Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - A beszámítást kizáró okok az esküdtbírósági eljárásban. [1.r.]

íí felebbezés helyett a polgárok bűnvádi perrendtartásában ís érvé­nyesülő perorvoslatí rendszert hozzák és a katonai bíróságok szer­vezetének megfelelő átalakítását feltételezik. Mégis ugylátszík, mintha a nagynyílvánosság e törvénycik­keknek nem tulajdonítana olyan jelentőséget, mint a milyennek valósággal bírnak. Hiszen nem csupán a speciális katonai büntető jog történetében alkotnak korszakot, hanem egyszersmind általá­nos jogfejlődésünknek ís mértföldmutatóí. Egy olyan terület, melyet eddig általában (noha inkább csak ismeretlensége következtében) a hatalom területének tekintettek, most a törvényesség teljes for­maságai mellett kifejezetten ís a jog területévé avattatott. A teljesen más alapelveken nyugvó uj katonai bűnvádi per­rendtartások életbeléptetése és az ezzel kapcsolatos bírósági újjá­szervezés nagy feladat leend. De még azontúl ís hátra van a katonai büntető jog anyagi részének szintén törvényhozási rendezése. Egy alapelv immár tisztán áll, és pedig az, hogy a katonai büntetőtörvénynek, mint kivételes jognak egészben véve az általános törvényhez kell nagyon alkalmazkodnia, de viszont a katonai érdeket az uj katonai büntetőtörvény sem veszélyeztetheti. Ez alapon, ha sok munka árán ís, az anyagi jog elvégre szintén fölépíthető lesz, hogy majdan katonai büntetőtörvényeink teljesen fedél alá jutó épülete jogfejlődésünket ez irányban ís mindenki előtt büszkén hirdethesse. Ugy legyen! A beszámítást kizáró okok az esküdtbíróság! eljárásban. Irta: Dr. BAUMGARTEN IZIDOR, curíai tanácselnök. Minél tökéletesebb a törvény, annál ritkábban merülhetnek fel kétségek és aggályok alkalmazásánál. Valamint az írónak az olvasóra, a szónoknak a hallgatóra kell tekintettel lennie í ugy a törvényhozó sem élhet a félreértés mentségével. Alkalmazkodnia kell a bíró felfogásához. Már ebből a szempontból sem üti meg mindegyik ujabb igazságügyi törvényünk a kellő mértéket. Az az elvítázhatlan tény, hogy bűnvádi perrendtartásunk életbelépte­tését nyomon követte a vitás kérdések hatalmas tömege, melynek eloszlatása még mindig folyamatban van, — a gyakorlat e tájé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom