Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 38. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás

38. szám Jogcse tek Tára 151. oldal. bíróság az okszerű gondolkodás s a szerződés értelmezése szabályai ellen vétett. Abból ugyanis, hogy az okirat az erdőnek megjelöléséről mitsem tartalmaz, helyesen következtette a felebbeznsi bíróság, hogy a fa bárhonnan volt szállítható, mert az ellenkezőt, vagyis a meghatározott erdőnek megjelölését, a szerződő félelmek külön kikötniök kellett volna. Az e részben csupán a felülvizsgálati kérelemben ajánlott tanubizonyitás pedig az 1893 : XVIII. tc. 197. §-a értelmében figyelembe nem vehető. Sikertelen az a felülvizsgálati támadás is, hogy ;;lperes az utak járhatatlanságában nyilvánult, a teljesítést lehetetlenné tevő, elhárithatlan esemény veszélyét már azért sem vállalhatta magára, mert lehetetlen dologra kötelezettség nincs s e részben is a felebbezési bíróság az okszerű gondolkodás elveit mellőzte s a szerződés értelmében az idevágó szabályokat helytelenül alkalmazta. A szerződésről kelt okiratban ugyanis alperes nyilvánvalóan a szállítási nehézségeket, melyeket a tartós esőzések okoztak, a szerződési kötelezettség alól mentesítő eröhatalmi események közül kizártnak nyilatkoztatta ki és csak előre nem látható erőhatalomért nem kívánt jót állani. A nagymennyiségű esővíznek megfagyására s illetve a fagynak decemberben való beálltára alperesnek a dolgok rendes menete szerint, előre kellett számitnia s igy a felebbezési bíróság a gondolkodásnak, avagy az értelmezésnek szabályait e ponton sem sértette meg, kimondván, hogy alperes az utak legyözhetlen járhatatlanságára azért nem hivatkozhatik, a kötelezettség alól mentesítő erőhatalom azért nem forog lenn, mert alperes e veszélynek ismeretében, annak viselését magára vállalta, már pedig a ki tudva a gátló akadályokról, a veszélyt kifejezetten magára hárította, ez érvényesen kiköthetett veszélyviselés alól azon a címen sem szabadulhat, hogy a veszély erőhatalommá fokozódott és hogy a lehetetlenre nem lehet kötelezettséget vállalni. A szerződés értelmében tehát a kötbér viselésének kötelezettségét a felebbezési bíróság helyesen állapította meg. Helyes továbbá az a jogi meghatározás is, hogy a szerződésben tárgyalt ügylet, a felhívott jogszabályok szerint, kereskedelmi ügylet és a kikötött kötbér összege korlátozásának alávetve nincs. Ámde alaposnak kellett találni azt a felülvizsgálati panaszt, hogy a felebbezési bíróság a szolgáltatásnak időszaki részletekben teljesítendő minőségét döntő figyelembe nem vette. A 100 öl fából ugyanis 1912. december hónapban csak lő öl volt szállítandó, a többi 85 öl pedig, 1913. január 10 ig, 20-ig és a hó végéig meghatározott részletekben. Ez az alperesnek biztosított határidő kedvezmény, kapcsolatban a szerződésnek ama további tartalmával, hogy a kötbér is ölfák után volt 10 koronánként meghatározva, kétségtelenül azt jelenti, hogy különben a szerződést oszthatatlanná tehető egyéb körülmények hiányában, az eladó részéről sem volt a szolgáltatás akként egységes és oszthatatlan, hogy az első részletnek és pedig éppen erőhatalom miatt elmaradt szállítása okából, felperesnek a szerződéstől az egész szállítási idő bevárása nélkül és az egész mennyiségre meghatározott kötbérnek követelésére való jog igénybevételével, azonnal elállnia joga volt volna. Ellenkezőleg, minthogy alperes, a megállapított tényállás szerint az első, deeemheri részlet szállítását erőhatalom akadálya miatt, tehát saját hibája nélkül, mulasztotta el, s mivel a szerződésből az is kétségtelen, hogy a felek előtt a kötéskor is az lebegett, hogy alperesnek a fát a környékből még ezután kell befuvaroztaini, s ebben a decemberi szállításnak lehetetlensége gátolta, neki, mint szintén nem hibás félnek, méq a január hónap végéig terjedő további részletekre nézve, a szerződés teljesítésére, a szerződésben gyökerező joga volt. A kötbért pedig az egész mennyiségre meghatározott 1000 koronára menő összegben, felperes jogosan csak akkor vehette volna követelésbe, ha alperes a véghatáridöig sem szállított volna. De 1913. január 1-én, mely napon felperes a szerződéstől egészben és minden halasztás kizárásával való elállását s az 1000 korona iránt támadott követelésének perrel leendő érvényesítését alperessel közölte, a szerződés értelmében továbbmenő joga annál nem volt, hogy az elmaradt 15 öl után járó kötbér követelhetése mellett, a hátralevő, a szerződésben megszabott határidő alatt lehető teljesítést, a 85 ölre nézve követelje. Minthogy azonban felperes a további teljesítéstől alperest egyenest elzárta, amidőn kifejezte az emiitett levélben, hogy a szerződéstől halasztás nélkül eláll, s minden további teljesítés, a pernek kilátásba helyezésével, előre visszautasított, alperes a felperes részéről eleve és jogtalanul visszautasított, további teljesítés elmaradásáért kötbért fizetni nem tartozik. A 150 korona kötbér összeget meghaladó elmarasztalásra vonatkozólag tehát a felebbezési bíróságnak döntése anyagjogilag téves és meg nem állhatott. Mindkét peresfél részben nyertes, részben vesztes lévén, a költség megszüntetésére nézve az 1893: XVIII. t. c. 204. 