Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 46. szám - A román büntető törvénykönyv. Folytatás

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIK. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 46. számához. Kolozsvár, 1913. november 16. Jogesetek a kolozsvári kir. Ítélőtábla gyakorlatából. BovatvezetŐ: Dr. Költő Gábor, kir. törvsz. biró. Adás-vétel. Ha a feleli abban egyeztek meg, hogy a terheltet a vételárból fizetih, az esetben a vevő sem tagadhatta meg abból a keresetben áltitott okból, hogy az eladó a terhek törlésére alkalmas okiratot és bekeblezésre alkalmas szerződést előbb át nem adott. 1G2. 1913. G. 61/3. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A felülvizsgálati kérést elutasítja. Indokok: Felperes, felülvizsgálati kérésének lényeges tartalma szerint, azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság lényeges eljárási szabályt sértett meg azáltal, hogy azt a tényt, mely szerint 1100 korona vételáron megvett ingatlan a telekkönyv adatai szerint 2000 koronán felüli bekebelezett terhekkel van túlterhelve, figyelembe nem vette, ebben az irányban tényállást meg sem állapított s ezen eljárását nem indokolta meg. Ennek a következménye aztán, hogy a felebbezési bíróság tévesen alkalmazta az anyagi jogszabályt annak elbírálásánál, hogy kinek kellett első sorban teljesíteni és megsértette az Optkv. 902. §-ában irt anyagi jogszabályt, amidőn kimondotta azt, hogy felperes nem kellő módon teljesített azáltal, hogy a vételárat letétbe helyezte, mert felperes tehermentesen vévén meg az ingatlanokat, ez azt teszi, hogy midőn felperes a hátralékos vételárat megfizetni köteles, ugyanakkor az alperes is tartozik az ingatlanokat tehermentes állapotba hozni, különben felperes esetleges kárt szenvedne. A panasz alaptalan. A felebbezési bíróság a telekkönyv által is igazolt, nem vitás tényként megállapította, hogy az ingatlanokat az ügyletkötés idején több rendbeli (a telekkönyv által igazolt) tartozás terhelte s hogy alperes az ingatlanokat a jelzett vételár mellett tehermentesen adta el. Tehát az ítélete meghozatalánál figyelembe vette az említett ténykörülményeket is; azonban a fennforgó esetben azt a körülményt, hogy a tehermentesen vásárolt ingatlanokra az ügyletkötés idejében a telekkönyv szerinti terhek voltak bekebelezve, perdöntő körülménynek nem tekintette és pedig azért, mert tényként megállapította, hogy — felperesnek előadása szerint is — a szerződés megszűnésekor a felek abban egyeztek meg, hogy a terheket a vételárból fizetik, ennek ellenére, a fizetésre meghatározott 8 ik napon felperes azt követelte, hogy alperes előbb a terhek törlésére alkalmas okiratot és bekebelezhető szerződést adjon s ö csak ezek ellenében fizet vételárat. A felebbezési bíróság ezen (a felperes által meg sem támadott, tehát a S. E. 197. §-a szerint itt is irányadó) tényállásra való tekintettel állapította meg, illetve mondotta ki azt, hogy az alperes teljesítését a felperes teljesítésének kellett megelőznie s hogy felperes — az okirat ki nem adása miatt — a vételárat bírói letétbe helyezni nem volt jogosult, mert alperest az okirat ki nem adása miatt a szerződés teljesítése körül mulasztás (késedelem) nem terhelte s hogy ennek következtében a bírói letétbehelyezés fizetés joghatályával nem bír, a felperes részéről szerződésszerű teljesítést nem képez. A felebbezési bíróságnak ez a jogi megítélése anyagi jogszabályt nem sért, mert az Optkv. 