Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 14. szám - Nemzetközi jogsegély végrehajtási ügyekben. Folytatás

68. oldal. Erdélyrésai Jogi Közlöny 14. szám Az adós kávéháztulajdonos volt. A vidéki ügyvéd a végrehajtást nem foganatosította; az adós pedig kbelül egy hónap múlva eladta kávéházát és elhagyta az országot. A hitelező, megtudván az esetet, a vidéki ügyvéd ellen kártérítési pert indított. A vidéki ügyvéd azzal védekezett a perben, hogy a végre­hajtás amúgy sem vezetett volna eredményre, mert az adósnak lefoglalható ingósága nem volt. Ö ugyanis a viszonyokat jól ismerte, mert több ügyfele képviseletében vezetett az adós ellen végrehajtást, lefoglalván a kávéház berendezését. Egyebet soha­sem talált, a kávéházi berendezés pedig a bérbeadó háztulaj­donos igénykeresete folytán mindig feloldatott a zár alól, mert az igényben kiderült, hogy a háztulajdonos tulajdonjogának fenn­tartásával 22.000 koronáért adta el a berendezési tárgyakat az adósnak, aki a vételárból még csak 14.000 K-t fizetett meg. Megállapítást nyert a kártérítési perben az, hogy az adós a kávéház berendezését eladta s a kapott vételirból megfizette a háztulajdonos hátralékos 8000 K vételárkövetelését. A b.-i kir. tszék a v. ügyvéd kártérítési felelősségét az ügyvéd által kifogásul felhozottak alapján megállapította, s a kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelmet elutasította. * Az a kérdés, hogy pactum reservati dominii esetén a vevő hitelezői a vevő jogára végrehajtást vezettetnek-e és melyik jog az? Kötelmi joga, követelése van a vevőnek akkor is, ha a p. r. dominiivel megvett dolog már birtokában van. Követelheti ugyanis, hogy az eladó az igy átadott dolgot a hátralékos vételár megfizetése ellenében bocsássa tulajdonába. Ez a jog az, amely íoglalás tárgyává tehető s mint nem pénz­beli viszontszolgálattól függő követelés, az 1881: LX. 124. 127. és 129. §-ai szerint értékesítheti. Ez a nézet — lehet helyes — és talán az is, — mind­azonáltal a vidéki ügyvéd a kártérítési kötelezettségének meg­állapítását igazságos ítélkezésnek nem lehet tartani. Mert ahol a törvény nem világos és ahol expedienseket kell keresni, ott nem lehet a szigorú mértéket alkalmazni. X. nemzetközi jogsegély végrehajtási Ggyebben. összeállította: Dr. Szitás Jenő kir. aljárásbiró. (Folytatás.) 9. A károkozás helyének illetősége. Vasút forgalma köz­ben okozott kárnak vagy azoknak a károknak megtérítésére, amelyek gépkocsinak üzeméből keletkeztek, annál a bíróságnál is lehet keresetet indítani, amelynek területén a kárt okozó eset történt. 10. A terhelt dolog fekvésének illetékessége. Az ingatlan fek­vése szerint illetékes bíróság előtt a zálogjog érvényesítése végett indított keresettel összeköthető a zálogjoggal biztosított követelés fizetésére irányuló kereset is, a zálogjog megszünte­tése (törlése) végett indított keresettel pedig összeköthető a zálogjoggal biztosított követelésnek fennállását vagy fenn nem állását tárgyazó kereset is, ha mindkét kereset ugyanazon al­peres ellen irányul. Dologi teher után hátralékos szolgáltatások behajtását tárgyazó keresetek a terhelt ingatlan birtokosa ellen az előtt a bíróság előtt is megindíthatok, amelynek területén a terhelt ingatlan van. 11. A viszontkeresetre alapított illetékesség, amennyiben ilyennek a perbíróság államában fennálló törvény szerint helye van. 12. A hagyatéki hitelezők követeléseire vonatkozó illeté­kesség. Hagyatéki hitelezők addig, amig a hagyatékot a bíró­ság át nem adta, az örökhagyó ellen vagy az örökösök mint j ilyenek ellen követeléseiket az előtt a megfelelő hatáskörű bíró­ság előtt perelhetik, amely a hagyatéki biróság székhelye szerint '"lletékes. 13. Az alávetésen alapuló illetékesség. A felek kifejezett I megegyezéssel alávethetik magukat valamely meghatározott biró­ság& illetékességének. Az alávetés csak akkor érvényes, ha meg­határozott jogvitára vagy meghatározott jogviszonyból eredő jog­vitákra vonatkozik és ha az alperes általános illetékessége a Der bíróságának államában volt. Az alávetést közokirattal vagy teljes hitelt érdemlő magánokirattal kell bizonyítani. Részletügy­letből származó követelésre nézve az illetékesség az alávetésen alapuló illetékességről szóló rendelkezések alapján nem állapit­ható meg. 14. A pertársaságra alapított illetékesség a perbíróság álla­mában fennálló jog szerint, de az alatt az előfeltétel alatt, hogy a perbíróság államának valamelyik birósága a jelen szerződés rendelkezéseinek értelmében a pertársaságon kívül is illetékes volna. 15. A felsőbíróság által kijelölt bíróságnak illetékessége, ha az illetékesség a per bíróságának államában meg van ugyan alapítva, de azok a ténykörülmények hiányoznak, amelyek a helyi illetékességet megalapítják, továbbá ha az illetékesség több biróság között vitás és ha biróküldés esete forog fenn. Az illetékesség azonban ennek a rendelkezésnek értelmében csak akkor áll fenn, ha a perbíróság államának valamelyik bírósága a jelen szerződés rendelkezéseinek értelmében az említett intéz­kedésen kívül is illetékes volna. 4. cikk. Perköltség megtérítésében marasztaló határozatok az 1905. évi július hó 17-én kelt hágai perjogi egyezmény 18. cikkében megjelölt esetekben, tekintet nélkül annak a hatóság­nak illetékességére, amely a határozatot hozta, kölcsönösen vég­rehajthatók. 5. cikk. Végrehajtható közjegyzői okirat (1. cikk 6. pontja) alapján végrehajtásnak csak akkor van helye, ha abban pénzre vagy más helyettesíthető dolgokra irányuló tartozás van meg­állapítva és mind a jogosítottnak, mind a kötelezettnek személye, a teljesítés jogalapja, tárgya és ideje szabatosan meg van hatá­rozva és egyúttal a kötelezett az okiratban beleegyezett abba, hogy az okirat a tartozás tekintetében azonnal végrehajtható legyen. Helye van azonban végrehajtásnak végrehajtási záradék­kal el nem látott közjegyzői okiratok alapján is, ha a jelen szerződés életbelépése előtt keletkeztek és kiállításuk helyének törvénye szerint végrehajthatók. A meghatalmazás, amelynek alapján közjegyzői okiratot vesznek fel, a közjegyzői okiratnak végrehajthatóságot csak abban az esetben biztosit, ha a meghatalmazás, amennyiben nem közokirat, bírói vagy közjegyzői hitelesítéssel van ellátva. Amennyiben közjegyzői okiratokkal egy szempont alá eső okiratok kiállítása a biróság hatáskörébe tartozik, a fent meg­jelölt előfeltételek alatt az ily bírósági okiratok is végrehajthatók. 6. cikk. A kötelezett elleni végrehajtás iránt a megkeresés csakis bíróságtól indulhat ki. A megkeresésben a biróság a végrehajthatóságot és ha a végrehajtás alapjai szolgáló okiratnak az 1. és a 19. cikk szerint jogerősnek kell lennie, a jogerőre emelkedést is tanúsítani kö­teles. Külön megkeresőlevélre nincs csükség. 7. cikk. A megkereséshez csatolni kell a kért végrehajtás alapjául szolgáló okirat kiadmányát. A per bíróságának illetékességét a 3. cikk értelmében megalapító előfeltételeket csak elő kell adni. A végrehajtás egyéb előfeltételeinek fennforgását, ameny­nyiben a kért végrehajtás alapjául szolgáló okiratból vagy a végrehajtásra irányuló hivatalos megkeresésből ki nem tűnnek, közokiratokkal kell bizonyítani. 8. cikk. A szerződő államok bíróságai közvetlenül érint­keznek egymással. A végrehajtásra irányuló megkeresést, ha a magyar szent korona országainak bíróságától indul ki, a megkereső biróság hivatalos nyelvén állítják ki, ha pedig osztrák bíróságtól indul ki, német nyelven állítják ki vagy pedig német fordítással lát­ják el. Ugyanez áll a megkeresés mellékleteire. 9. cikk. Ha a 6. cikk 2. bekezdésében vagy a 7. és a 8. cikkben foglalt rendelkezéseket nem tartották meg, a megkere­sett biróság a hiányok megszüntetését és ha alaposan tart attól hogy megtagadásra van ok, az ezt kizáró bizonyítékokat köteles kérni. 10. cikk. A megkeresés elintézére hivatott biróság a meg­keresés tárgyában a kötelezett fél meghallgatása nélkül határoz. Határozatának meghozatala előtt azonban attól a közegtől, akitől a kívánt végrehajtás alpjául szolgáló okirat származik, vagy attól a bíróságtól, amelytől a végrehajtásra irányuló megkeresés érke­zett, felvilágosítást kérhet. A megkeresett biróság azt, hogy a végrehajtásnak helye van-e, akkor is vizsgálja, ha a megkereső biróság a végrehaj­tást már elrendelte. Nem vizsgálja azonban azt, vájjon a meg­kereső biróság saját joga szerint illetékes volt-e arra, hogy a kérelmet elfogadja és teljesítse. A végrehajtandó határozat törvényszerűségét a bíróságnak nem szabad felülvizsgálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom