Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 12. szám - Telekkönyvi helyesbités a gyakorlatban. Befejező közlemény

JOGESETEK TARA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 12. számához. Kolozsvár, 1913. március 23. Jogesetek kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: Dr. Költő Gálor, kir. törvsz. biró. Jóhiszemű jogszerzés. A későbbi jóhiszemű visszterhes jogszerzés esetén, cz utóbbi jogszerzés szempontjából anyagi jogilag közönbös, hogy a korábbi jogszerzés ingyenes vagy visszterhes volt-e. 36. 1912. G. 451/2. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla ítélt : A kir. ítélőtábla felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A felebbezési bíróság ítéletét felperes támadta meg a S. E. 185. §. a) és c) pontjaira alapított felülvizsgálati kéréssel és ebben egyúttal iratellenességet és a S. E. 64. §-ának megsértését is panaszolja és ez alapon felebbezési bíróság által megállapított tényállást, mint részben helytelen következtetésen alapulót, részben iratellenest a maga egészében megtámadta és esetleg az ítélet feloldását kéri. A panasz nem alapos. Felperes szerint alperesnek a pertárgya ingatlanra vonatkozó, a felperesinél jóval későbbi tulajdonszerzésére nézve különös tekintettel arra is, hogy alperes felperesnek sógornője, hogy alperes az 1909-iki vétel dacára később költözött be a telekbe és hogy alperes a felperes sógoránál, t. i. az eladó néhai férje, testvérénél őrzött kulcs segítségéve), felperesnek tiltakozása ellenére helyezte be magát a birtokba és hogy alperes a saját vételét a felperes előtt titokban tartotta, a felebbezési bíróság meg kellett volna állapítsa az alperes vételi jogszerzésnek rosszhiszeműségét, következőleg azt, hogy alperesnek tulajdoni bekebelezéssel ellátott későbbi vételével szemben, felperesnek korábbi, habár telekkönyvön kívüli tulajdonjog szerzése alperes ellenében is joghatályos. Az elsőbiróság Ítéletében a S. E. 64. §. rendelkezéseinek megtartásával lettek méltatva és mérlegelve a per összes adatai és a bizonyítás anyaga; a felebbezési bíróság azt kiegészítette saját jogkörében peres feleknek eskü alatti kihallgatásával és indokoltan a S. E. 96. §. alapján alperest, mint a bizonyító fél ellenfelét bocsátotta esküre és ezek alapján mérlegelés után fogadta el az első bíróság által megállapított tényállást ítélete alapjául, részben maga is közvetlenül tényállást állapítván meg. A felperes által felülvizsgálati kérésében előadott összes fentebb ismertetett körülmények a felebbezési bírósági eljárás rendén ismeretesek voltak. Ha tehát ily körülmények között a felebbezési bíróság tényállás megállapítása az, hogy alperes a saját későibi és telekkönyvileg is bekebelezett és birlalás alá is vett vételi tulajdonjog szerzésekor nem birt tudomással felperesnek korábbi telekkönyvön kivüli jogszerzéséről, továbbá, hogy alperes vételi ellenkötelezettségének eleget tett, hogy nem birt tudomással a felperes és férje és a Sz. Ferenc közötti korábbi per eredményerői sem, mindezen tényállás felperesre nézve e perben sérelmes lehet ugyan, de szabályszerű tényállás, ez ellen sem a S. E. 64. §. megsértése okából, sem iratellenesség cimen, amelynek miben való létét és mi által való elkövetését felperes nem is adja elő, sikerrel panaszolni nem lehet, az ily bírói meggyőződés okai felülvizsgálat tárgyát nem is képezhetik, sőt az ilyképi szabályszerű tényállás a S. E. 197. §-a értelmében e helyen is iráyadó. Ezen tényállás alapján pedig a felebbezési bíróság a kir. ítélőtábla megítélése szerint