Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 11. szám - A zálogos szerződések mai érvénye - Felelet egy "Nyilt kérdés"-re

44. Jogesetek Tára. 11 szúm. és jelenleg sem létezik, hogy igy kereseti joga nincs; és hogy a mennyiben a közbirtokosság léteznék is, az kellőleg képviselve nem volna: annál kevésbé bir alappal, mert a közbirtokosság képviseletében — az ügyviteli szabályzat 42. §-ához képest — az elnöknek megválasztott T. János jogosítva volt a felperes ügyvédjének adott meghatalmazást kiállítani, a mit különben maga a közgyűlés is — a felperesek által bemutatott közgyűlési jegyzőkönyv szerint — tudomásul vett. Az a körülmény, hogy U. János alperessel az ügyviteli szabályzat és a vonatkozó közgyűlési jegyzökönyvek közölve nem lettek; az Ítélet feloldására alapul már azért sem szolgálhat, mert a képviseletet a bíróság hivatalból vizsgálván, azt a kir. ítélőtábla is rendbenlévőnek találta. Igaz ugyan, hogy a fentebb emiitett ügyviteli szabályokat, valamint a T. János elnöki minőségét igazoló közgyűlési jegyzőkönyvet, melyeket felperes a 4394/1907. p. sz. jelentése mellett bírói felhívásra mutatott be, az elsőfokú bíróság alperesekkel nem közölte és igy U. János alperesnek — az 1868. évi L1V. t.-cz. 210 §-ához képest — nem adott alkalmat arra, hogy ezekre az okiratokra észrevételeit megtehesse, de az elsőfokú bíróságnak ez a mulasztása nem szolgálhat alapul az elsőfokú bíróság ítéletének feloldására, mert a képviselet hivatalból is vizsgálandó lévén, a kir. ítélőtábla felperes képviseletét teljesen rendben találta. Különben felperes képviseletét helyesnek állítván, ennek megtámadása U. János alperesnek ezúttal érdekében sem állhat, mert a perben most nyertessé lett. Az ügy érdemét illetőleg a felek között nem vitás, de a hiteles telekkönyvi másolat által is bizonyítva van, hogy a ditrói 2818. sz. tjkvben A+l rd. és 21211 hr. sz. a. felvett erdőingatlan, U. János alperes tulajdonát képezi. Ugyancsak a peres felek előadása és a telekkönyvi másolat szerint, a telekkönyv A. lapján az a feljegyzés szerepel, hogy a „fa feletti rendelkezési jog a teljes községet illeti", és ez a jog, a B. 2. alatti bejegyzés szerint, az U. János alperes javára történt tulajdonjog bekebelezés foganatosításánál magában a bejegyzésben kifejezetten fenn lett tartva, azzal az eltéréssel, hogy a bejegyzésben a fa feletti rendelkezésre jogosultnak nem a „teljes község", hanem „Ditró község1' lett kitüntetve. A kir. ítélőtábla továbbá, a peres feleknek e tekintetben egyező előadása, valamint az erdei kihágási ügynek megszerzett iratai között hiteles másolatban fekvő szerződések alapján, tényként állapítja meg, hogy U. Jánosra a kereset tárgyát érdeklő erdőingatlant annak telekkönyvön kívüli tulajdonosa Dr. Sz. Máté ruházta át. Az U. János alperes által is valódisága tekintetében nem kifogásolt és 1877. évi május hó 13-ik napján kelt örökös szerződésben, mely a helyszinelési birtokosok mint eladók és Dr. Sz. Máté mint vevő között jött létre, kifejezetten ki van tüntetve az, hogy a szerződés tárgyát képező erdőterületen Ditró községnek a tkv. A. lapján feltűntetett rendelkezési joga a fa felett érintetlenül marad. Hasonlóan magában foglalja ezt a fentartást a szintén nem kifogásolt 1879. évi október hó 16-ik napján kelt adásvevési szerződés is, mely Dr. Sz. Máté mint eladó és U. János mint vevő között jött létre és mely szerződés — az előbbi szerző-' désre tekintettel — a B. 2. alatti tulajdonjog bekebelezés alapjául szolgált. A per érdemének eldöntését illetőleg abból kell kiindulni: hogy U. János alperesnek a peres területre vonatkozólag szerzett telekkönyvi tulajdonjogát felperes meg nem támadja, e tekintet-, ben kereseti kérelmet elő nem terjeszt; igy tehát alperesnek tulajdonjoga vitatlannak tekintendő s azt a kérdést: vájjon alperes a tulajdonjogot a telekkönyvi helyszíneléskor birtokosokként feltüntetett egyénektől jogosan s jóhiszemüleg szerezte-e meg? e perben el nem dönthető. A döntő kérdés csak az, hogy a telelekkönyvben, és pedig szabálytalanul annak A. lapján feltüntetett, a faanyag kihasználására vonatkozó feljegyzés minő ügyletet takar valódilag, s vájjon ez az ügylet alperes irányában hatályos-e vagy sem. Figyelembe véve a fentebb vázolt tényeket és azt. hogy a jelen per tárgyát érdeklő erdőterület, a per adatai szerint, eredetileg szintén közbirtokossági vagyont képezett, mely az 1835. évben létrejött egyezség értelmében azután az V-ik tizes birtokába került, és főleg azt, hogy az 1860-as évektől kezdve 1892. évig (illetőleg legtovább 1900 évig, a mikor Ditró községnek a felperes részére történt lemondó határozata keletkezett) Ditró község elöljárósága — felperes szerint a közbirtokosság képviselőjeként, U. János alperes szerint pedig a tizes birtokossággal létrejött szóbeli megállapodás folytán — maga vette kezelésbe a per tárgyát