Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - Lehet-e sajtó kihágást törvényen kívül minősíteni

39 azokat a perjogi szabályokat kell alkalmazni, amelyek a bűntett miatt folyamatba tett eljárásra nézve irányadók (60. 1.), mely nézetét a BP. 8. §-ára való tekintettel elfogadom, A 2. §-ban ismét de lege ferenda emel szót szerző a vizsgálat kötelező volta mellett, a 3. §-ban pedig a terheltnek az eljárás tartama alatt való megfelelő elhelyezéséről értekezik. A negyedik fejezetet a gyermekkoruakkal s a büntetőjogi felelőségre nem vonható fiatalkorúakkal szemben követendő eljárás szabályaínak ismertetésére szenteli szerző ; mindenütt helyesen magyarázza a tőrvényt s a rendeletet és vonatkozó javaslatai is elfogadhatók. Igen becses fejtegetésekkel találkozónk a „T á r g y a 1 á s" című ötödik fejezetben. Térszüke nem engedi, hogy tételeivel pontról-pontra foglalkozzam, kiemelem mégis azt az érvelését, melyben velem szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy a törvényes képviselővel szemben a tanukra vonatkozó szabályok közül csak némelyik alkalmazható, így nem alkalmazható szerinte a tanúskodás alól való mentességre vonatkozó BP. 205. §. rpontja. Részemről ragaszkodom eredeti nézetemhez, mert a végreh. rend. 28. §-ának a BP. hivatkozott rendelkezésével való egybevetése csak ahhoz a tételhez juttat, hogy a törvényes képviselő tanuként kezelendő, elismerem azonban, hogy de lege ferenda ez a kérdés rendezendő lenne s örömmel üdvözölnék oly megoldási módozatot a minőt szerző ajánl (91. 1.) — A pártfogónak a tárgyaláson való szereplését illetően meggyőzött a szerző s készséggel igazat adok neki abban, hogy a pártfogónak meghívása csak értesítés lehet (95. 1.) Nem kevésbbé értékesek szerzőnek azok a fejtegetései, melyekben a bírói határozatokra vonatkozó különleges szabályokat veszi sorra (hatodik fejezet.) — Kívánatos volna, ha a fiatalkorúak bírái figyelmükre méltatnák az itt egybeállított tételeket s azokat követve a kívánatos egyöntetűség megteremtésére törekednének. — Szerzőnek itt felsorakoztatott tételei úgyszólván mind helyesek. Nem mulaszthatom el, hogy fel ne hívjam a figyelmet különösen a próbára bocsátást tárgyazó ismertetésre, a derék munkának egyik fénypontja (J 06—127. 1.) Az eskűdtbiróságí eljárással kapcsolatos kérdések a hetedik fejezetben találják megoldásukat; ehelyütt csak egy ponton nem osztom szerző nézetét, abban t. í., hogy szerintem az életkorra vonatkozóan nem kell az esküdtekhez kérdést intézni, mert ha a BP. 352. §-a a tízenkét év be vagy be nem töltöttségének kérdését kivonta az esküdtek döntése alól, úgy eredetileg a tízenhat, ma a tízennyolc évre vonatkozót sem akarhatta odautalní. A „P erorvoslatí rendszer" című nyolcadik fejezet méltó befejezése a kitűnő munkának. — Éles látással s teljes biztonsággal kezeli itt is szerzőnk a nehezebbnél nehezebb kérdéseket s ha a részletekben ittott el is térünk egymástól, ez csak azt bizonyítja, hogy ezeknek a problémáknak legtöbbje csakis kisebb-nagyobb mérvű erőszakos tőrvény magyarázattal oldható meg. Tgy készséggel elismerem, hogy csupán a BP. 385. §. 2. pontjának kiterjesztő magyarázatával indokolhatjuk meg a Curíának ama gyakorlatát, mely szerint az intézkedések alkalmazása tárgyá-