Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 27. szám - Bünsegély és társtettesség. Folytatás

108. oldal. Jogesetek Tára 27. szám. bizonyítékokat iratellenesen hozta volna fel, vagy következtetéseiben az okszerű gondolkodás elvei ellen vétett volna. Ezt az esetet a kir. Ítélőtábla ebben az ügyben nem észlelte; mert felperes a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás ellen érvényesített támadásai közben arra, hogy a felebbezési bíróság a döntő tényállást mely eljárási jogszabály sértéssel állapította meg rá nem mutatott (1893: XVIII. t.-c. 185. §.) mert a C. D. vallomása, a tekintetben, hogy alperes öt a perhez mellékelt 50 koronás váltóval erkölcstelen módon arra igyekezett reávenni, hogy mellette és felperes kárára tegyen hamis vallomást, még abban az esetben ha azt a felebbezési bíróság bizonyítékul elfogadhatta és elfogadta volna is, nem döntő ténykörülményre vonatkozik; mert legfennebb arra lenne alkalmas, hogy alperes eskü alatti vallomásának súlyát gyöngítse, alperes eskü alatti kihallgatása után azonban felperes alperes vallomását a felebbezési bíróság 1913. április 12. napján felvett jegyzökönyve és az annak mellékletét képező Ítélet szerint a melyek peresfelek nyilatkozatait illetőleg az 1893: XVIII. t.-c. 197. §-a szerint irányadók, kifogás tárgyává nem tette. A felülvizsgálati kérvényben ugyancsak A. D. vallomása súlyának a megdöntésére felhozott s más perekből merített állitások itten ugyancsak az 1093: XVIII. t.-c. 197. §-a utolsó bekezdésére tekintettel már figyelembe nem vehetők. A sikeresen meg nem támadott s itt irányadó tényállás szerint pedig felperes alperesnek a korábbi perköltségeit elengedte és azon felül 500 koronát igért azért, hogy alperes S. J. biija reá arra, hogy ő a felperes által megvásárolni akart ház megvételére irányuló szándékáról tegyen le; alperes a felperes kívánságának eleget tett, azt a tevékenységet a melyre vállalkozott teljesítette s S. annak hatása alatt, a ház megvételére irányuló szándékától elállott. Ebből a tényállásból pedig helyesen vonta le a felebbezési bíróság a jogkövetkezményeket, mert felperes a közte és alperes között létesült szerződés alapján, az alperes részéről töltént teljesítés folytán most már maga is teljesíteni köteles. Az eként egész vonalon alaptalan felülvizsgálati kérelemnek helyt adni nem lehet. 1913. május hó 28. Az ideiglenes nStartás kérdéséhez. XCVIII. 1913. G. 206/3. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla mint polgári felülvizsgálati bíróság iiélt: A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A felebbezési bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy a peresfelek közötti házassági életközösség megszakadásának előzménye az volt, hogy alperes a felperest megverte, hogy alperes az e bántalmazás dacára is hozzá visszatérni akaró felperest a lakásából ezekkel a lealázó szavakkal: „hai sictir" kiutasította s gyermekét is kiadva, előtte az ajtót bezárta, hogy továbbá midőn e miatt felperes a községházánál panaszt tett s amidőn a községi jegyző a feleket kibékíteni akarta, alperes kijelentette, hogy felperes ne jöjjön vissza hozzá, mert nem akar vele együtt élni. E tényállás megállapításánál a felebbezési bíróság a perbeli összes bizonyítékokat az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §-a értelmében tüzetesen mérlegelte és meggyőződésének okait előadta, anélkül, hogy az okszerű és józan gondolkodás szabályaié megsértette volna. Hasonló módon megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy alperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a különélésre felperes alapos okot szolgáltatott, vagy annak előidézéséhez felperes is hozzájárult volna, amennyiben alperesnek azt a perbeli védekezését, hogy felperesről a faluban azt híresztelte volna, hogy „francos" és hogy felperes szertelen féltékenységével alperesre nézve az együttélést elviselhetetlenné tette volna, a felebbezési bíróság bizonyítottnak nem találta, minthogy a bizonyítékoknak megengedett szabad mérlegelése az 1893. évi XVIII. t.