Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 4. szám - Az egy évi birtok kérdése a rövid útú (sommás) birtokperekben (Folyt. és vége) - A bagatell igazságról

Erdélyrészi Jogi Közlöny 4. szám. tétben káros és kifejezést ad annak, hogy ezen perek kiküszöbölése nagyon kivánatos. Kiismeri, hogy több külföldi törvényhozás behozta az ingatlanok iránti szerződésekre nézve az okirati s részben a közokirati és a telekkönyvi bejegyzési kényszert is s ezen intézkedések czélszerüeknek és hasznosoknak bizonyultak. Elismeri, hogy ezen kötelező szabályok helyett más sikerre vezető rendelkezéseket a tervezetbe nem vett fel s csak azt ajánlja, hogy a törvény életbeléptetése iránti rendelkezésekbe vetessék fel az, hogy a telekkönyvek helyesbítése tárgyában hozott s fennebb már emiitett törvények és vonatkozó igazságügyminiszteri rendeletek érvénye tartassék fenn. Arra nézve, hogy miért nem vette fel a tervezetbe a telekkönyvi bekebelezés kötelezővé tételét és illetve a szerződések tekintetében az okirati, illetve a közokirati kényszert, a tervezet indokolása az alábbiakat hozza fel: A bekebelezésre alkalmas okirat kellékeinek szigorítása éppen annyira neheziti és hátráltatja az ingatlan forgalmát, mint amennyire előmozdítja annak biztonságát. Jogpolitikai tekintetből elismeri az írásbeli szerződés előnyét a szóbeli felett. Elismeri gazdasági előnyét is, mert nem sürgős az ingatlanok tulajdonosának gyors változása. Az ingatlan a család fenntartása szempontjából is lehetőén védendő a tulaj donos kezében. Azért is jó e szerződést formaságokhoz kötni s a forgalmat nehezíteni, hogy gondolja meg jól, aki ingatlanát elidegeníteni akarja. Elismeri, hogy a czélt biztosan és gyökeresen csak úgy érnök el, a jogbiztonság és a megfelelő jogvédelem érdekében helyesen csak úgy járnánk el, ha az ingatlanok iránti szerződés érvényéhez közokiratot kívánnánk meg. Ezt azonban kizárólag gyakorlati tekintetekből még sem fogadja el. Viszonyaink között ugyanis attól tart, hogy a közjegyzői kényszer az ügynek többet ártana, mint használna, mert az ügyletek telekkönyvi érvényesülését inkább hátráltatná, mint előmozditaná. Erre indokul azt hozza fel, hogy még (1900-ban) csak 339 járásbíróság van telekkönyvi hatósággal felruházva s ezek közül ís csak 241 járásbíróság székhelyén van királyi közjegyző, továbbá felhozza, hogy az ingatlanok iránti szerződések többnyire kisebb értékekre a községekben köttetnek, az ottani telekkönyvi másolatok vagy az eredeti telekkönyv betekintése alapján, a felele pedig nem igen szánják reá magukat, hogy a szerződést is a telekkönyvi hatóság székhelyén kössék meg, kivált ha még azonossági tanukat is kell magukkal vinni és annál kevésbbé arra, hogy ha a királyi közjegyző nem a telekkönyvi hatóság székhelyén van, őt még más községben felkeressék; költség- és idökimélésből inkább szóbelileg szerződnek s a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezésével nem gondolnak, mert az emberek cselekedetét nem a tételes törvények, hanem a kényszerhelyzetek irányítják. Ezekhez a körülményekhez, az élet követelményeihez kivánt tehát a tervezet az indokok szerént alkalmazkodni, nem várhatván azt, hogy ezek fognának a rideg jogszabályokhoz idomulni, minélfogva nem kivánt olyan magasabb garantiákal felállítani, melyek az életviszonyok nehézségeivel összhangba nem hozhatók, hanem megmaradóit a gyakorlatilag elérhető középúton. Kijelenti azonban, hogy ezzel nem akarja útját állani annak, hogy jövőben, a viszonyok változtával különösen, ha a járásbíróságok nagyobb számban telekkönyvi hatósággal felruháztatnak és a királyi közjegyzői állások megfelelőleg szaporittatnak, — az ingatlanok tulajdonjogának átruházása, mint előfeltételhez, közjegyzői okirat feltételéhez legyen kötve, ami egy későbbi törvénybe, például a közjegyzői törvény ujabbi módosítása alkalmával befoglalható lesz, anélkül, hogy a polgári törvénykönyv tervezetének rendelkezéseit befolyásolná. (Folytatjuk.) i *X Az egy évi birtok kérdése a rövid úlú (sommás) birtokperekben Irta: Dr. Pordea Gyula ügyvéd. (Folyt, és vége.) II. Kétség sem fér hozzá, hogy ugyanezt indokolja a fenti törvényes intézkedések s a repositorius kereset története is. Eltekintve a római interdictumoktól, a melyeknek rendszerében az egyes alakzatoknál előforduló egy év szintén csak alperesi