Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 18. szám - A m. kir. miniszteriumban 1040-1915. M. E. számu rendelete magánjogi kötelezettségek teljesítésére ujabb halasztás engedése (moratórium) tárgyában. Befejező közlemény - A m kir. minisztériumnak 1040-1915. M. E. számu rendelete magánjogi kötelezettségek teljesítésére ujabb halasztás engedése (moratórium) tárgyában [5. r.]

JOGESETEK TARA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI. Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 18. számához. Kolozsvár, 1915. május JOGESETEK a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : dr. Szitás Jenő kir. járásbíróság! albiró. A a Optk¥.-nek rötid (30 napos) az elévsüé'jsel hatályban rokon természetű záros határidőt megállapító rendelkezése nem hagy fenn kétséget ugyan arra nézve, iiosy ez a határi"ő nem csupán a letéteményes részéről a letevő ellen támasztható igények, hanem az ingó dolog őrzője, tehát a letéteményes és a letevő közötti kölcsönös követelésekre alkalmazandó, amiből az folyik, hogy az Opkír. XIX. fejezetében szabályozott igéuyek elenyésznek, ha azolí at a 30 napi /áros határidő alatt nem érvényesitik, de ezek tekintetében is van kivételnek helye, ha a törvény más rendellíe•ése vagy a dolog természeténél fogva az a rendelkezés a szóban forgó esetre nyilván neaw alkalmazható. Szám: 1913. G. 447/2. A kolozsvári kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság : A kir. Ítélőtábla az alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. indokok: Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság az Optkv. 967. §-ának azt a rendelkezését, hogy az ingó dolog őrzője s letevője közötti kölcsönös követelések csak a visszaszolgáltatás idejétől számított 30 nap alatt támaszthatók, csak az alperes részéről beszámítási kifogásként érvényesített igény tekintetében alkalmazta, holott miután nem vitás, hogy az alperes az őrizetbe adott felperesi juhokat még 1911. évi februárius havában kiadta neki: a 30 nap elteltével az állatok és az azokból származó hasznok kiadása iránt indított kereset már nem érvényesíthető. A panasz alaptalan. Az Optkv.-nek rövid (30 napos) az elévüléssel hatályban rokon természetű záros határidőt megállapító rendelkezése nem hagy fenn kétséget ugyanarra nézve, hogy ez a határidő nem csupán a letéteményes részéről a letevő ellen támasztható igények, hanem az ingó dolog őrzője, tehát a letéteményes és a letevő közötti kölcsönös követelésekre alkalmazandó, amiből az folyik, hogy az Optkv. XIX. fejezetében szabályozott igények elenyésznek, ha azokat a 30 napi záros határidő alatt nem érvényesitik, de ezek tekintetében is van kivételnek helye, ha a törvény más rendelkezése vagy a delog természeténél fogva az a rendelkezés a szóban forgó esetre nyilván nem alkalmazható. A törvény külön rendelkezésénél fogva nem alkalmazható tehát a fennti szabály az Optkv. ugyanazon fejezetében helyet foglaló 959. és 960. §-ok eseteiben, mikor az ügylet megszűnik letéti szerződés lenni s az ügylet kölcsönnek vagy haszonkölcsönnek, illetőleg meghatalmazásnak lesz tekintendő, a mikor is ezekre az ügyletekre vonatkozó szabályok nyerhetnek csak alkalmazást. Nem alkalmazható ez a záros határidő a letevőt a letett dolgok és az abból származó hasznok (Optkv. 405. §.) kiadása iránt megillető jogra nézve sem, ami már abból is következtethető, hogy az Optkv. 1462. §-a értelmében az őrizet alá adott dolgok a jogszerű cim hiánya miatt soha el nem birtokolhatok. Nem lehet szó az idézett §. zárótételében foglalt záros határidő alkalmazhatóságáról akkor sem, a mikor a letett dolog elveszett vagy a letéteményes vétkessége folytán megsemmisült, mert ebben az esetben a kártérítési kereset 3 év alatt évül csak el. (Optkv. 