érdeklő területen levő erdőt és gyakorolta abban tényleg a faizást azáltal, hogy az erdő kihasználására vonatkozó jogosítványokat kiadta: nyilvánvaló, hogy a telekkönyv A. lapján szereplő feljegyzés nem a közbirtokosságot megillető valamelyes dologi vaqg személyes jogra vonatkozik. Sőt ellenkezőleg, U. Játvos alperesnek 1905. deczember hó 14-ik napján beadott észrevételeiben foglaltak és az ott felhívott és megszerzett bizonyítékok alapján, tényként állapitható meg az a felperes által kifejezetten meg sem tagadott körülmény, hogy az 1860-as évek elején, többek között az V-ik tizes is, erdejét a fatolvajok ellen megvédendő, a per tárgyát érdeklő területen levő erdőt a községnek az erdőre eső adók viselése és bizonyos összeg fizetése ellenében, de csak kezelésre és rendelkezésre átbocsájtotta; és igy kétségtelen, hogy a tkv. A. lapján szereplő feljegyzés Ditró községnek csakis a fentebb jelzett jogára vonatkozhatik. Nem vonatkozhatik a kérdéses feljegyzés — miként azt felperes vitatja — felperes közbirtokosságnak haszonvételiti tulajdonjoga kitüntetésére, azért: mert felperes ilyet nem bizonyított, de nem is bizonyíthatott már abból az okból sem, mert az osztott tulajdonjognak olyképen való további megosztása, hogy a haszonvételek is, azok minősége szerint, megosztva legyenek, a (fa haszonvétele külön, a legelő és kaszáló részek haszonvétele pedig szintén külön) az érvényben levő törvényekhez s nevezetesen az optkv. 357. és 358. §-aihoz képest érvénytelen, felperes pedig maga állítja, hogy a legeltetés joga a kérdéses erdőben nem őtet, hanem alperest illeti. De nem vonatkozhatik a kérdése s tkvi feljegyzés a felperes közbirtokosságot megillető faizási szolgalomjogra sem, miként azt az elsőfokú bíróság megállapította. Mert eltekintve attól, hogy felperes ily szolgalmi jognak megszerzését semmivel sem bizonyította ; ennek a szolgalomnak a terjedelme nem lehet akkora, hogy az a szolgalommal terhelt erdő összes fáinak az állagára és azok felett való teljes rendelkezésre kiterjedjen, a faizási vagy favágási mezei szolgalom, mely — az optk. 479. §-a értelmében — egy bizonyos személyt is megillethet, és ezáltal irreguláris szolgalommá változik át, az illető jogosított szükségleteihez mért oly terjedelmű faizási jogot állapit csak meg, mely által az erdőnek faállaga, gazdasági értelemben vett teljességében, veszélyeztetve nincsen. Az U. János alperes által vitatott és bizonyított fentebb leirt jogviszony tehát (akár haszonbéri szerződésnek, akár az optk. 1173. §-ában szabályozott névtelen szerződésnek feleljen meg) csak ideiglenes, az erdő őrzése, kezelése és részben kihasználása tekintetében létesült jogügyletet takar s ez lett a telekkönyvet szerkesztő telekkönyvi közeg részéről az A. lapon, szabálytalanul feltüntetve. Ez a jogviszony azonban, mihelyt az erdő közbirtokossági erdő lenni megszűnt, szintén megszűnvén, felperes közbirtokosság Ditró községnek lemondó nyilatkozata állapján ennek a jognak a megállapítását többé nem érvényesítheti. Ezek szerint, minthogy felperes nem bizonyította, hogy a fa állagára vonatkozóan valami külön, állandó jogot szerzett volna, nem hivatkozhatik felperes U. Jánosnak a már emiitett adásvevési szerződésben foglalt és jogelismerésnek tekinteni kívánt nyilatkozatára sem. " Mert a jogelismerésnek is csak akkor lehet jogalapitó hatálya, ha megvolna állapitható, hogy a tkvben szereplő „fa feletti rendelkezési jog" felperest, vagy a községet mint érvényes jog, érvényes jogezimen megillette úgy, hogy ez a tulajdonjogot később megszerző ellen is hatályos s hogy a kérdéses őrzési, kezelési s felhasználási joga meg nem szűnt. Oly jogot azonban, mint a milyen a tkönyvi feljegyzés szerint a községet illette volna, a község meg nem szerzett, a meg nem szerzett jognak elismerése pedig a nem létező jogot sem meg nem erősítheti, sem meg nem változtathatja, sem pedig utólag nem hozhatja létre. Különben a kérdéses adásvevési szerződésben foglalt nyilatkozat nem is állapit meg felperes részéről érvényesíthető jogelismerést : Mert abban a szerződésben alperes és jogelődje Sz. nem felperes vagy a község irányában tett elismerő nyilatkozatot és nem azért kívánta épségében fentartani a község fa feletti rendelkezési jogát, hogy annak javára ilyen jogot alapítson s hogy igy harmadik előnyére szolgáló szerződést kössön, hanem nyilvánvalóan azért, hogy Sz. a neki eladókkal, alperes pedig telekkönyvön kivüli jogelődével szemben, aki hasonló fentartással szerezte meg a kérdéses erdőingatlant, a helyszinelési tulajdonosoktól, a szavatosságot elhárítsa s magára vegye. E kikötésből tehát csak az eladók érvényesíthetnek alperes ellen jogot, de felperest e kikötésből mi jog sem illeti. Mindezek alapján felperesnek keresete U. János alperes ellen is a törvényes alapot nélkülözi; az meg nem állhat. 1908. évi január hó 31-ik napján.