Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 14. szám - A polgári perrendtartás tervezete és a zugirászat

56. •lökésetek Tára. 14 szám. amit az 1881. LX. t.-cz. 29. és 58. §. harmadik bekezdése értelmében figyelembe kell venni : kétségtelen, hogy a 3 évet meghaladó kamat felszámítására végrehajtónak joga nincs, arra tehát végrehajtást sem kérhet. De nem lett volna elrendelhető a végrehajtás ebben az esetben az el nem évült kamatokra sem. Mert ezek a végrehajtási törvény 43. §-a értelmében a tökének olyan járulékai, melyek a tökére foganatosított végrehajtás folytán vezethető árverési kielégítés vagy az esetleges fizetés alkalmával is felszámításba hozathatnak, különösen ebben az esetben, midőn utólagos fclülloglaltatók nem is léteznek, a tökére és költségekre vezetett végrehajtás folytán lefoglalva levő ingóságok értéke állal pedig e kamatok is fedezetnek tekinthetők, másrészt pedig jogosnak nem tekinthető az az eljárás, hogy felperesnek az a ténye, hogy kamatfelszárnitási jogával az alap végrehajtás kérésekor nem élvén: e mulasztásával végrehajtást szenvedőnek ujabb végrehajtás kérési és foglalási tetemes költséget okozzon. Ezekhez képest az elsőfokú bíróság végzése, valamint az annak folytán eszközölt foglalás is semminemű következményeiben fenn nem tartható. A teljesen sikeres felfolyamodás költségében végrehajtató! az 1881. LX. t.-cz. 35. §. második bekezdéséhez képest alkalmazandó 1868. LIV. t.-cz. 251. §-ához képest kellett elmarasztalni. 1908. évi márczius hó 4-ik napján. Örökösödési jogból. Az a körülmény, hogy ugyanaz a végrendelet mint „Írásbeli" már elbíráltatott és ennek mint ilyennek érvénytelensége megállapitatott, nem zárja lei, hogy ugyanaz a végrendelet, mint szóbeli végrendelet megbiráltassék, és annak érvényessége emez nj jogalapon esetleg megállapitassék, C. A kir. Curia mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja s a felp.-ket keresetükkel ..ítélt dolog" (rcs judicata) fenforgása alapján elulasilhatónak nem találja. Indokok: A peres felek közt előzően lefolytatott perben a székely" udvarhelyi kir. tsz.-nek 0713/1904. P. sz. a. hozott jogerős itéle" tével csupán az a, kérdés lett eldöntve, hogy az örökhagyó által 1903. évi deczember hó 10-én alkotott írásbeli magán végrendelet, mint ilyen érvénytelen, ebben a perben azonban arról: hogy ez a végrendelet, mint ..szóbeli" végrendelet érvényes-e. egyáltalában szó sem volt és így ez a jogkérdés abban a perben sem bizonyítás, sem döntés tárgyává nem tétetett. Minthogy pedig a végrendeletek alakszerűségéről szóló 1876: XVI. t.-ez. különböző jogszabályokat állit fel az írásbeli és szóbeli végrendelel alaki kellékeire nézve, az a körülmény, hogy ugy ugyanez a végrendelet mint ..Írásbeli" már elbíráltatott és ennek, mint ilyennek érvénytelensége megállapittatott, nem zárja ki, hogy ugyanaz a végrendelet, mint szóbeli végrendelet megbiráltassék és annak érvényessége emez uj jogalapon esetleg megállapitassék: ugyanazért jelen ügyben az „itélt dolog" esete fenn nem forog, a miért a felp.-ek jogosítva vannak keresetüket perújítás nélkül is érvényesíteni, minthogy pedig az alsóbiróságok az ügyet az itélt dolog kifogása alapján döntötték cl, a mennyiben a másodbiróság csupán ezt a kifogást fogadta el döntőnek és annak Ítélete ellen az alp. nem fciebbezett: ez okból mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatni s az elsőbiróságot a kereset érdemleges megbirálására utasítani kellett. 1907. év deczember hó L2-én. (266. sz.) Hüiiictö jogból. A Btk. §-ába ütköző rágalmazás vétségének ismérvei közé nem tartozik az, hogy a rágalmazó tényállítást többen megértsék, sőt az sem szükséges, hogy azt többen hallják, hanem teljesen elegendő, ha a rágalmazó tényállítás használata „többek" jelenlétében történt. 407—1908. B. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla rágalmazás vétsége miatt vádolt H. Iv. ellen folyamatban tett bűnügyben itélt : A B. P. 384. §. 5., 6. és 11. pontjaira alapított fclebbezést visszautasítja, az elsőfokú bíróság ítéletét a B. P. 423. §. 3-ik bekezdése értelmében megváltoztatja, vádlottat a terhére rótt bűncselekmény vádja alól a B. P 326. §. 2. p. alapján felmenti s a bűnügyi költséget a kir. államkincstár terhére utalja. Indokok : Vádlott felebbezést jelentett be az elsőfokú bíróság ítélete ellen a B. P. 385. §. 1. a) pontja alapján azért, mert vádlott cselekménye nem büntetendő cselekmény, amennyiben mint tanúnak jogában állott az ügyre vonatkozólag bármely kijelentést tenni, s mert vádlott részéről a rágalmazásra irányuló sért( szándék ki van zárva, a B. P. 385. §. 