Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1912 / 1. szám - Lehet-e sajtó kihágást törvényen kívül minősíteni
38 tekintve főleg azért bíznám -a fiatalkorúak ügyeit a járásbíróságokra, mert így a tíatalkoru pártfogójával együtt területileg közel esik bírájához, mí sem a tárgyalás, sem az ezt megelőző és követő eljárás szempontjából nem kícsínylendő előny ; ha törvényszéki egyes bíróhoz utalnánk ezeket az ügyeket, úgy sokhelyütt egynapi, sőt még hosszabb járóföldet kellene megtennie a terheltnek, mí éppen nem kívánatos, — de ettől eltekintve a nagy távolságoknak különösen abban nyilvánulna meg óriási hátránya, hogy nem volna lehetséges a fiatalkorú terhelt s ennek bírája között szükséges állandó összeköttetés. Az illetékesség kérdését a 3. §-ban igen helyesen célszerűségi szempontból javasolja megoldani szerző úgy, hogy a bíróság döntse el ín concreto vájjon az elkövetés, vagy a terhelt lakóhelye szerint illetékes bíróság járjon-e el az ügyben. „Az eljárás céljai és az abban közreműködő tényezők" című második fejezet öt szakaszra oszlik. Az í. §. az eljárás céljait ismerteti s utal azokra a szélesebb keretekre, melyeken belül a hatóságoknak a fiatalkorúak elleni eljárást lefolytatni kell ; a 2. §. a környezettanulmányról és a pártfogóról szól; itt már igen sok gyakorlatias megjegyzést és tanácsot ad szerző. „A vád" cimü 3. §-ban de lege ferenda találkozunk többrendbeli helyes javaslattal, melyek közül kiemelem szerzőnek azt a meggyőző indokolással kisért álláspontját, hogy a fiatalkorúak ügyeiben a legalitás elvének korlátozására nincs szükség és hogy a vádat mindig az ügyészség képviselje ezen a ponton annyiban mégis eltérek szerzőtől, amennyiben nem osztom azt a nézetét, hogy az ügyészségi megbízottaknál hiányzik az elegendő biztosíték s így még abban az esetben is „szakszerű kezekre" (52. 1.) tehát a kír. ügyészre kellene bízni a vád képviseletét, ha a fiatalkorúak bírája a járásbíróság bírája lenne ; — részemről úgy vélem, hogy ha egyszer a legalitás elvének korlátozása mellőzve lesz s a kir. ügyészség kőteles lesz a fiatalkorúak ügyeiben vádat emelni, úgy ezekre s a kapcsolatos teendőkre az ügyészségi megbízott ís alkalmas, — itt nincs oly nagy szükség a szakszerű kezekre. — A 4. §-ban, melyet a védelem kérdéseinek szentel szerzőnk, kifogásolja azt a nézetemet, mely szerint aBP. 56. §. 3. pontja általában a fiatalkorú vádlottak kötelező védelméről akart gondoskodni, minélfogva nemcsak a 16, hanem a 18 éven aluli korban levő fiatalkorúak mellé ís rendelendő védő ; a Curia azóta nekem adott igazat e kérdésben (v. ö. BJT. 63. köt. 252. 1.) — A pártfogó védő díjazásának mellőzése tárgyában felállított tételét (5. §., 75. 1.) sem osztom szerzőnek, amennyiben úgy itt, mint a pártfogóknál ís ép a díjazás biztos voltától várom egyebektől eltekintve a vállalkozási készség kifejlődését (v. ö. egyébként az Ügyvédek Lapja 19J2. évi 15. számában megjelent idevonatkozó cikkemet s a Curiának ugyanitt közölt jogegység érdekében hozott határozatát.) A harmadik fejezetben, melynek címe az „E lökészítő eljárás" már mind jobban a gyakorlatias kérdések elevenébe vág szerzőnk. Mindenekelőtt állást foglal abban a vitakérdésben, hogy vájjon a fiatalkorú által elkövetett büntetendő cselekmény, a mennyiben a BTK. értelmében bűntett, bűntettként kezelendő-e, vagy — figyelemmel a RN. 18. §-ára — már az eljárás kezdetén vétségnek minősítendő s odakővetkeztet, hogy ily esetekben