1489. §.). Ezek szerint nyilvánvaló, hogy a letéti szerződési jogi viszonyból folyó mellékkövetelésekre vonatkoztatható csak a 30 nap alatti igényérvényesítés. A vitatott és a felperesi igényt megszüntető egyezség létrejöttének meg nem állapítása miatt felhozott panaszok pedig azért alaptalanok, mert a felebbezési bíróság az e tekintetben kihallgatott tanuk vallomásait a S. E. 64. §-a értelmében szabadon i mérlegelhette s ezek alapján alkothatta meg meggyőződését, csak ! indokolni tartozott, hogy meggyőződését mily alapon alkotta | meg; ebbeli kötelességének pedig eleget tevén, mérlegelésének ! az az eredménye, hogy a tanuk vallomásainak bizonyító erőt | mennyiben tulajdonitott és hogy mérlegelése körébe vont adatok| kai mit talált vagy nem talált bizonyítottnak, a S. E. 64. és 197. §-ok érteimében felülvizsgálat tárgyává nem tehető. A felülvizsgálati kérelemhez csatolt okiratban foglalt egyezI ségre való utalás a S. E. 197. §. utótétele értelmében figyelembe nem jöhet. Ezek szerint tehát a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényekből helyesen vont jogkövetkeztetést a felebbezési bíróság arra, hogy a felperest az alperesnek őrzésbe adott juhakból származó hasznok (bárányok, turó, gyapjú vagy ezek értéke, illetően ! a trágya értéke) megilletik, melyeknek az Ítéletben 1—4. pont j alatt megállapított mennyisége tekintetében az Ítélet megtámadva nem lévén, mint ténykérdés a felülvizsgálati eljárásban is irányadóul szolgál. Az alperes beszámítási kifogásának részben (a jegyzék 1—5. ' pontjaira s a többire vonatkozóan) való elvetése miatt előterjesztett panasz pedig azért alaptalan, mert az Optkv. 1440. §. második mondata helyes értelmezése szerint nincs helye beszámításnak a letéteményes részéről, ha a letevő a letétben levő dolgát követeli vissza, a miből folyik, hogy nem lehet beszámításnak helye akkor sem. mikor a letevő az őrzésre adott állatok fajzatai, mint a dolgok organikus termékét, valamint az állatokból származó hasznokat követeli a letéteményestől, mint a melyek az állatok tulajdonosa javára való növekedést képeznek (Optkv. 405. §.) és amelveket a letéteményes szintén visszaadni tartozik. (Optkv. 961. §.). Ha a fődologra nézve nincs helye a beszámításnak, nem lehet, ezt a kifogást megtenni a meilékdolgot képező állati fajzatok és az állatokból nyert hasznok iránti igénnyel szemben sem, habár azok önálló dolgokká lettek is. Ha nincs helye beszámításnak akkor, amikor a letevő a természetben már vissza nem adható dolog helyett értékmegtéritést követel, még kevésbé lehet szó arról a fennforgó esetben. A jegyzék 4. pontja alatti beszámítási igénynek nincs alapja azért sem, mert az Optkv.-nek a felebbezési bíróság által felhívott 406. §-a értelmében az állat tulajdonosa, ha kikötve nem volt, nem tartozik bérrel azért, mert állata másnak állata által fajzóvá tétetett. Ezek az igények csak külön kereset vagy viszonkereset tárgyai lehetnek. Az a körülmény, hogy a felperes a beszámítási kifogást a 30 napon belül való nem érvényesítés okából kérte csak elvetni, amely záros határidőt különben hivatalból kell figyelembe venni, nem szolgált akadályul arra, hogy a beszámítási kifogás más anYagi jogi alapon mellőztessék és mert a felülvizsgálati bíróság az anyagi jog szempontjából hivatalból vizsgálja az ítélet jogszerűségét. (S. E. 203. §-a). Nem alapos az a panasz sem, mely amiatt van előterjesztve, hogy az alperes hatósági közeg által lévén megbizva az őrizettel', állása azonos lenne a végrehajtási törvény szerinti zárgondnok állásával, a mikor is a zárgondnok jogai a*meghatalmazott jogaival azonosak. (245. §. utótétele). Ez a panasz azért alaptalan, mert a csatolt büntető per irataiból megállapítható, hogy a szóbanforgó juhokat a nyomozást teljesítő csendőrök foglalták le s azok megőrzését akkép biztosították, hogy azokat az alperesnek adták át. Eszerint tehát a juhok csak bűnjelként iefoglaltaknak és őrizet alá adottaknak tekintendők. (Bprts 169., 177. §-ok). Nem lehet tehát szó a Bprts 492. §-ában szabályozott bün-