Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 23. szám - Osztrák judikatura. Optkv. 1325. §

230 olaal. 10r<lélyrészi Jogi Közliiny. 23. szám iránti igényének megállapítása előtt meghalt, igénye halálával I elenyészett, igy tehát a kereset, mely csak fájdalomdíjra irányult, ! elutasítandó. Az ellenkező álláspontot foglaló felperesi válasznak kifejtésére nézve még a következő jegyzendő meg. Felperesnő legszemélyesebbnek csak akkor jelöl meg valamely igényt, „ha az természeténél fogva csak annak teljesíthető, akit megillet', vitatja azonban azt, hogy a fájdalomdíj éppen természeténél fogva csak annak javára lenne teljesíthető, aki a fájdalmakat szenvedte. Felperesnő nézete szerint a fájdalomdíj iránti igény közönséges pénzbeli követelés, mely a megkárosított vagyonának részét képezi, következésképpen az örökösökre átszáll. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a fájdalomdíj iránti igény- | nél, nem materiális kárról van szó, mely vagyoni jogaikban az örökösöket is érinti, hanem az örökhagyó szenvedett fájdalmai az örökösökre nézve semmiféle hátrányt maguk után nem vonnak. Felperesnő azon nézete, hogy nemcsak a fájdalomdíj magn, hanem már az az iránti igény is, a szenvedett fájdalmak ellenértékének tekintendő, a törvényben semminemű támaszra nem talál. Sőt magából a törvény szelleméből és céljából következik, hogy a törvényhozó a fájdalomdíjat a megkárosított részére, nem pedig annak részére rendelte, akinek a károsított az aziránti igényt jutatta. Ennélfogva a fájdalomdíj nem fogható fel a megsértett hátramaradt örököseinek ellátási alapjául. Azt állítja továbbá fel- j peresnő indokolásában, hogy csakis a fájdalomdíj iránti igény ! érvényesítésének joga legszemélyesebb természetű, hogy azonban maga az igény az érvényesítés folytán elveszti ezen tulajdonságát. Azonban a fájdalomdíj iránti igény legszemélyesebb tulajdonságát j tagadni, az érvényesítése iránti jogot pedig legszemélyesebbnek nyilvánítani, nem jelent egyebet, mint elismerni a következményt, annak okait pedig tagadni. Mert az, hogy a fájdalomdíj iránti igényt miért érvényesítheti egyedül a megsértett, csakis ezen igény legszemélyesebb tulajdonjogából magyarázható meg. Nem állhat meg továbbá felperesnőnek azon további nézete sem, hogy a fájdalomdíj iránti igény legszemélyesebb tulajdonsága az érvényesítés időpontjában megszűnik. Mert a fájdalomdíj iránti igény — amint az az opl. 1325. §-ának rendelkezéseiből kitűnik s már a fentebbiekben kifejtetett — nem a bekövetkezett károsítás puszta ténye, hanem csakis annak érvényesítése folytán keletkezik, A felperesnő részéről elfogadott álláspont tehát azon tarthatlan következtetésre vezetne, hogy a fájdalomdíj legszemélyesebb igénye azon pillanatban keletkezik, amelyben megszűnik legszemélyesebb lenni. A felperesnő szerint érthetetlen azon ok, hogy miért változik át a fájdalomdíj legszemélyesebb igénye csak megállapodás vagy birói ítélet folytán pénzbeli követeléssé, elegendő magyarázatra talál az Ítélet novatorius hatásában, illetve az eredeti jogalapnak egyezség folytáni átváltozásában. Végül még megjegyzendő, hogy a fájdalomdíj érvényesítése iránti jognak a felperesi részről elfogadott legszemélyesebb természete, a felperesnő által hátrányosnak felismert azon következményhez vezet, hogy minél nagyobbak a halálos sérülés által okozott fájdalmak, annál nagyobb a megsértő kilátása, hogy fájdalomdijt ne fizessen, mert az esetben sincs kizárva, hogy a megsértett szenvedett nagy fájdalmai dacára is, fájdalomdíj iránti igényét, az érvénye előtt bekövetkezett halála miatt elveszíthesse. Hogy azonban a megsértett halála a sértettre nézve rendszerint sokkal kedvezőtlenebb anyagi jogi következményeket von maga után. mint pusztán a fájdalomdíj fizetésének kötelezettségét, felperesnő az opt. 1327. § a dacára sem akarja belátni és alaptalanul állítja, hogy a fájdalomdíj örökölhetlenségének elfogadása mellett, a megsértett halála a megsértőnek éppen érdekében állana. Végül még vissza kell térni az elsőfokú bíróságnak az opt. 1325. §-ában foglalt „kívánatra" kifejezésnek adott helytelen értelmezésére. Az említett kifejezésnek, törvényhozási történeti alapja van. A porosz Laudrecht I. rész, VI. cim, 112. §-ában olyképen intézkedett, hogy a szenvedett sérelmekért, csak „paraszt vagy közönséges polgárok osztályához tortozók" követelhetnek méltányos fájdalomdijat. A kártérítési igény ugyan a megkárosítás folytán adatott meg, azonban a fájdalomdíj iránti különös igény, nem volt magától értetődő, hanem, annak érvényesítése a megsértett érzületére bízatott. (Ugyanazon „kívánatra" kifejezés, ugyanazon értelemben az opt. 391. §-ában a találó dijára vonatkozólag). Az opt. ugyan felismerte azt, hogy a mekárositott személyes érzetével, gyakran ellenkezik," az, hogy utóbbi fájdalomdijat követelhessen, a szem