168. és 110. §§-ai alapján kellett a rendelkező rész értelmében határozni. — 1913. évi június hó 25. Kezes. Tiszti főügyész munkadija. I. ISa az egyenes adós sem csőd alá nem került, sem ismeretien helyre nem távozott, felperes, hogy az egyszerű Kezese ellen igényeit érvényesíthesse, az egyenes adóst szükségszerűen előbb perelnie kellett és ellenében a végrehajtási eljárást is lefolytatuia, hogy megállapítható legyen, miíy összeg erejéig nem tudta felperes követelését az egyenes adó vagyonából felhajtani. II. A kezes a behajtási eljárásnak csakis oly szükségszerű költségeivel terhelhető meg, melyek a felperes kereshbősége jogosultságának megállapítására elégségesek és hogy a behajtási eljárásnak késedelmes lcjártatásáial j járó nem célirányos jogi lépések költségei őt nem terhelhetik. IIB. Az árvapénztár képviseletében fellépő vármegyei tiszti i füüg.résf. mnnkadíjá: és költségét a kir. ítélőtábla nem állapította meg, mert a perben a vármegyei alispán felhatalmazása alapján hatósági állásából kifolyóan járt el. CXLI. Sz. 241/3—1913. G. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla a feiebbezési bíróság ítéletét részben és akként változtatja meg, hogy alperest végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy felperesnek, 8 nap alatt, 360 korona 34 fill. tökét és ennek 1912 évi október hó 12-étől járó 5% kamatát megfizesse ; a per-, felebbezési és felülvizsgálati költségét a felek között kölcsönösen megszünteti és felperest az ezt meghaladó keresetével elutasítja. Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint alperes, a V. J.-né Sch. L. szóban forgó árvapénztári kölcsön tartozásáért, az Optkv. 1355. és 1356. §-aiban irt egyszerű kezességet vállalta, ebből folyóan pedig, minthogy az egyenes adós sem csőd alá nem került, sem ismeretlen helyre nem távozott, felperes, hogy az egyszerű kezese ellen igényeit érvényesíthesse, az egyenes adóst szükségszerűen előbb perelnie kellett és ellenében a végrehajtási eljárást is lefolytatnia, hogy megállapítható legyen, mily I összeg erejéig nem tudta felperes követelését az egyenes adós ! vagyonából felhajtani. Alap nélkül támad alperes azon a ponton, hogy az Optkv. ! 1364. §-a értelmében felperesnek a behajtás körül támasztott késedelmezése folytán, kötelezettsége alul teljesen felszabadult, mert arra vonatkozóan, mikép az egyenes adóson 1903. és 1904. években a tartozás egészben felhajtható lett volna, tényállás megállapítva nincsen. Alaposnak találta azonban az alperes felülvizsgálati támadását abban az irányban, hogy mint egyszerű kezes, a behajtási eljárásnak csakis oly szükségszerű költségeivel terhelhető meg, melyek a felporcs kereshetőségi jogosultságának megállapítására elégségesek és hogy a behajtási eljárásnak késedelmes lejártatásával járó nem célirányos jogi lépések költségei öt nem terhelhetik. A felperes részéről felszámított költségeknek az Optkv. 1384. §-a alapján szükéges volta, e helyütt felülvizsgálható jog kérdése, amiért is a kir. itélőtöbla a felebbezési bíróság Ítéletében, a felperesi követelésnek 2—15. alatt, összeg szerint különben nem kifogásolt tételeire nézve a szükségesség és célirányosság voltát egyenként felülvizsgálat alá vette. A 879 K 04 fillér tökemaradványra vonatkozóan felperesnek a jogerős ítélet már 1903 december 15. napján rendelkezésére állott, mégis az árverést csak 1907. évi november 19. napján foganatosította és a végrehajtási eljárás 1908 december 24-ig folyt, alperes ellen pedig keresetét csak 1912. évi október hó 12. napján indította meg. Erre a kilenc évre a részben fedezetlenül maradt felperesi követelés az alperes rovására kamatoztatható nem volt; minthogy pedig a nem vitás tényállás szerint az árverési határnap első izben már 1904. évi október 29-ik napjára ki volt tűzve és az egyenes adós 200 korona résztörlesztést eszközölt, melyet felperes maga az 1902. évi január hó 1-étél 1905. évi márc.