helyesen állapította mint jogkövetkeztetést azt, hogy alperes saját későbbi jogszerzése nem rosszhiszemű, hanem jóhiszemünek minősítendő. Minthogy pedig a későbbi jóhiszemű visszterhes jogszerzés esetén, ez utóbbi jogszerzés szempontjából anyagi jogilag már merőben közönbös, hogy a korábbi felperesi jogszerzés ingyenes vagy visszterhes volt-e, minthogy továbbá az első bíróságnak, a felebbezési bíróság által átvett ítélete indokaiban megindokolva van, e helyütt felül nem birálhatólag, hogy Sz. Ferenc tanú vallomása rokoni érdekeltségénél fogva figyelembe nem volt vehető, nem sértett meg a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sem, amidőn az optkv. 322. és 440. §§-aira figyelemmel, a felperest keresetével elutasító első bírói ítéletet helybenhagyta, minélfogva felperes a felülvizsgálati kérésével jogszerű alappal nem birván, elutasítandó volt, még pedig az esetleg feloldást kérő részében is, mert a fentiek szerint a kir. ítélőtábla az előtte irányadó megállapított tényállást elegendőnek találta a döntő jogkérdés alapos felülvizsgálatára. 1913. febr. 5. Váltóeljárás. Oly rendelkezést sem a 2851,1881. I. M. sz. rendelet, sem pedig az 1868: 14V. t.-c. 144. és Következő §-ai nem tartalmaznak, hogy a jegyzőkönyvi tárgyalásra ntalt perekben, a jegyzőkönyvi tárgyalásnak törvényes vagy egyezségi időben való be nem fejezése esetén Ítélet csak akkor lenne hozható, ha egyik vagy másik fél az ügynek ítélet alá terjesztését kérte, sőt ellenkezőleg az 1868: 14V. t.-c. 139. §a értelmében az ügyiratok ilyen esetben a pertárnok által feltétlenül beterjesztendők és a biróság által a perben az ügy állásához képest határozat, tehát megfelelő esetben ítélet hozandó. 37. 167/1913. sz. A kolozsvári kir. ítélőtábla itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbirósági ítéletét helybenhagyja. Indokolás: A váltóeljárást szabályozó 2851/1881. f. M. E. számú rendelet 20. §-a értelmében a váltóperek rendes tárgyalásánál a jegyzőkönyvi eljárás általános szabályai, vagyis az 1868. évi LIV. t.-c. 144—149. §-aiban és az 1881. LIX. t.-c. 19. §-ának első bekezdésében foglalt szabályok, a felhívott rendelet 20. §-ában foglalt eltérésekkel alkalmazandók. Minthogy a felhívott rendelet 20. §-ának negyedik bekezdése kifejezetten kizárja azt, hogy a biróság a felhívott rendelet 3. §. 1 pontja alá eső jelenlegi perben, tekintettel arra is, hogy a rendelet 35. §-ának esete fenn nem forog, bármelyik perirat beiktatására halasztást adhasson, s minthogy ebből folyóan a peres felek a jegyzőkönyvi tárgyalást a törvény, illetőleg a felek által kölcsönös beleegyezéssel megállapított határidő alatt (id. rendelet 20. §-ának 2-ik és 3-ik bekezdése) feltétlenül kötelesek befejezni, illetőleg a vonatkozó periratot az annak beiktatására kitűzött időben a jegyzőkönyvbe beiktatni; minthogy továbbá a felhívott rendelet arra az esetre, ha egyik vagy másik fél a megfelelő periratot a jegyzőkönyvbe a törvény vagy egyezség által kiszabott időben be nem iktatja s ekként a felek a jegyzőkönyvi tárgyalást a most jelzett időben be nem fejezik, a jegyzőkönyvi eljárás általános szabályaitól eltérő rendelkezést nem tartalmaz, következésképen ilyen esetben az 1868. LIV. t.-c. 149. § a alkalmazandó, vagyis ilyen esetben a most felhívott 149. §. értelmében a biróság a perben az ügy állása szerint határozni köteles, ezeknél fogva helyes az elsöbiróságnak az az álláspontja, hogy a felperes által a válaszirat beiktatására halasztás adása iránt előterjesztett, de az alperes által ellenzett kérelem, mint