Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 11. szám - Az 1912. év magánjogi gyakorlata. (Az E. J. K. "Jogesetek Tára" nyomán).

11. szám. Jogesetek Tára 43. oldal. összefüggő jogügyletnek közérdeket szolgálni hivatott jellege Jdmutattassék. Minthogy pedig az alperesek nem is állították, hogy a cs. és kir. hadügyminisztérium az ajánlati okiratban érintett óvadék feloldásához hozzájárult volna: az alperesek, mint örökösök felelőssége megállapítható ugyan, de csak akkor, ha egyúttal meg van állapítva az is, hogy mily értékű az a hagyaték, ami a perbe, vont örökösökre örökségül szállott. Marasztalni az örököst általában, csak „öröksége erejéig", az örökség minőségének és mennyiségének meghatározása nélkül nem lehet, mert az ilyen végrehajthatatlan; következik az 1868 : LIV. t.-cikk 249. és 256. §-ok rendelkezéseiből és az 1881. évi LX. t.-c. 15. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy az örökösi minőségből folyó felelősség kérdésének eldöntése a végrehajtási eljárásra csak abban az esetben van fenhagyva, amikor az ítélet által maga az örökhagyó marasztaltatott, a végrehajtás azonban az örökösök ellen lett kérve. De a jelen perben már az első bíróság előtti első tárgyaláson az örökösi nyilatkozatot tett örökösök lettek perbe vonva. Igaz ugyan az is, hogy a mikor a perbe vont örökösök nem védekeztek azzal, hogy a reájuk az illető örökhagyó után a ielperes kereseti követelésének fedezésére elegendő örökség nem szállott, a bíróság az alperesekre szállott örökség minőségét -és mennyiségét vizsgálni nem tartozik és a feltétlen fizetési kötelezettség megállapítható, de miután az alperesek nem támadták meg az alsóbirósági Ítéletnek azt a rendelkezését, melylyel az alperesek a hagyatékból leendő, helyesen örökölt vagyon I erejéig lettek marasztalva, még a perköltségek tekintetében is és a felebbezési bíróság ezt az ítéletet egészben helyben hagyta : I a felülvizsgálati bíróság nem mondhatta ki a feltetlen fizetés 1 kötelezettséget, mert az ilyen rendelkezés az egyedül felülvizs- | gálattal élö alperesek hátrányára szolgált volna. De ezekkel összefüggően nem lehetett figyelmen kivül hágyni azt sem, hogy a felperesek az utóbb perbe vont alperesek miképi marasztalását illetően határozott kérelmet elő sem terjesztettek és csak a felebbezési eljárásban tett ama kijelentésükből, hogy az első bíróság ítéletét helyben hagyni kérték, lehet megállapítani azt, hogy kérelmük voltakép a hagyatéki I vagyon erejéig való marasztalásra terjed. Minthogy azonban a fentiek szerint a hagyaték marasztalása iránti kérelemnek nincs helye: első sorban arra lesznek felhivandók a felperesek, hogy a fenti körülmények között minő marasztalást kívánnak, a perbe vont alperesekkel szemben, tehát tüzetesen elő kell terjeszteniük, hogy mely vagyonra vezetendő végrehajtás utján kívánják a kielégítést. 1913. januárius 14. jogesetek a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : Horváth Dezső kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. Egyezség joghatálya. Az egyezség szerződés erejével kétoldalnlag kötelez s az optkv. 1385. és 1388. §§-ai szerint egyedül ellenvethető kifogások fenn nem forgása mellett, önálló jogalapot szolgáltat a marasztalásra. XXXVIII. 1912. G. 473/3. szám. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A felülvizsgálati kérelemnek a kir. tábla helyt nem ad. Indokok : Alperesnek felülvizsgálati kérelme lényegileg abban merül ki, hogy szerinte azok az egyes tételek, melyekből alakulhatott felperesnek ügyvédi költség felszámításából eredő követelése, nem állhatnak meg, mert a díjazni kért munkálatok jórészben feleslegesek, részben megbízás hiányában, részben a követelésre jogosító alapnak egyébkénti hiánya okából s részben az elszámolásnak helytelensége miatt nem volnának érvényesíthetők s pedig azért sem, mert felperes részéről megtévesztés forog fenn. Alperes azonban azzal a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállással szemben, hogy alperes a felperesnek fizetendő ügyvédi dijakra nézve megelőző bepereltetése után, a két kötelezvénybe foglalt elszámolás eredményében a jelenlegi kereseteknek alapjául szolgáló s anyagjogilag az optkv. 