Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 2. szám - A becsületsértő cselekményekről. [3.r.]

76 legtöbb tételét, úgy az exceptic veritatist is a római jogra lehet visszavezetni. A Ccdex 9. könyve 3. ciménelk 5. constitutiójában ezeket írják Diocletianus és Maximianus császárok: „Ha bebizonyíthatod, hogy nem gyalázkodó szándékból (convicii animo) mondottál valami becsületsértőt, a íides veri mentesít <a calumniától." ; E döntés értelme körül sok a vita, különösen abban az irányban, hogy csupán az állított tény tárgyi valósága mentesítő ok-e, vagy elég-e az is, ha a tettes az állított tényt valónak vélte. Az utóbbi körülmény egyenlő jelentőségű a jóhíszemmel. Az igenlő nézeten van pl. Carrara, aki kifejezetten iazt tanítja, hogy mint mentő körülmény a putativum egyenértékű a valósággal.4 Ezen a nézeten van még ma is Binding.5 Ujabb bizonyítéka ez annak, mennyire belejátszik a becsületsértés tanába a bona fídes mozzanata. Itt is nyilvánvalóvá lesz, mily nagy szerepe van a tettes egész magatartásának, intentióí tisztaságának stb. Mások annyira mennek a római szabály értelmezésében, hogy a való tény állítása is lehet becsületsértés, ha animo injuriandi volt mondva." A két felfogás közötti közvetítés talán a német törvény 192. §-a, mely még a valónak bizonyult tény állítását is bünteti, ha a nyilatkozat alakja, a terjesztés módja vagy a közlés egyéb körülményei folytán a szavak becsületsértést foglalnak magukban. A fides vérinek oly értelmezése persze, hogy az az igazmondás jogát jelentené, alig állhat meg. Binding szerint az ilyen jog tűrhetetlen volna. Azt hiszem, nem jogosíthatunk fel senkit, hogy polgártársai ellenében mint erifant terrible viselkedjék vagy farizeusi gőggel erényét fitogtathassa mások gyengéivel szemben. A becsületsértő igazmondást is csak a fentemlített feltételek teszik büntetlenné. Különben az ,,igazmondás joga" inkább csak képletes kifejezés, bár a legszabatosabb írók is használják;7 nem valóságos subjectiv jogot (Zwangsrecht) jelent ez, 4 Programmá, p. sp. 3. k. 1811. 1. 5 Lehrbuch des gemeinen deutschen Strafrechts. Besonderer Theil 1. k. (1902.) 147. 1. 6 Ezeket idézi (helytelenítőleg) Wáchter, Lehrbuch, 2. k. 86. 1. 7 Wáchter, Lehrbuch 2. k. 84. 1. és Deutsches Strafrecht 388. 1. — Kőstlin, Abhandlungein aus dem Straírechte (1858.) 59. 1. — L. a ReichsGerichtnek Binding által idézett határozatát is (Entscheidungen 2 k. 380. 1.).