Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - Katonai büntető törvényeink és a jogfejlődés

ÍO ban simult hozzá. Mindenekelőtt kivált belőle a magánjog területe, s mely egykor, sőt nálunk még nem is nagyon régen szintén katonai hatóság alá, a katonai bíróságok elé tartozott. Jött azután, először ugyan lassan, de később, különösen a mult század vége felé már gyors lépésekben a katonai büntető jognak az általános joghoz alkalmazkodóan való törvényhozási rendezése. Különösen a most érvényben lévő katonai bűnvádi perrendtartásokat tekintve, az ezekre vonatkozó törvényeket Franciaország í857-ben, Olaszország í869-ben, Spanyolország 1890-ben, Portugália í896-ban, Németország í898-ban, Belgium 1899-ben, Szerbia Í90í-ben és Norvégia í902-ben hozta meg. A mi, lényeges rendelkezéseiben még Mária Terézia idejéből származó katonai bünperrendtartásunk reformjának kérdése is már több mint félszázaddal ezelőtt napirendre került. Es itt elismeréssel kell megemlítenünk Damíanítsch Márton, akkor cs. kír. alezredes-hadbíró nevét, kinek „Studíen über das Mílítárstrafrecht" című í862-ben megjelent, szabad szellemben írt munkája egy modern katonai bűnvádi perrendtartás megalkotását a szakirodalomban eísőkép sürgette. Munkába kezdtek az illető központi hatóságok ís, és évek hosszú során át dolgoztak egy katonai bűnvádi perrendtartás megszerkesztésén. Sok meghiúsult kísérlet, számos irattárba került tervezet után már már általánossá kezdett válni az a vélemény, hogy az egész reformtörekvés csupán sísíphusí erőfeszítés és nem egyéb. De íme, országos törvénytárunkban vannak már a közös haderő és a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásaírói szóló Í9Í2. évi XXXIII. és XXXIV. törvénycikkek. Ismeretes, hogy mily leküzdhetleneknek látszott akadályokkal kellett megküzdeni csak addig ís, míg ezek mint törvényjavaslatok az országgyűlés elé kerülhettek. Az ís sokszor el volt már mondva, hogy ezek a törvénycikkek a katonai érdeket megóvják ugyan, de egyszersmind az eddigi ínquísítío helyett a vádelvet, az írásbeliség helyett a szóbeliséget és közvetlenséget, a titkosság helyett a nyilvánosságot, az eddig teljesen hiányzott harmadik személy általi védelmet, a vizsgáló és ítélőbíróí teendők különválasztását, a mostani egyoldalú és ügyíratok felolvasásából álló hadtörvényszékí tárgyalás helyett a contradíctoríus szóbeli főtárgyaíást, kötött bizonyítás helyett a bizonyítékra szabad mérlegelését, az ez idő szerint csaknem a nevetségességig korlátolt