Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 46. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás

4ü. szam. fSrdélyrésaw Jogi Közlöny 433. oldal. pár hónap "múlva árverések, áraromlás -és•lebonyolított ügy'etek hatásaképpen az az állapot áll elő, 40.000—43.000 kor., ez állapot konsta tálasát közvetlenül megelőzőleg L' rendbeli végrehajtást foganatosítanak. Erre a kereskedő haladéktalanul csődöt kér. A vád anyaga készen van, mert miután fizetésmegszüntetése dacára nem kért csődöt, az adós azonnal az első foglalás után, bár 10.000 korona \ vagyoniöhblete volt. ez által lehetővé tette zálogjogok szerzését a passivvitás időpontjában, bár ennek Tconstatálásak<yr, haladék- ] iolnmd csődöt Ictrt. Hogy a kereskedő az első foglaláskor nem erezte a hitelezőit megkárosítva ós hogy magát vétkesnek nem i taitja, hogy jogsérelmet nem lát az természetes, de mégis bün- 1 :etni fogják. Az a subjectiv érzése és felfogása a kereskedőnek az, ami kihallgatásakor minden esetbon megnyilatkozik, a főtárgy, elnöke megkérdi, hogy ..mért nem kért maga az első foglalás után csődöt, hiszen maga akkor megszüntette fizetéseit"; a felelet mindig az, hogy ..kérem akkor még nem voltam fizetésképtelen." így nem tudja a nagyon tudományos jogot az elet se, hogysem megérteni. Az ügyészek csőd esetében .mechanikusan keresik ki az átkivánt végreh. iratokból a legelső foglalást s vádiratok zengik: ,fizetésképtelenségét terhelt 1912. jun. 17-én tudta meg, mikor ellene X takarékpénztár végrehajtást vezetett." Ehhez még az ujabbi záloglasok és a csödleltarral a passiv állapot igazolandó s kész van a vádirat és a büntetőítélet. Azért is kell kiemelnünk a judikatura e kedvezőtlen eltérését, mert a 416. §. 4. pontja a büntetendő bukásnak éppen azon alakja, mely ezek alapján leghamarabb elkövethető és mely a gyakorlatban mindég megállapítható, mert a kereskedő, ki az | első foglalást megérte, ennek időpontjában, ha csak 5000 kor. I vagyontöbblete van is, nem fog futni a csődkérvennyel a biró- , sághoz, mert annak értelmét nem találja. A 416. §. 4. pontját a judikatura szerinti állásfoglalásban a gyakorlati élet nem követte és megértés hiányában nem is fogja követni. Nem a természetes életen kell változtatni, hanem a jogot és a 416. g.-t az élet követelményeihez alakítani. A nemzelhoz! feéfee Eszméje, \Múú\ú AZ eddigi pozitív aibefásobpa. Irta Kertész Artal m. kir. javitóintézeti családfő. (Folytatás.) Haiti delegátusa pedig azt ajánlotta, hogy épen úgy. mint a közvetítésre: a vizsgáló bizottságra vonatkozólag is mondassék ki a neutrális hatalmaknak az a joga, hogy viszálykodás esetében felhívatják a felek figyelmét a vizsgáló bizottság intézményének igénybevételére. Ámde. főkép a Balkán-államok és Németország, ebbe sehogysem akartak belemenni, sőt Németország annyira ment, hogy kikötötte, miszerint a létrejövendő vizsgáló bizottságok esetröl-esetre nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy ők az előttük fekvő tények alapján alkották meg jelentésűket, de ennek nincs kötelező ereje s ez nem érinti a felek teljes szabadságát a végrehajtás terén.1 A gyakorlatban azt látjuk, hogy főkép a hágai békekonferenciák óta egyre gyarapodnak a nemzetközi egyezmények, amelyeknek mindegyikében egy-egy további lépést láthatunk az általánosabb béke felé, melyből arra a következtetésre juthatunk, hogy a hágai békekonferenciának még azon megállapodásai is, amelyek látszólag, formájukra nézve nem is kötelezők, nem olyan megkötő jellegűek, tényleg: a gyakorlatban lassan-lassan mindinkább recipiáltatnak s jobban-jobban a nemzetközi jog kijegecesedett elvévé válnak. Igen élénk bizonyíték erre az a letagadhatatlan factum, hogy még azok az államok is, amelyek a hágai békekonferencián opponáló állási foglaltak el a vizsgáló bizottság obligatorius jellegének látszata ellen is: majdnem minden adott esetben mégis igénybe vették azt. Bizonyítékok erre: a már említett kazablankai, továbbá a veneuzellai és agadiri incidensek. Egy régebbi példa az 1898-ban kiütött spanyol-amerikai háború, j Sem Spanyolország, sem az amerikai Unió az 1856. évben a j párisi konferencián létrejött tengerjogi deklarációt nem írták alá. Mindazonáltal a háború kitörésekor kijelentette az Unió, hogy respektálni fogja ezt a párisi deklarációt, aminthogy ez tényleg meg is történt!1 íme a konferenciákon történt megállapodások ereje még 1 V. ö. O. Nippoid i. m. 26. o. 2 Pollock: „Die Qellen des internazional Rechtes", Leipzig. 1907. 