Duna népe, 1938 (4. évfolyam, 1. szám)

1938 / 1. szám - Tettek és tervek a magyar-osztrák közeledésben. Kulturpolitika - társadalmi kapcsolatok - gazdaságpolitika

X TETTEK ÉS TERVEK A MAGYAR-OSZTRÁK KÖZELEDÉSBEN KULTÚRPOLITIKA — TÁRSADALMI KAPCSOLATOK — GAZDASÁGPOLITIKA A dunai közeledés eszmekörében kézzelfogható eredményeket eddigelé tulajdonképpen csak a magyar-osztrák viszonylatban találhatunk. A hivatalos szervek, intézmények, a sajtó egyrésze nemcsak hangoztatják ennek a kapcsolatnak a szükségességét, hanem saját körükben tőlük telhetően tesznek is érte. Időszerű tehát ma már felállítani e mozgalom mérlegét számbavenni területét, irányzatait, mélységeit, teljesítményeit, — hogy felkészülhessünk a jövőre, melynek teendőit már e tanulságokkal gazdagabban igyekezzünk elvégezni. Vizsgáljuk meg sorra az egyes ágakat, a munka tempóját, eredményeket, hibákat ... Kultúrpolitika, társadalmi kapcsolatok, gazdaságpolitika a keretei mondanivalónknak, melynek végén már következtetéseket is vonhatunk. /. A kultúrpolitikai tevékenység több ágra oszlik: a legmagasabb tudományos törekvésekre, az egyetemi fiatalság érintkezésére s munkájára, végül az irodalomra s egyéb művészetekre. (1.) Az elsőnek lapunk egyik előbbi számában egy teljes, külön cikket szenteltünk, melynek címe volt: Magyar-Osztrák Tudományos Társaság. Felvetettük benne egy ily Társaság alapításának a szükségességét, sőt annak immár égető voltát. Mértékadó helyeken a gondolatot jelentőségéhez mért érdeklődéssel s örömmel fogadták. Nemcsak szükséges és hézagpótló ez, hanem fölöttébb időszerű is, mert szemben állunk egy tevékenységgel, mely rendszerezésre szorul. Mi történt eddig tudományos téren? A két állam kultúrális egyezményt kötött, melynek értelmében magyar s osztrák egyetemi tanárok váltakozva vendégelőadásokat tartanak, esetleg szemesztereket is. Azonban e hivatalos meghívásokon túl ugy az osztrák, mint a magyar kultúrális s társadalmi egyesületek számos vendégelőadót hívtak meg. Mindkét város egyformán kultúrcentrum lévén, az előadók készséggel tettek eleget ezeknek, ami önmagában véve egy virágzó kultúrkapcsolat képét mutatja. Ám van ennek árnyoldala is. Az egyesületek nemes versengése nem volt tekintettel egymásra, a tempó túl erős volt; — az induló kultúrmunkának örvendő izgalma s a díszes előadók eseményteljes jövetele veszélyt rejt magába. Előfordult ugyanis, nem egyszer, hogy ugyanazon vagy egymást követő napon, egészen véletlenül, az osztrák politikai vagy tudományos életnek több kiválósága tartott Budapesten előadást, azután pedig három-négy hónapig teljes szélcsend uralkodott mindenütt. A kultúréletnek ezt az inkább egyenetlennek mondható képét károsnak kell tartanunk. Akik a tények ismeretében vannak, tudják, hogy mindez véletlen műve, mégis az egészséges fejlődés érdekében meg kell, hogy legyen annak a ritmusa is. Meggondolandó tehát, nem kell-e téren változtatnunk s az aktivitástól duzzadó szerveket bizonyos magasabb keretbe foglalni. Erre szolgálhat a Magyar-Osztrák Tudományos Társaság. (Ausztriában természetesen párhuzamosan létesítendő.) A kultúregyezményt becikkelyező 1935. évi XIX. törvénycikknek, továbbá a miniszteri indokolásnak értelmében kell ezt felállítani, vagyis ennek keretébe helyezni. Hivatalos, de egyben rugalmas is legyen, másrészt széles alapokon kell nyugodnia. Magába kell foglalnia a Tudományos Akadémia, az egyetemek kiküldötteit s azt a hatalmas tábort, — melyet eddig csodálatosképpen sohasem vettek észre — az Ausztriát járt Collegium Hungaricum-osok népes seregét. (1936-ig 313-an.) Természetesen azokat is, akik esetleg szabad pályán működve, fejtettek ki ezirányú működést; az egyének mellett minden egyesületnek (Külügyi Társaság, Magyar-Osztrák Társaság, M. Goethe Társaság, Mérnök- és Építészegylet stb.) kiküldötteit, kik osztrák előadókat rendszeresen vendégül látnak s esetleg még azon egyesületek kiküldötteit, akiknek meghívása kívánatosnak látszik. Csak igy válhat a sok intézmény és egyesület munkája egységessé s állandó üteművé. Időszerűnek látszik, hogy felhagyjunk az u. n. reprezentatív tudományosággal, mely díszt és tekintélyt ad a rendező egyesületnek s megtiszteltetés az előadóra is, de se mélyebb gyökere, se későbbi eredménye nincs. Inkább tarkítson ez csak egy belterjes résztudományosságot, maradandó teljesítményekkel, könyvekkel, monografikus munkákkal; legyen a kapcsolat talán eseménytelenebb, szürkébb, de megalapozottabb. (2.) A két ország egyetemi fiatalságának érintkezése már megindult. 1937. májusában Bécsben járt a Magyar Nemzeti Diákszövetségnek egy nagyobb küldöttsége, s röviddel azelőtt a szegedi egyetem hallgatóinak egy csoportja; az osztrák Akademische Vereinigung kiküldöttei pedig az 1937. szeptemberében megtartott Federation Universitaire Internationale budapesti konferenciáján jelentek meg nagyobb számban s mindhárom alkalommal ugy a hivatalos helyek, mint az egyetemi egyesületek részéről meleg fogadtatásban részesültek. Rendszeresíteni kellene e találkozásokat is, ami módot adna egymás kultúrális, szociális, gazdasági s ifjúsági kérdéseinek a megismerésére. (3.) Az irodalom terén Bécsben legutóbb kiadásra kerültek Herczeg Ferenc, (Rákóczi), Zilahy Lajos, (Két fogoly), (Valamit visz a víz), Móricz Zsigmond (Gyermekszív), Molnár Ferenc (A zöld huszár), Körmendi Ferenc, (Találkozás) művei, Budapesten pedig Zernatto, Schreyvogel, Colerus s mások munkája jelent meg. Kiemelendőnek tartjuk Pukánszky Béla: Mai osztrák irodalom c. könyvét. A bécsi színházak bemutatták Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Földes Imre s még több magyar szerző darabját; a zenei életben az Ausztriában szerepelt magyarok számát felsorolni oldalakat venne igénybe. Képzőművészeti téren feljegyzésre méltónak véljük az 1937. márciusában tartott nagy magyar kiállítást, ahol Kontuly Béla, Aba-Novák s Borbereki Zoltán kitüntetést is nyertek. Budapesten a Magyar-Osztrák Társaság rendezésében több osztrák hangverseny volt: a Nilius Rudolf vezényelte februárban, Palen Kurt-é, majd 11