Bűnügyi szemle, 1915-1916 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 2. szám - A vádtanács elnöke által a BP. [büntető perrendtartás] 256. §-a értelmében a vádiratban elrendelt előzetes letartóztatás a BP. 267. illetőleg 268. §-a alapján hozandó határozatig hatályos

63 rendelték, a fent megjelölt határidő leteltével azonnal szabadlábra helyezendő. A törvény eme határozott rendelkezéséből következik tehát, hogy a vádhatározatot, vagy a főtárgyalás elrendelését megelőző perszakban elrendelt előzetes letartóztatás maximális időartama 30 nap, hogy a terhelt eme 30 nap elteltével, ha pedig a vádtanács meghosszabbító határozatát ki nem eszközlik már 15 nap elteltével szabadlábra helyezendő." A cikkíró ur, ezen következtetéseinek nyilvánvaló értelme az, hogy nem csak a vádiratnak kell a BP. 147. §-ában kitett 15 —30 napon belül beadatnia, hanem a BP. 267—268. §-aiban foglalt határozatoknak is az ezen szakaszban megszabott határidőn belül kell meghozatnia, mert ellenkező esetben csak a vizsgálati fogság elrendelésének segélyével lehetne a terhelt netáni szükséges további fogvatartását elérni. Én ezen következtetésit sem vagyok képes osztani a cikkíró urnák, mert azokat sem a törvényjavaslat fentebb részletezett indokaiból, sem magából a törvényszövegből kiolvasni, levonni képes nem vagyok. A BP. 147. §-ának nyilvánvaló grammatikai értelme, ellene szól a cikkíró ur fenti álláspontjának, mert ha állana az általa vitatott ama feltevés, hogy a BP. 147. §. első bekezdésében meghatározott határidők a vádirat beadása utáni perszakban elrendelt előzetes letartóztatás eseteiben is érvényesek, ugy — szerény nézetem szerint semmiféle értelme sem volna a 147. §. második bekezdésében foglalt rendelkezéseknek, ez esetben ezen rendelkezések nem volnának másnak tekintendők, mint értelemzavaró, oknélküli rendelkezéseknek, már pedig alig hiszem, hogy a cikkíró ur a törvényhozásnak ilyen intenciókat inputálni akart volna. Egybevetve a kérdéses törvényszakasz első és második bekezdésben foglalt rendelkezéseit, a magam részéről kétségtelennek tartom, hogy a 147. §. második bekezdésében foglalt elvek, az első bekezdésben foglalt általános rendelkezésekkel szemben, kivételeknek tekinthetők, amiből aztán okszerüleg az is következik, hogy az első bekezdésben meghatározott időtartamok, csak az ott kitett esetben, t. i. a nyomozás befejeztére értendők, de semmiesetre sem szólnak az ügynek a vádriat beadásával kezdődő perszakára.