1. b) pontja alapján azért, mert vádlott cselekménye legfeljebb becsületsértés vétségének tényálladékát állapítja meg, amennyiben a tanúkihallgatásnál jelenvoltak közül csak dr. Sz. S. és F. I. értették a német nyelvet s így a rágalmazás vétségének egyik lényeges alkateleme a „többek" jelenléte hiányzik: a B. P. 385. 1. c) pontja alapján azért, mert a kir. ügyész az eljárás megindításához megkívánt szabályszerű felhatalmazást sem sértett M. A.-túl, sem sértett felettes hatóságától nem kapott s amennyiben a belügyminiszter leirata szabályszerű meghatalmazásnak tekinthető volna is, az az indítvány előterjesztésére megszabott 3 hó elteltével s így elkésve adatolt meg; végül, mert a vád tárgyává lett tényállítás a folyamatba levő polgári perben felmerült tényekből és körülményekből származván: a Btk. 266. §. értelmében büntetés alá nem vonható s igy a bűnvádi eljárás megindítását s illetőleg a büntethetőséget kizáró ok forog lenn. Az itt megjelölt felebbezés minden irányban alaptalan. A B. P. 385. §. 1. a) pontjára alapított felebbezés alaptalan azért, inert ha vádlott a polgári perben tanúként történt kihallgatása alkalmával H. A. sértettről, mint közhivatalnokról hivatali kölélességére vonatkozólag többek jelenlétében oly tényt állitolt, mely valóság esetéhen büntető vagy fegyelmi büntetést vonna maga után, a vád alapjául szolgáló tényállítás büntetendő cselekmény tényálladékát annyival is inkább megállapítaná, mivel a rágalmazás vétségének lényálladékához külön rágalmazási szándék nem szükséges, hanem elegendő, ha a tette? a valóság esetében bűnvádi eljárás megindításának okát képező tényt szándékosan állit sértettről, az pedig, hogy a büntethetőséget kizáró ok forog-e fenn, a B. P. 385. §. 1. e) pontja alá esik. A B. P. 385. §. 1. b) pontjára alapitolt felebbezés alaptalan azért, mert a Btk. 258. §-ába ütköző rágalmazás vétségének ismérvei közé nem tartozik az, hogy a rágalmazó tényállítást többen megértsék, sőt az sem szükséges, hogy azt többen hallják, hanem teljesen elegendő, ha a rágalmazó tényálliláhassnálata „többek" jelenlétében történt s minthogy vádlott nyilatkozata helycsen megállapított lényállás szerint 5 egyén jelenlétében történt, vádlott cselekménye rágalmazást képezhetne. Ami végül a B. P. 1. c) pontjára alapított felebbezést illeti, ez szintén alaptalan, mert a földmivelésügyi miniszter, mint sértett felettes hatósága 02255—906. sz. a. kelt rendelete szerint a kir. ügyészséget a M. A. sérelmére elkövetett rágalmazás vétsége miatt a bűnvádi eljárás megindítására a Btk. 270. §. 2. pontjának rendelkezése értelmében meghatalmazta és utasította: továbbá mert a fennforgó esetben a Btk. 112. §. 2-ik. bekezdésének az a rendelkezése irányadó, melyszerint az els< bekezdésben foglalt általános szabály alól kivétetnek azok az esetek, melyekben a rendszerint csak a magánfél indítványa: üldözendő cselekmény miatt a bűnvádi eljárás megindítás t hivatalból indítványozandó, mely esetekben tehát — a mint a kir. törvényszék Ítéleti indokolásában helyesen kifejtelte az indítvány a cselekvés elévüléséig bármikor előterjeszthető; — s minthogy a kir. ügyészség vádiratát a kapott meghatalmazás alapján már 1907. évi márczius hó 13-án előterjesztette, az indítvány előterjesztése az elévülési időn belül történt. Végül, mert a Btk. 266. §. alapján — ennek helyes értelme szerint — hünvádi eljárásnak csak az esetben nincs helye, ha maguk a peres felek az ügyre vagy egymásra vonalko ólag használnak rágalmazó tényt vagy meggyalázó kifejezést, vagy ha a felek a becsületsértő következtetéseket az ügyben felmerülő tényekből vagy körülményekből származtatják. Ellenben a tanú által használt vagy rágalmazó állítás esetébe;, a Btk. 266. §-a a bűnvádi eljárás megindítását nem zárja ki. Ebből következik, hogy nem állhat meg vádlottnak az az érvelése sem, hogy a tanúnak jogában áll bárminő kifejezést használni. A tanú ugyanis a B. P. 210. §. értelmében köteles legjobb tudomása szerint igazat vallani, s a mennyiben vallomása rágalmazó tényt tartalmaz, büntetlenséget a Btk. 263. §-ának utols* bekezdése szerint az állítás válóságának bebizonyítása eredményez. Vádlott azonban — a mint azt a kir. Ítélőtábla a főtárgyalás adatai alapján tényállásként megállapítja — az állitolt tény valóságát bizonyítani meg sem kisértette, s igy az valótlannak tekintendő. Felebbezést jelentett be vádlott az ítélet ellen azért is, mert a vád alapjául szolgáló rágalmazó tényállítást nem használta. A felebbezést ebben az irányban a kir. ítélőtábla is alaposnak találta, mert nem látja bizonyítva sem azt, hogy vádlott a vád tárgyává tett rágalmazó tényt állította, sem azt, hogy vádlott valamely más oly kifejezéseket használt, melyekből megállapítható, hogy vádlott — M. A. sértettet részrehajlással gyanúsított; 1908. február 27.