-c. 185—197. §§-ai értelmében felülvizsgálat alá nem vonható, alaptalan alperesnek az a felülvizsgálati panasza, mely szerint nincs bizonyítva, hogy alperes felperest tettleg bántalmazta és a közös lakásból kiűzte, valamint hogy nem ő, hanem felperes szolgáltatott volna a különélésre okot és az 1893. evi XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében a felebbezési bíróság által jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás itt is irányadó. Az előrehocsátott tényállásból helyesen vonta le a felebbezési bíróság azt a jogi következtetést, hogy a házassági életközösség megszakítása tekintetében felperes vétlen és atyeresnek a tényállásban ismertetett sérelmes magaviselete idézte elö, valamint hor/y alperesnek a jelen perben lett az a nyilatkozata, mely szerint felgerest visszafogadni kész, komolynak egyáltalában nem tekinthető. Az anyagjogi szabályoknak megfelelő tehát a felebbezési bíróságnak döntése, mellyel alperes!, ki az együttélést lehetetlenné tette, természetbeni tartás helyett a nem kifogásolt készpénzbeli egyenérték megfizetésére kötelezte. Ezek szerint — annak kiemelésével, hogy az 1893. évi XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati kérelemben felhozott uj bizonyítékok tekintetbe nem vehetők, — a kir. ítélőtábla a felülvizsgálati panaszt minden irányban alaptalannak találta. 1913. évi június hó 11. A S. E. 06. §-ához. A felebbezési biro'sáer az eskü alatt kihallgatott felek közül mis a bizonyításra kötelezeti felet is esküre bocsáthatja, ha a 6i. g. szerinti mérlegelés után ennek a vallomását találja valószínűbbnek. XCIX. Sz.: 1913. G. 207/3. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság itélt : A kir. télötábla alperes felülvizsgálati kérelmének helyt nem ad. Indokok. A felebbezési biróság nem egymagában az alperes áltai ugyan aláirt, de egyébként az 1868 : LIV. tc. 167. és 168. §-ainak meg nem felelő kötelezvény tartalma alapján, tehát nem az 1893. évi XVIII. tc. 73. §-aban foglalt köteles bizonyítási szabály ellenére, hanem tanuk vallomása és az eskü alatt kihallgatott | felek közül esküre bocsátott felperesnek esküvel is erősített vallomása alapján állapította meg bizonyított tényállásként azt, hogy a kereseti összeget felperestől kölcsönkép valóban felvette-e. A tanuk vallomását a felebbezési biróság az 1893. évi XVIII. tc. 64. §-a értelmében szabadon mérlegelhette. Az 1893. évi XVIII. tc. 96. §-a ugyancsak a felebbezési biróság szabad belátására tartja fenn azt a kérdést, vájjon az eskü alatt kihallgatott felek közül melyik fél vallomása a valószínűbb és a most idézett törvényszakasz értelmében a felebbezési biróság az eskü alatt kihallgatott felek közül még a bizonyításra kötelezett felet is esküre bocsáthatja, ha a 64. §. szerinti mérlegelés után ennek a vallomását találja valószínűbbnek. A felebbezési biróság a per összes körülményeire kiterjedő s a 64. § nak mindenben megfelelő indokolással az eskü alatt kihallgatott felek közül a bizonyításra kötelezett felperes vallomását találta valószínűbbnek és ezért felperest bocsátotta esküre, aki vallomására az esküt le is tette. Amikor tehát a felebbezési biróság a megengedett szabad mérlegelés eredményeként az alperes által megtámadott fenti tényállást állapitolta meg, nyilván nem jogszabályt sértett, hanem ellenkezően jogszabályt alkalmazott. Ezeknél fogva és mert a felebbezési biróság által megállapított tényállás az 1893. évi XVIII. tc. 197. §-a értelmében csupán a fentiek szerint most fenn nem forgó jogszabálysértés miatt támadható meg sikeresen, míg az a kérdés, hogy a felebbezési biróság jogszabálysértés nélkül szabad mérlegelési jogánál fogva, mit vagy mit nem fogadott el bizozyitottnak. az 1893. évi XVIII. tc. 185. és 197. §-ai értelmében felülvizsgálat alá nem vonható, hanem a jogszabálysértés nélkül megállapított felebbezési tényállás az 1893. évi XVIII. tc. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak veendő, alperesnek mind csak a bizonyítékok szabad mérlegelési körébe vágó, felülvizsgálat alá tehát nem is vehető felülvizsgálati panaszai alaptalanok. Alaptalan alperesnek a különben meg sem jelölt anyagjogi szabálysértés miatt emelt panasza is, mert a fentiek szerint itt is irányadó tényállás alapján, alperest elmarasztaló felebbezési bírósági ítélet anyagjogi szabályt egyáltalán nem sért, sőt az optk. 919. §-ának megfelelő. 1913. évi június 10.