1376—78. §§-ai szerint minősített, helyesebben az 1380. §-ban meghatározott egyezségnek minősítendő szerződésre lépett és hogy az utóbb kiállított, a 4. alsz. a. felebbezési tárgyalási iratnál bemellékelt ellennyugtában is elismerte, hogy felperesnek említett követelései fennállanak, azokból semmit sem fizetett, nem lehet már az egyezségnél elszámolt egyes tételeknek jogi helyességét vitatnia s az eredeti, az elszámolás előtti alapra visszatérnie, sem pedig egyszerűen állítania, hogy tévedésbe volt ejtve, különösen akkor, mikor a felebbezési bíróság alperesnek a megtévesztésre vonatkozó kifogását tüzetesen méltatja és kifejti, hogy felperes az alperest nem tévesztette meg. Az egyezség ugyanis szerződés erejével kétoldalulag kötelez s az alperes elmarasztalására az optkv. 1385. és 1388. §§-ai szerint egyedül ellenvethető kifogások fenn nem forgása mellett, önálló jogalapot szolgáltat. A felülvizsgálati támadás tehát anyagjogilag téves iránya miatt sem vezethetett sikerre. 1913. jan. 9. Útszolgalom engedélyezése. mindenik tulajdonos jogosítva van a saját földjéhez való jutásra és ha ez máskép nem eszközölhető, ngy köteles az ahoz vezető ntat az azzal szomszédos birtokos Is tűrni. XXXIX. 1912. G. 430/3. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A felülvizsgálati kérelemnek a kir. tábla helyt nem ad. Indokok: A felebbezési bíróság felperest a galaczi 288. sz. tjkvben felvett 378/1. hrsz. ingatlan birtokba adására és ennek elvont hasznára irányuló keresetével elutasította azért, mert bizonyítottnak fogadta el, hogy alperes az emiitett ingatlant, a tlkvi helyszínelést megelőző hosszú idő óta, mint sajátját birja és használja és hogy igy annak tulajdonjogát telekkönyvön kivül megszerezte. Felperes felülvizsgálati kérésében az 1893 : évi XVIII. t.-c. 148. §-ában irt eljárási szabály megsértését panaszolja a felebbezési bíróság fenti döntését illetőleg azon az alapon, hogy a felebbezési bíróság a telekkönyvi állapot helyességét viszontkereset nélkül bírálat tárgyává nem tehette volna. E mellett még azt is panaszolta, hogy a felebbezési bíróság a fenti döntésénél még a tlkvi rdts. 148. §-át, valamint az 1881. évi LIX. t.-c. 50. §. és 39. §. 1. pontjának rendelkezéseit is megsértette, mert a tlkvi törlési kereset 3 év alatt, a semmiségi kereset pedig 10 év atatt elévül és igy a több mint 30 éves tlkvi állapottal szemben alperes telekkönyvön kivüli tulajdonjogát erre való tekintettel sem lehetett volna megállapítani. Végül erre az ingatlanra vonatkozó felebbezési bírósági döntésre nézve panaszképen felhozta még azt is, hogy a felmerült peradatok és megszerzett bizonyítékok alapján nem lehetett volna a felebbezési bíróság által elfogadott tényállást megállapítani. Mindezek a panaszok alaptalanok. U. i. az a körülmény, hogy felperes a fentebb emiitett ingatlan tulajdonosául jelentkezik a telekkönyvben, felperest csupán az alól menti fel, hogy tulajdonjogát — a mellette szóló vélelemre való tekintettel — maga bizonyítsa; ezzel szemben azonban az ingatlan megszerzését — telekkönyvön kivül — bizonyíthassa. Helyes tehát anyagjogilag is a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, melynél fogva a telekkönyvi állapottal szemben alperesre róvta tulajdonszerzése bizonyításának a kötelezettségét. Ebből az anyagjogi álláspontból kiindulva pedig nem sértett meg eljárási szabályt a felebbezési bíróság akkor, amikor az általa szabadon mérlegelt és mérlegelhető peradatokból és bizonyítékokból (1893. évi XVIII. 64. §.) azt a ténybeli következtetést vonta le, hogy a fentebb emiitett ingatlant alperes a tlkvi helyszínelést megelőző időben tulajdonul megszerezte és azt a helyszínelést megelőző hosszú idő óla tényleg birja és használja, mert alperes igy a kérdéses ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás által is (optk. 1460. 1498. §-ai) megszerezte. A birtok mellett a jóhiszeműség vélelme harcol (optk. 328. §.) Felperesnek tehát az alperes birtoklásának rosszhiszemű-