Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 5. szám - Az atyasági keresetről az optkv.-ben. (Befejező közlemény)

VI. évfolyam. 5. szám. Kolozsvár, 1913. február 2. ERDELYRESZIÜQGI KÖZLÖNY R KOLOZSVHRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. lliró Balázs, ügyvéd, Dr. Vordca Gyula, ügyvéd. Dr. Tóth György, kir. törv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: J)r. l'up/t yóasef, ügyvéd, ii. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horváth Dezső, bírók, ítélőtáblai tanácsjeggzők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Verrnrr-iilrza 42. szám. Megjelen minden vasárnapon. Félévre. .. . S kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendök. TARTALOMJEGYZÉK : Az atyasági keresetről az optkv.-ben. Irta : Dr. Menyhárth Gáspár egyetemi tanár. (Befejező közi.) -- Reformkérdések az esküdtszéki eljárásban. Dr. Ráez Béla máraniarosszigeti jogtanár könyve. Irta : Dr. Harmat Emil besztercei ügyvéd. — Telekkönyvi helyesbítés a gyakorlatban. (Folytatás). KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. —Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelvi kir. Ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. X öz atyasogi keresetről az opM-ben. Irta: Dr. Menyhárth Gáspár egyetemi tanár. X (Befejező közlemény.) V. A törvény sehol nem mondja azt, hogy csak egy kötelezett lehet. Ezt csak az értelmezi bele a törvénybe, aki apát keres a házasságon kivül elhálóban s aki szerint, ha egy ilyen találtatolt, több a természet törvénye szerint nem lehet. Maga az. hogy a törvény vélelmet állit lel arra nézve, hogy aki a gyermek anyjával a fogamzást időszakban közösült, az nemzette a gyermeket, mutatja, hogy a törvény lehetőnek tartotta, hogy az anya a fogamzási időszakban más férfival is közösül, szóval, hogy a többes elhálás esetére is gondolt; mert különben nem egyszerű vélelmet állított volna fel, hanem megállapította volna a kétségtelen apaságot, éppen ugy, mint a házasságban élő nőtől születés esetében a férj apaságát. Ha pedig előtte állott e többes elhálás lehetősége s igy a nemzés megállapításának kizártsága és sem az anyának a kiválasztási jogot kifejezetten meg nem adta, sem pedig ki nem zárta a több kötelezett lehetőségét: akkor a gyermek születése és az anyával történt közösülés mint coeffiicensek által létesített jogviszony, a mely a 171. §. szerint félre nem érthetően obligatio, más kötelmekkel egyformán bírálható csak el ugy az alanyiság, mint a szolgáltatás tekintetében. Más esetét is ismeri a törvény annak, hogy tartásra többen vannak kötelezve pl. az örökbefogadott gyermekkel szemben ugy a névszerinti szülő, mint az örökbefogadó, vagy a tápolás végett való felfogadás esetében, avagy ha valaki szerződésileg kötelezi magát egy gyermek eltartására. S ha ily esetekben a gyermek érdekében megállhat ez a párhuzamos kötelezettség, ugyanebből az okból megállhat a házasságon kívüli többes elhálás esetében is. Annálinkább lehet, sőt kell a törvényből ezt a szabályt kiolvasnunk, mert különben arra az eredményre kell eljutnunk, hogy a plurium concubentium kifogásának a törvénynél fogva hely volna adandó azzal a hatással, hogy külön-külön egyik elháló sem kötelezhető a gyermek eltartására. Abból ugyanis, hogy a törvény a bizonyított közösülésből a valószínű nemzésre következtet, az anyát elhálót a gyermek nemzőjének vélelmezi, egyenesen következik a következtetett tény, a nemzés megdönthetősége. E tétel körül nincs is vita. A következtetett tény azonban nemcsak akkor mondható megdöntöttnek, ha az nyer bebizonyítást, hogy az anyával közösülő nem nemzette, vagy nem nemzhette a született gyermeket, ezt tartja az uralkodó felfogás; hanem akkor is, ha az nyer bizonyítást, hogy mástól is származhatik a gyermek, mert ha mástól is vehette létét, ép oly valószínű az, hogy az egyik, mint az, hogy a másik nemzette. Egyik csak ugy bizonyos, mint a másik, egyik annyira lehető, mint a másik. Éppen ugy mint a birtok jóhiszemű voltának vélelme nemcsak akkor dől meg, ha a birtokos tudja azt, hogy a dolog másé, hanem akkor is, ha ezt tudnia kell, vagy lehet. Nem bizonyos, nincs bizonyítva, hogy tudja, mégis megdöntöttnek mondjuk a vélelmet. Itt is azt kell mondanunk: nem bizonyos, hogy nem nemzette, de bizonyos az, hogy más is nemzhette, a vélelemnek tehát meg kell dőlnie.1 S következőleg egyikre sem levén az apaság megállapítható, egyikre sem hárítható a tartás kötelezettsége. Sokat markol tehát a gyakorlat, amikor az apaságra következtet és a többes elhálás bizonyítását meg nem engedve keveset fog, mert a gyermek érdeke ellen cselekszik, megkönnyítve a kötelezettség alól a kibúvást. A törvény nem apát enged keresni, mert különben igazságtalanság nélkül nem engedhette, hogy több közösülő közül egyre foghassák rá az apaságot; de látta és megengedte, s ez a íeimészetes, hogy a vélelem minden elhálóra nézve fennforogjon, mert csak eltartásra kötelezetteket lát azokban, akik az anyával házzasságon kivül a gyermek fogamzásának időszakában közösültek. VI. A németbirodalmi polg. törvénykönyv törvényesítve ami gyakorlatunk hibás felfogását egyenesen apát ad a házasságon kivül született gyermeknek. „A házasságon kivül született gyermeknek apja az — mondja az 1717. §. — aki az anyával a fogamzási időszakban közösült." De mivel apa csak a bizonyos nemző lehet, kénytelen volt a törvény folytatólag hozzátenni: „kivéve, ha ö (t. i. az anya) ebben az időben mással is közösült." Az eredmény könnyen belátható. A természeti törvény tiszteletben tartatott, a morál meg van mentve; de a gyermek elveszett, nem követelheti eltartását többtől, de egytől sem jár az ki neki. Mint mondtam fennebb, ez sokkal kevesebb, mint amit az optkv. ad. Ami tervezetünk a német törvénykönyv hibájába esett. Többen mutattak erre rá. A végleges szöveg bizonyára javítani fogja. Tartok azonban az ellenkező hibától, t. i. az exceptionak az iparszerü kéjelgés esetét kivéve, teljes kizárásától, helyesebben többes közösülés esetében az egyetemlegesség elejtésétől, ami pedig az egyedül helyes megoldása a kérdésnek ugy a gyermek, mint a több közösülő érdekeinek kellő megóvása szempontjából. (L. Bizottsági tárgyalások I. 199. 1. III.) És nem kell attól tartani, hogy a több közösülőnek egyetemleges marasztalása akár az erkölcsbe ütköznék, akár alkalmas lenne erkölcstelen üzelmekre csábítani a megesett nőt abból a célból, hogy születendő gyermekének eltartót biztosítson magának több férfi karjaiba dobásával. Az erkölcsbe a házasságon kivül való elhálás ütközik; de az egyenesen követelménye az erkölcsnek, hogy az erkölcstelen 1 Unger, aki az exceptio plurium concubentium emelhetőségét Titatta (Alig österr. Gerichts Zeitung 1857-i 135—137. számaiban) azznl érvelt, hogy aki az exceptiot bbonyitja, az kimutatja, hogy a 163. §-beli vélelemnek nincs helye, mivel az a föltevés, amily mellett a vélelem megállhat (t. i. az alperesnek kizárólagos közösülése az anyával) ily esetben nem áll. Helyesen jegyezte meg azonban erre Stubenrauch (Commentar 8. kiadás 251. 1. ].), h. gy ebben petitio principii van, mert a vélelem nem az egyedüli kizárólagos elhálásra van alapítva, amely esetben nem vélelem, hanem bizonyosság forogna fenn.