előtt tartott porosz Laudrecht által elfogadott társadalmi állás szerinti elkülönítést azonban, elejtette és a megsértett mikénti érzésére bizta azt, hogy vájjon akar-e fájdalomdijat követelni. Ezen megfontolásnak köszönheti a „kívánatra" szó felvételét az opt. 1325. §-ában. (Juristische Blatter 1913. évi 19. sz.) Közli: H. E. KÜLÖNFÉLÉK. = Az uj igazságügyi törvényjavaslatok képviselőházi tárgyalása. Ismeretes, hogy Balogh Jenő igazságügyminiszter a képviselőház f. évi május 6-iki ülésén nyújtotta be a választói jog büntető védelméről, a budapesti középponti járásbíróság felállításáról és egyéb szervezeti szabályokról, végül a közveszélyes munkakerülőkről szóló törvényjavaslatokat. A május 26 iki ülésben az igazságügyi bizottság előadói Niamessny Mihály, Blanár Béla és Jakabffy Elemér benyújtották az igazságügyi bizottság jelentéseit. Folyó hó június 2-án e törvényjavaslatok általánosságban és részleteiben is letárgyaltattak. A Curia a jogegységért. A kir. Curia az 59.200/912. Im. számú rendelettel adott jogával — közmegelégedésre — él és ugyszólva az összes vitás kérdéseket a jogegységi tanácsok elé viszi, nagyon helyesen. Nemrég a stornódij kérdésében foglalt álláspontot. Ujabban pedig a következő kérdés van kitűzve döntésre: ..A munkaadó érvényesen kiköth.ti-e azt, hogy alkalmazottja abban az esetben, ha a szolgálatból önként kilép, a nyugdijalapba nyugdíj-járulék címén befizetett összegeket vissza nem követelheti és nyugdíjhoz való igényét is elveszti ?* A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla szttneti beosztása. A szüneti tanácsot folyó évi július hó 6-tól augusztus hó 30-ig terjedő időre dr. Posoni Gábor kir. Ítélőtáblai tanácselnök vezeti. A tanács tagjai: Dr. Illyés Lőrinc, Bocskor Antal, Keczer Gyula és Csipkés Árpád kir. ítélőtáblai bírák, kik közül dr. Illyés Lőrinc Csipkés Árpád a büntető ügyszak előadói, a fegyelmi ügyek előadója pedig dr. Illyés Lőrinc kir. Ítélőtáblai biró. Tanácsjegyzők: Alapy György, Horváth Dezső, Lázár Ernő. = Hiteljogi határozatok. 1. Nem ütközik a jó erkölcsbe az a kikötés, hogy arra az esetre, ha az egyik fél egy helyen fióktelepet fel nem állit, a másik fél 10 éven át a meghatározott összegért tőle fog árut vásárolni öt százalékkal a beszerzési áron felül. Nem ok a kártérítési követelés elutasítására, hogy az arra jogosult a kikötött kötbérhez való jogát fentartotta; mert az a kifogás, hogy a kártérítés mellett kötbér nem követelhető, csak a kötbér iránt indítandó perben hozható fel. (Curia 671/1912. v. sz. a. IV. p. t.) 2. Az elfogadó alperes az el'ogadótársának jutalék fejében adta a váltót. Ez utóbbitól a felperes azt magánjogi ügylettel szerezte meg. Ennélfogva felperes, ki a saját rendeletre szóló váltót mint kibocsátó aláírva, ezáltal önmagát tette rendelvényessé, nem váltójogi uton jutott a váltó birtokába, minélfogva tűrni tartozik azon kifogásokat, melyeket alperes azzal szemben felhozhat, kinek részére a váltót kiállította és kitől a váltót a felperes megszerezte. (Curia 471/1912. IV. p. t.l 3. Imas^éki használati jogok a végrehajtási novelle 2. §-ának 1. pontjában felsorolt azon tárgyak közé sorozandók, méh ek végrehajtás alá nem vehetők és igy a csődtömeghez sem leltározhatok. (Curia 236/1913. IV. p. t.) 4. Nem bizonyítja a fizetések megszüntetéséről való tudomást, ha a hitelező a közadós ellen veszélybizonyitvány alapján biztosítási végrehajtást kért. ha az a kielégítési végrehajtás, melyről a veszélvbizonvitvánv szól. nem foganatosíttatott. (Curia 637/1912.) 5. A váltón törölt forgatmányos, a ki a váltóóvásban váltóbirtokosnak volt feltüntetve, a törlés dacára a váltót joghatályosan átruházhatja. (Curia 404/1912 ) 6. A csendes társ a társaság kötelezettségeiért nem lévén felelős, annak magánkötelezője a társaság feloszlását nem követelheti. (Curia 732/1912.) 7. Az eladó abban az esetben, ha a vevő az árut át nem veszi, nincs jogosítva az általa is még csak beszerzendő árunak piaczi ára és a szerződési ár közötti különbözetet követelni. (Curia 865/1912.) (Hiteljogi Dtár. V. sz.) 8. Az üzletátruházásban megállapított felelősség nem terjed ki az üzletátruházás után, de a vételár kifizetése előtt az átvevővel közölt üzleti tartozásra, a melynek fenállását az átvevő kellő gondosság mellett nem tudhatta. (Curia 506/1912. 507/1912) 9. j gép helyett régi gép szállítása a K. T. 350. §-ába ütköző csalást képez. (Curia 731/1912.) 10. Ha a szállítmányozó az elkésett szállításból eredő kárérités fejében bizonyos összeg fizetésére kötelezte magát, ennek érvényesítésénél nem a K. T. 390. §-ában meghatározott egy évi. hanem az általános elévülési idő jön számításba (Curia 810/1912. sz.) 11. A vasúti személypodgyásznak téves irányba történt fuvarozásából a vasút teljes kártérítéssel tartozik. (Curia 627/1912. sz.) (Kereskedelmi Jog 1913. évi 11. sz.)