Bűnügyi szemle, 1917-1918 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A tett-azonosságról

35 a csalárd bukásra vonatkozó ismeretes határozatában: ,,A bíróság a bűnvádi úton megtorolható bukás egységes voltánál fogva nincsen kötve ahhoz, hogy csupán a kir. ügyész által vádba tett pontok szerint állapítsa meg a bűnösséget, hanem szabadon minősítheti a vádbelí cselekményt a kifejlett tényálláshoz képest a BTK. 414. és 416. §-ának bármelyik esete szerint. Nem semmiségi ok az, hogy a kir. ügyész a BTK.414.§-ának 1. és 3. pontjába ütköző bűncselekmény miatt emelt vádat, a bíróság pedig vádlottat a BTK. 416. §-ának 4. pontja alá eső vétkes bukás vétségében mondotta ki bűnösnek." (Büntetőjogi Döntvénytár II. 149.) Tehát a vád említést sem tett a csödkérvény beadásának elmulasztásáról, csak vagyonelrejtést és kedvezményes kielégítést incriminált; a bíróság mégis a BTK. 416. §-ának 4. pontjába ütköző vétkes bukás vétségét állapította meg a vádlott terhére, mert az ügyész a hitelezők vagyonjogi érdekeinek a csődbe jutott vádlott részéről való megsértését incriminálta s ez a vád átfoglalta a lehető összes minősítéseket. Mi az oka annak, hogy felsőbb bíróságaink egyes tanácsai leléptek most a ,.szabad minösítés"-nek erről az útjáról és áttértek újból — post tot discrimina rerum — egy ódon doktrínának rég elhagyott ösvényére? A vádelvnek lényege az, hogy az ítélkezésre hivatott bíróság nem lehet egyszersmind üldöző hatóság; ez a princípium tehát a vádlottaknak csak abbeli érdekét szolgálja, hogy elfogulatlanul ítélkeznek felettük. De ha az ügyész már vádat emelt egy konkrét jogérdek megsértése miatt, nem mondható, hogy a bíróság maga elfogultan üldözi a vádlottat, a mikor a vádbelitől részleteiben eltérő tényállás alapján és eltérő minősítéssel, de ugyanazon jogsérelem miatt ítéli el őt. Hiszen máskülönben sokkal inkább tekinthetnők elfogult üldözőnek olyankor, a midőn csak súlyosabb büntetést szab ki, mint a milyet a vádló indítványozott; pedig az iránt semmi kétség sincs, hogy azt megteheti, mert ,,a büntetés kiszabása tekintetében nincs a törvényszék a vádló indítványához kötve". A vádelv túlhajtása a „telt" fogalmának a történeti eseményre szorításával, korlátozza egyszersmind a „non bis in idem", a tettkülönbözés szabályának érvényesülését s a vádlottaknak ehhez fűződő nem kevésbbé jelentős érdekét. ,,A hol a büntetőper nem nyújt garanciát a vad teljes kimerítése iránt, meg