902. §-a szerint a szerződések azon időben, helyen és azon módon tcljesitendők, amint az iráni a felek megegyeztek s mert a megállapított fentebbi irányadó tényállásból kétségtelen, hogy a feleknek a szerződéskötés idejében a megkötött egyezség tartalmában kifejezésre jutott akarata az volt, hogy a felperes által meghatározott időben fizetendő vételár által és közvetlenül, az alperessel együttesen eszközöltessék a bekebelezett terhek kiegyenlítése s hogy a vételárnak a bekebelezett hitelezők követeléseinek kifizetésére való fordítása állal jusson alperes abba a helyzetbe, hogy a hitelezőktől a terhek törlésére alkalmas okmányt kapjon s aztán ugy ezt, mint a bekeblezésre alkalmas szerződést felperesnek átadja. A felek szerződési megegyezéséből tehát okszerűen folyik, hogy a felperes előbb tartozott a vételárat a meghatározott időben és módon fizetni és ezen teljesítési kötelezettségét sem tagadhatta meg abból a keresetben állított okból, hogy alperes a terhek törlésére alkalmas okiratot és bekeblezésre alkalmas ' szerződést előbb át nem adott, de e terheknek a vételárt meghaladó esetleges nagysága sem adott erre felperesnek jogot, mert a felek megegyezéséből nyilvánvaló, hogy a terhekről felperesnek tudomása volt, sőt (személyes előadásából kitünőleg) felperes előzőleg a telekkönyvi állásról is informáltatla magát a telekkönyvi hatóságnál s mert épen a szerződéskötéskor fennálló terhekre való tekintettel állapodtak meg a vételár fizetésének emiitett módjában s mert azt, hogy a szerződéskötéskor fennállott, felperes által is ismert, telekkönyvi helyzet, vagy alperes vagyoni viszonyai a szerződésileg megállapított fizetési időpontig lényegesen megváltoztak volna, illetve, hogy miben, mennyiben változtak volna meg, felperes nem is állította, illetve elő nem adta s mert a felperesi kötelezettség szerződésszerű kötelezettségének elmulasztása után, vagy csak e jelen per folyama alatt esetleg bekövetkezett változások figyelembe semmi esetbe sem volnának vehetők, miután ezek, mint későbbi tények, a felperesi korábbi mulasztásának okai nem lehettek. A felülvizsgálati kérésében idevonatkozóan kiemelt az a körülmény, hogy alperes B. V.-nak és T. Gy.-nének is eladott egyes ingatlanokat, valamint az erre felajánlott bizonyítékok mint az alsóbiróságok előtt nem érvényesített uj tényállítás és bizonyíték a S. E. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásban már fel nem hozhatók, figyelembe nem vehetők. Ennek folytán felperesnek sem a szerződésből, sem a törvényből kifolyólag nem volt jogos oka arra, hogy a vételárnak a szerződés (megegyezés) szerinti időben és módon való fizetését megtagadja s hogy a vételárat megállapodás ellenesen bírói létéibe helyezze. Ez a ténye jogellenes volt, tehát a szerződésszerű teljesítést nem pótolja. A felebbezési bíróság tehát helyesen mondja, hogy felperes szerződésszerű teljesítésre nem hivatkozhalik, hogy a maga részéről a szerződést nem teljesítette. Felperes további panaszának lényege, hogy a felebbezési bíróság tévesen állapította meg azt a tényállást, hogy a szerződés megkötése után felperes meghatalmazást adott alperesnek arra, hogy a pénzt a letétből felvegye s abból fizesse a jelzálogi terheket s hogy felperes ezt a meghatalmazást aztán visszavonta, mert alperes a felperes megtévesztésével irattá alá a szóban forgó meghatalmazást s mert ilyen megállapodás közöttük nem volt. Ez a panasz is alaptalan, mert a felebbezési bíróság a szóban forgó tényállást az ügyiratok adatai alapján, különösen N. A. tanú és magának a felperesnek személyes meghallgatása rendén tett előadása (beismerése) alapján állapította meg s mert eltekintve attól, hogy a felülvizsgálati kérésben elő sincs adva, hogy a felebbezési bíróság az említett tényállás megállapításánál mi által és minő eljárási szabályt sértett meg, a felebbezési bíróság ténymegállapítása az iratok adataival megegyezik, a mennyiben N. A. tanú is vallotta, az 1912. D. 113/3. sz. jegyzőkönyvhez csatolt külön iratában felperes is beismerte, az 1911. D. 128/2. sz. jegyzőkönyvhöz csatolt felperesi levél, valamint a 1910. Sp. II. 271/3. sz. felperesi kérés tartalma is tanúsítja, hogy a közjegyző előtt tényleg megállapodtak abban, hogy a