Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 17. szám - A birói talár

VI. évfolyam. 17. szám. Kolozsvár, 1913. április 27. ERDEEVRESZI JOGI K R KOLOZSVRRI ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTAROZRTTRRAVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Baláss, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. törv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: Dr. Papp Jóssef, ügyvéd, ü. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horváth Dezső, bírók, ítélőtáblai tanácsjeggzők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42. szám. Megjelen minden vasárnapon. Előfizetési díj: Egész évre IC kor. Félévre... . 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetése/! s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendő!:. TARTALOMJEGYZÉK : A birúi talár. Irta : Egy biró. — A hinti szervezet jogköréből. Irta: dr. Tóth György kir. törvényszéki biró. (Befejező közi.) — Polgári bíróság előtt érvényesített fondorlatos bizonyíték. Irta: Igaz Gusztáv halmii kir. jbiró. — Az 1878 : V. t.-c. módosításának előkészületei. KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. Ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. X A bírói talár. Irta : Egy biró. Az elmaradt nemzetek olyanok, mint az öntudatlanul élö emberek. Egy vezérlő eszmének, amely őket egy méltó cél felé — az ők és emberiség javára — vezesse, hiányát nem érzik. Ép mint azok a szánalomraméltó emberek, mivel szerencséjüknek kovácsai nem tudnak lenni, máról a holnapnak élnek csupán. Egészséges fejlődés fokán lévő minden nemzetnek ellenben megvan a maga vezérlő eszméje, amely annál erőteljesebb, minél mélyebben ereszti le gyökerét a nemzetet alkotó egyesek lelkületébe. Minden nemzetnek megvan tehát a maga külön individualitása. Mint élő, valóságos létező ens-eknek tevékenysége pedig — csak lényüknek megfelelő lehet. Nem lehetnek tehát mások, mint ők maguk. És eképpen az ideálok, az intézmények — mint az erkölcsi individualitásuknak produktumai jelentkeznek. Minden nemzet tehát — az egész emberiség keretén belül — külön eredeti kultúrát képvisel, a maga külön kultúráját szokásaival, intézményeivel, erkölcseivel. S most — vagy él egy nemzet külön kultúrát s akkor a maga külön intézményeit létesiti, a maga nemzeti intézményeit, vagy él a más nemzetekéből, ö külön nem produkál — és akkor elpusztul, mint különálló ethikai egyéniség létezni megszűnik. Hiszen ismeretes, hogy a mindig másokat utánozó nemzetek — elmerülnek — és nem élnek többé. Élni csak azok a lények élnek valóban, akik tudják, hogy élnek, a többiek csak vegetálnak. A nemzetek pedig öntudatra csak akkor jutnak, ha van külön kultúrájuk. A nemzet tehát az igazsg tükrében a maga képét kell lássa, abban a képben önmagát kell felismerje. És most öltsünk magunkra talárt és nézzünk bele az igazság tükrébe. A magyar birót látjuk-e benne ? Nem. A taláros biró nem a nemzeti géniusz produktuma. A magyar biró puritán jellemével, pártatlanságával, az igazságnak fáradtságot nem ismerő kutatásával tünt ki mindig az idők folyamán. Sohasem a külsőségeivel. Nem volt sohasem szüksége cothurnusra. A magyar bírónak ez a jelleme a nemzet történetének következményeként jelentkezik, hiszen ez a történelem nem egyéb, mint egy szakadatlan — a maga igazáért — lefolytatott per. A magyar bitónak tehát igazságosnak kellelt lennie, mert a nemzet is a maga igazáért küzdött. S ha a bírónak volt és van tekintélye a jogkereső közönség előtt — ez az intézményben magában, az annak tagjait képező egyesek jellembeli kiválóságaiban leli forrását. Ez a forrás pedig az egyedüli, amely tiszta, soha ki nem merülő. Ne zavarjuk meg tehát annak tiszta tükrét, hanem gondosan őrködjünk felette. Ne próbáljuk azt mással pótolni, mert hisz pótolhatatlan. Ne áltassuk magunkat. Ha a bíróságokba vetett hit gyengülni kezd, keressük az okát és szüntessük meg, de ne törekedjünk arra, hogy azt elfedjük. Ha a bíróságok tekintélye gyengül, alábbszáll, erősítsük m-g, de sohasem úgy, hogy a bizalmát vesztett jogkeresők előtt a birót talárba öltöztessük. A bizalom visszaszerzésének sohasem ez volt és lesz az útja. Hagyjuk meg tehát a talárt azoknak a nemzeteknek, amelyeknél a talárnak nemzeti múltja van. Ne éljünk a másokéból, hanem őrizzük meg azt, ami miénk. Éljünk meg a mi multunkból, a mi emberségünkből, ismerjük meg életünket, szokásunkat, népünket, nyomorúságunkat. A talár nem nekünk való. Nem talál, nem egyezik a mi természetünkkel; nincs talaja a nép érzületében som. A mi népünk nem a hideg kimértséget, az alakiságot, — hanem a közvetlenséget, a becsületességet szereti. Nem kell tehát meghiúsítani a nép érzületét. Nem kell feltámasztani a középkor biráit, hiszen — ahol a talárnak hazája — ott is csak mint a történeti mult maradványa van meg s csak mint ilyennek lehet létjogosultsága. Ha a mi multunkban — nincs gyökere, mi értelme van beállítani ? Elképzelni sem lehet, — hogy hogy is született meg ez az eszme nálunk, s hogy is fejlődhetett ennyire, hogy már valósággá kezd lenni. Hiszen ez az eszme — nem egyezik a mi énünkkel, az tehát nem is lehet a miénk, nem is válhatik azzá soha. Az egyedüli érv, amit mellette felhoznak, hogy ezzel a tálát viselettel a bíróság tekintélye növekedik. Csakhogy ilyen tekintélynövelésre a magyar bíróságnak nem szabad, hogy szüksége legyen. Az igazságszolgáltatás méltóságát nem a külsőségek adják meg, hanem a komoly benső tartalom. Ne utánozzuk a külföldet mindenben. Lehetnek hiszen és kell is hogy legyenek nekünk oredeti intézményünk. Reorganizáljuk a bíróságot in capite et in membris — ha kell, de mindig a nemzeti génusz szellemében és ne csináljunk belőle potemkin-intézményt. Úgyis van már elég ilyen intézményünk. Szivem egész melegével köszöntöm tehát az ország két legmagasabb ügyvédi kamarájának, a debreceni és kecskeméti ügyvédi kamarájának állásfoglalását a talár behozatala ellen!