szóban, avagy záros határidőt kívánt a törvény felállítani, ami a gyakorlati következmények szempontjából sokszor nagy fontossággal bir. A vonatkozó irodalom átvizsgálása arról győz meg, hogy a vizsgálók R kérdést hibásan tették fel maguknak legtöbbször és egy tényálladéki elemet kiszakítva állítottak szembe egy össztényállusról, amelynek pedig a kiszakított elem szintén alkotórésze. Az idő (határidő) sok jogi jelenségben előfordul, amelyekhez más és más jogi hatások fűződnek pl. időbelileg korlátolása a jognak (h^ zonélvezet, bérlet, szerzői jog, időleges tulajdon stb.); vélelmek alapítása (szavatosság, születés törvényessége); jogkeletkezós meghiúsulása (letéteményes, haszonkölcsönbevevő impensái); jogszerzés (elbirtoklás); jogelveszés azzal való nem élés miatt (elővásárlási jog, szolgalom) és az elévülés. Mindezeknél az idő, mint tényálladéki elem fordul elő. Ez a közös mozzanat nem lehet annyi különböző joghatásnak oka, előidézője. Mindenütt másnak és másnak kell az oknak lennie. S ezért nem is lehet helyes az elévüléssel, amelynek szintén tényálladéki alkateleme az idő, szembeállítani a sok más jelenség közös elemét, az időt, a határidőt. Kettő e jelenségek közül külsőleg hasonlít egymáshoz: az elévülés és a jogszünés a jognak meghatározott időn át való nem gyakorlása miatt s azt jelölik szorosan a záros (jogvesztő) határidő kitétellel. A joghatás azonban más az egyiknél, mint a másiknál. Az elévülésnél nem következik be jogszünés, az u. n. záros határidő höz tűzésnél jogszünés áll be. Másnak kell tehát az oknak is lennie, amely ezeket az ellentétes joghatásokat előidézi. Az időtelés, a határidő, amely mindkettőnél meg van, nem lehet causa efficiensa az ellentétes joghatásoknak. Az u. n. záros határidőnél ezt az okot a jognak nem gyakorlásában, a joggal való nem élésben találjuk meg, amely a törvényben meghatározott időn át tart. Ha a kötelezett követi azt a magatartást, amelyet a jogszabály a konkrét viszonyban számára előszab s a jogositttt nem él a joggal, nem valósítja meg azt, amit joga tartalmilag magában foglal, akkor ha ez huzamos időn át tart, a tárgyilagos jog bízvást fűzheti hozzá következésül a jognak elvesztését, mert nincs célja az alanyi jognak. Ilyen esetben az alanyi jogot megszüntető ténye forog fenn. Ha ellenben a kötelezett ellentétbe helyezkedik a jog parancsával, ha magatartása nem felel meg a jogszabálytól előirt magatartásnak, szóval, ha megsérti kötelezettségét s igy a jogot, akkor már nem mondhatjuk, hogy a jogosított nem gyakorolja jogát — hiszen nem gyakorolhatja a kötelezett jogellenes magatartása miatt — s a jogsértést nem lehet jogszüntetö ténnyé minősíteni. Egyik esetben a helyzet az, hogy van egy sértetlen jog, amelylyel a jogosult élhetne, míg a másik esetben sértett joggal állunk szemben, amelyet a jogosított nem gyakorolhat. Ott a nem gyakorláshoz fűzhető jogkövetkezmény, emitt a joggyakorlás abban maradásáról, elmulasztásáról nem lehet szó s ami nincs, ahoz következmény, joghatás sem kapcsolható. A jogsértést azonban következmény nélkül nem hagyhatja a törvény. A jogsértés kivált az alanyi jogból valamiféle erőt, amelynél fogva a jogosult a törvénynél fogva a kötelezettet a sértés jóvátételére, az előirt magatartás követésére kényszeríttetheti. A sértésnél fogva a jogosultnak követelése támad a kötelezettel szemben. Ez a követelés az, amit más szóval igénynek, jogigénynek nevezhetünk. Ez nem a jog, mert a jog az, amire a kötelezett eredetileg kötelezve van. Hanem a sértéstől előidézett potentia. A jognál fogva a jogosult semmit sem követelhet, az igény az, hogy most már követelhet. Amint a jog lényegét az teszi ki, hogy mire van a kötelezett kötelezve, ugy az igény lényegét az adja meg, hogy mit követelhet a jogosult a kötelezettől. Csak a jogra nézve van jogparancs a kötelezetthez intézve az igényt illetőleg nincs, nem lehet, mert az a jogosult tetszésén fordul, hogy ő Iát-e jogsértést vagy sem, akarja-e annak megszűntét vagy sem. Ezért az igény érvényesítése facultas a jogosultnak, mig a joggyakorlás nemcsak a jogosulton fordul s ezért nem az° De épen mivel az igény facultas, annak érvényesítésére a törvény különböző jogpolitikai okokból időbeli határt szab azzal a következéssel, hogy ha az igény érvényesíttetik, akkor a jogrend a jogsértő kötelezettel az alanyi jognak megfelelően fog elbánni; ha pedig az előirt idő alatt nem érvényesíttetik, akkor a jogsértés jóvátételére menő követelés, ha ezt a kötelezett is ugy akarja, elenyészik. Az igény elenyészésének ez a módja az, amit az elévüléssel kifejezünk. Vagyis az elévülés nem más, mint a jog megsértéséből származó követelésnek, az igénynek, a jog kikényszerithetöségének a kötelezettől is függően a megszűnése. A kötelezett ugyanis mindig jóváteheti a sértést s ezzel megszüntetheti az igényt és tanúsíthatja visszamenőleg is az