353, a Zeitschrift für internat. u. öff, Recht-ben, 17. köt. akkor is s még azon államoknál is. ahol a formális ratifikáció nem is történt meg. Az egyezmény egyébiránt némi eltéréseket, javításokat is tartalmaz az 1889-ikihez képest, amelyek inkább a vizsgáló bizottság eljárási szabályaira vonatkoznak. így újítás az, hogy itt is behozta a kontradiktorius eljárást, mig 1899-ben ez csak a bírósági eljárásban volt meg. Igen fontos az a megállapodás, hogy a viszálykodó felek kötelezik magukat arra, hogy a szükséges tanuknak és tárgyi bizonyítékoknak a vizsgáló bizottság előtt való megjelenését minden rendelkezésökre álló módon és a honi törvények szerint megadható minden jogsegéllyel előmozdítják. Azon esetben pedig, ha a bizonyítékhoz szükséges tanú egy harmadik hatalom állampolgára lenne, úgy vagy az illető tanú országának kormánya útján idézendő meg (azért csak a kormánya közvetítésével, hogy ily módon tekintettel legyünk az illető állam szuverenitására) vagy pedig kikérheti erre azon állam közvetítését, melynek területén ülésezik. Ha meggondoljuk, hogy ezen bizottság — nem úgy, mint egy ország területén működő hatóság — voltaképen semmi kényszerítő eszközzel sem rendelkezik arra nézve, hogy a szükséges tanuknak a megjelenését biztosítsa, úgy be kell látnunk ennek a megállapodásnak a fontosságát. Igaz, hogy gyengíti az egész eredményt az a kimondott elv, hogy a vizsgáló bizottság nem „ítél", csak „tényeket konstatál", de viszont tény az is, hogy majdnem a lehetetlenséggel határos, hogy egy mindkét fél által kompromisszum útján egybehívott vizsgáló bizottság — mondjuk csak így: — „constatált tényeit" a felek valamelyike nem respektálja. Moraliter ez elképzelhetetlen. Áttérek most már: 3. A választott vagy döntőbíróságról szóló szakaszra. A 37—90. pontokban foglalkozik ezzel a IV. rész, négy fejezetben. Az előző konferencia — mint_ tudjuk — csak a fakultatív döntő bíróságban állapodott meg. Ámde azóta tényleg egy nagy csomó oly egyezmény jött létre az államok között, amelyek kötelező döntő bíróságról szólnak. Ez a körülmény tehát annak a feltevésére adott alapot, hogy a hatalmak már teljesen megbarátkoztak a döntő bíróság kötelező jellegével is, belátván, hogy ennek hasznát minden hatalom egyaránt élvezi. Maga Németország is obligatorius egyezményeket kötött nemcsak kis-, hanem nagyhatalmakkal is. Nagy-Brittániával és az északamerikai Unióval. Ily körülmények között érthető az a felmerült kívánság, mely a partikuláris nemzetközi jogba már átment kötelező döntőbíróság elvét: a második hágai békekonferencia által az általános nemzetközi jog testébe is akarta beleolvasztani. S tényleg a második hágai békekonferencián nagy- és kishatalmak, európai és nem európai államok képviselői mintegy versenyeztek egymással a kötelező választott bíróság elfogadását célzó javaslatok elfogadásával,3 úgy, hogy szép kilátás mutatkozott arra, hogy a javaslatok egyikét el is fogadja a konferencia. Nem lesz talán érdektelen felemlítenem Aschernek, a hollandi delegátusnak a javaslatát, ki a fenntartási klauzolát a „nemzetközi becsületről" és „a vitális érdekről" is törölni kívánta, illetve elejteni akarta és pedig azzal érvelvén, hogy ezzel a fenntartás által a másik kézzel eldobja a konferencia azt, amit az egyik kézzel megteremtett. Melyek is ma az u. n. vitális érdekek ? Legföképen gazdasági természetűek. Már pedig sokkal célszerűbb minden állam szempontjából, ha egy ilyen ügyből származó viszály pártatlan döntőbíróság által nyer megoldást, mint egy mai háború által, amely által milliók, sőt milliárdok pusztulnak. Dánia és San-Domingó formális javaslatot is nyújtottak be a minden fenntartás nélkül obligatorius választott bíróság érdekében.4 Portugália, Szerbia és Svédország külön-külön oly javaslattal éltek, amelyben egy-egy névjegyzék volt azon viszályokra, amelyekre nézve a választott bíróság kötelező lenne. Ezenkívül Anglia, az amerikai Unió és még más államok javaslata is a konferencia elé került, amelyek — a részlekben eltérőleg ugyan — mind odatendáltak, hogy a választott bíróság igénybevétele kötelezőnek mondassék ki. Sajnos, ez keresztül nem ment s ez főkép Németország magatartásán múlt. Ennek képviselője: báró Marschal v. Bieberstein a leghevesebben ellenezte a választott bíróság obligatorius jellegét. Szavazás alá bocsátván a kérdést, kitűnt, hogy 32 szavazattal 9 ellenében (3 állam nem szavazott) elfogadtatott a kötelező választott bíróság. Ellene szavaztak: Németország. Ausztria 3 Sőt talán ez volt a baj. A sok bába közt elejtődött maga a gyermek. 4 O. Nippoid .Die zweite H. Friedenskonferenc" I. r. Leipzig, 1908 : 51. o.