részen bírt jelentőséggel, pl. az interdictum de vi-nél; már a fenti forrás helyekből is látható, hogy ez a per az erkölcsök javulása folytán előállott czivilizáltabb formája azon jogelvnek, a mely az erőszakkal való visszavételt sanktionálja és a mely nálunk nemcsak Werbőczy Hármaskönyvében, hanem az ujabb keletű osztrák polg. törvénykönyvben is (344. §) habár enyhített alakban, még ma is állami elismerésre talál. Az erőszak helyébe per lépett, s ha az előbbiekben emiitett erőszak. TARCZA. y(A bagatell igazságról. Irta: Dr. Nscher Róbert kolozsvári üg/véd. Mottó: .Liquidum est debitum : solvas, ebadta! Putictum! „Sententia vicecomitis. excepta verbn ,ebadta' approbari. * Nehogy valamelyik rossz deákból lett első éves jurista, ki már római joggal, ergo deák idézetekkel is foglalkozik a bagatell szót holmi mondva csinált „bagatello-are" igéből származtassa le, állítván, hogy az ezen igének genitivusa volna: azért ideirom, hogy a „bagatell"' szó annyit jelent, hogy „csekély, kicsiny dolog", a mint ezt én, lexiconi kutatás nyomán állítani merem. Hogy pedig mások, kik — velem együtt — a deák nyelvet nagyon gyengén beszélik, esetleg gyengén olvassák, a fentirt idézet le- vagy épen kifordításától megkímélve legyenek, azért azt is ideirom, hogy a fentirt első mondat — szabad fordítás mellett is — magyarul azt jelenti, hogy: ..Világos lévén a tartozás, fizess ebadta (t. i. adós alperes)! Punctnm." A második mondat pedig magyarul igy szól: „Az alispán ítélete, ezen szó ,ebadta' kivételével, helybenhagyatik." Nem bánom, ha mindjárt a szószaporítás, vagy fontoskodás vádja ér, de számot adok arról is, hogy a „punctum'" szót mái' nem tudom lefordítani, mert az, ha „pont"-nak fordítanám, nem jelentené azt, a mit a „punctum''; meghagyom tehát ezt a szót deák szónak és kérem az olvasót, hogy nyugodt lélekkel vegye be magyar atyafinak azt, mert ilyen atyafisággal, komasággal a múltban bővében rendelkezett a nyelv s igy, ha már a többi kihalt, maradjon meg ez emlékeztetőnek, annyival is inkább, mert ezen szó épenséggel azt jelenti, hogy a hova ezt odaírják, a hol odamondják, ott és az a valami, véglegesen és vitát kizárólag van irva, vagy mondva. Egyszóval a „punctum'" szó a legeslegnagyobb nyomaték és arra szolgál, hogy megerősítse mindazt, a mi előtte irva, vagy mondva van. Ilyeténképen tisztázván a fogalmakat, érzem, hogy még egyben-másban számolnom kell a mottót illetőleg. Az 1800 évek tájékán, valamelyik magyarországi megyében, állítólag egy becsületes csizmadia mestert — pusztán párt és vallási villongások folyományaképen — első alispánná megválasztottak, a ki aztán daczára csekély tudományos képzettségének, józan esze és lelkiismeretessége segítségével, egy összekuszált nagy perben hozta a rövid indokolású Ítéletet, mely szerint: „liquidum est debitum, solvas ebadta! Punctum! Ezen Ítélet olyan talpraesett volt, hogy azt az itélő Tábla helybenhagyta az „ebadta'" szó kivételével; legalább igy irja le és idézi mindezt Jókai Mór egyik regényében. Ha tehát egy egyszerű és nem „szakképzett"' kézműves, egy fontosabb ügyben megnyugtató és talpraesett ítéletet tudott hozni, bizonyára helyesen s az igazságérzésnek megfelelőleg itélt a csekélyebb fontosságú, azaz bagatell ügyekben is. S ha a tisztelt olvasó ezt tovább feszegeti, minden csalafintaság nélkül kisütheti, hogy abban, a mit eddig mondtam, tulajdonképen csak azt akartam példázni, hogy fontos és nem fontos, illetve csekély jelentőségünek feltételezett ügyekben is, egyaránt fődolog a helyes és megnyugtató Ítélet s végre az igazságérzés szempontjából közömbös az, hogy valamely ügy fontos, vagy csekély, illetve bagatell. Habár döczögletve, de mégis eljutottam a bagatell ügyig s igy most már erről szólhatok, ámbár még most sem tudja az olvasó, hogy miként lesz a bagatell ügyből bagatell igazság, a mire fogadásképen felteszem a bagatell törvényt, a fizetési meghagyásról szóló törvény ellenében, nem lévén baj, ha vesztett fogadás folytán egyik-másik, vagy mindkettő elvész. Hadd lássunk tehát bagatell ügyet. Elismerem, hogy most már az illenék, hogy anyagi és alaki jog szempontjából, inductive, deductive, a priori és a posteriori definiálgassam, a bagatell ügyet, de hát ez annyira tudományos ízt adna soraimnak, hogy magam sem érteném meg ; e helyett tehát egy pár esetet emli-