Bírák és Ügyészek Lapja, 1918 (9. évfolyam, 71-77. szám)

1918 / 74. szám - Hivatal vagy hivatás

564 hogy azonnal: jnáról-holnapra döntő elhatározásra kell jutniok, ha azokat a nagy értékeket, amelyeket a birói nyomor folyta* a pusztulás veszedelme fenyeget, megmenteni akarják. Attól nem kell azonban tartani, hogy a biró belső erkölcsi integritása máról-holnapra veszíteni fog hagyományos erejéből. A mai magyar biró jelleme a törvény tiszteletének tüzében edződött meg. Létktizdelmében sem fog törvényt sérteni, sőt még pusztulásában sem. A baj nem erről az oldalról fenyegeti az államot. Bármily magas erkölcsi talapzaton áll ugyanis a magyar biró, az Ő lelki nagysága nem fogja tudni megakadályozni azt, hogy a birói hivatás külső íénye rohamosan el ne homályosodjék a jogkereső közönség szeme előtt. Ép a birói hivatás értéke függ főleg attól, hogy a jogkereső közönség képes-e a birót azon az erkölcsi alapzaton látni, amelyen tényleg áll. A biró megtarthatja hivatásbeli becsületét, de könnyen elvesztheti a jogkereső közönség becsülését. Kérdés, hogy most, midőn orgiákban tobzódnak a nyerészkedő semmittevés által az állam testéből kihasított milliók, hogyan fogja értékelni a közönség a nyomorban sínylődő birót? Lelki nagyságot vagy élhetetlenséget lát-e a biró közismert szenvedéseiben s a megközelíthetetlenség bizonyítékának veszi-e sanyarú helyzetét, vagy pedig ép emiatt a megközelíthetőség gyanújával néz majd Ítélete elé? Nemcsak birói, hanem elsőrendű állami érdek tehát az, hogy a birák tarthatatlan helyzetén egy csapással gyökeresen javítsunk. Az állandósult birói nyomor oly fontos állami érdeket érint, hogy az állam szűkös pénzügyi helyzetére jogosan nem hivatkozhatik akkor, amidőn a -birák vagyoni helyzetének gyökeres megjavításáról van szó. A belső fronton nem nézheti tétlenül azt, hogy végképen elgyengüljön az az erő, amely a jogrend fenntartását célzó bíráskodásban az ország gazdasági helyzetét kikezdő belső ellenségek letörésére elsősorban hivatott. Bűn volna tehát a milliárdos hadi kötségvelésben megtakarítani azt a pár milliót, amelyet ez a cél igényel. De ettől eltekintve is, az a hatás, amelyet a biró anyagi helyzete az ítéletére szükségképen gyakorol, annak a tételnek megdönthetetlen voltát bizonyítja, hogy biráit a legszegényebb államnak is jól kell fizetnie s az állam szegénysége csak arra lehet ok, hogy oly szervezetet s oly eljárási szabályokat létesítsen, hogy ezáltal a bíráskodás csak annyi birót kössön le, amennyit az állam tisztességesen díjazni Ind. De még ettől is eltekintve, ha a birói körök ősrégi kívánsága: a külön igazságügyi bélyeg megvalósult volna, máris nyilvánvaló lenne, hogy még Magyarországon is a birák aránytalanul nagy létszáma dacára is, amit főleg a viszonyainknak meg nem felelő eljárási szabályoknak köszönhetünk, az igazságszolgáltatás az államnak nemcsak erkölcsi javakat termelő, hanem közvetlen anyagi hasznot is hajtó intézménye. Pedig az igazságügyi kiadásokat meghaladó bevételek nyomorgó birói kar mellett az államnak oly haszna, amelyre egyenesen rá lehet sütni a turpis causa bélyegét. A birói kar tehát jogos kívánságainak teljesítését a nehéz viszonyok dacára jogosan köveleli most is s az államot e sorsdöntő időkben nem az a mozgalom fogja gyöngíteni, amely e jogos és mérsékelt követelések azonnali teljesítését fokozott eréllyel követeli, hanem az a magatartás, amely e mozgalommal szembehelyezkedve, a birói nyomor prolongálását a pénzügyi szempontok hamis előtérbe tolásával esetleg továbbra is tűri. Végül nem mulaszthatjuk el azt, hogy annak a meggyőződésünknek adjunk kifejezést, hogy a kormány a helyzet válságos voltának felismerésével a megfelelő intézkedések haladéktalan megtételére módot fog találni. Dr. Székács Aladár. Hivatal vagy hivatás. Igen kevés embernek adatolt, hogy vagyoni jövedelméből fedezhesse összes szükségleteit. A túlnyomó többség foglalkozás után kénytelen nézni, hogy az abban kifejtett tevékenységgel szerezze meg a megélhetéséhez szükséges jövedelmet. Eleiének tehát legfontosabb kérdése előtt áll a fiatal ember, amikor pályát választ. A pályaválasztás döntő befolyást gyakorol egész jövőjére; azzal adva van fejlődésének iránya, keretekbe van szorítva érvényesülésének lehetősége. Egyéni hajlam, képesség, erkölcsi felfogás, világnézlet döntik el, ki milyen pályára lép, úgy, hogy már abból, ki milyen pályát választ, lehet következtetni az illető egyéniségére. Aki dús anyagi javakra törekszik és élvezni kívánja a földi lét reális előnyeit — az ipar és kereskedelemre, vállalkozásokra veti magát. Aki embertársai fölé kiván emelkedni, befolyásra, tekintélyre kiván szert tenni — az politikai pályára lép. Aki kedvét leli a tudás eredményeinek közkinccsé tételében, vágyat érez az általa szerzett ismeretek terjesztésére — tanítói, tanári foglalkozást űz. Aki a létért való küzdelemben nem kiván részt venni és a köznapi élet zajától elvonultan óhajtja éleiét leélni, a papi hivatást választja. Aki azt hiszi magáról, hogy be tud hatolni az emberi lélek rejtelmeibe, hogy fel tudja ismerni az akarat titkos rugóit és megtalálni véli az egyénben a típust, az írói pályára lép. Aki meg tudja fogni a természetnek pillanatról-pillanatra változó képeiben az állandó jelleget, aki meg tudja érzékeltetni a millió változat között az örök szépet és annak meglátására bennünket is meg tud tanítani, aki meg tudja látni az egyénben a jellegzetes vonásokat, aki a holt anyagba lelket tud önteni és megérzékelteti előttünk az egyén benső lelki világát, az művészi foglalkozást fog űzni. Mindmegannyi pálya, mely dús anyagi javakat, halaimat, befolyást, köztiszteletet, hírnevet és nem ritkán mindezeket együtt nyújtja az embernek. Egyedül a birói pálya az, mely kérlelhetetlenül kizár minden lehetőséget a vagyonszerzésre. Működése a nagy nyilvánosságtól távol folyik le; jellege nem tűri a reklámot; népszerűség és így hatalom és befolyás sem jár vele. Aki a birói pályára lép, eleve is lemondott a vagyonról, lemondott a külső érvényesülés minden lehetőségéről. Ne panaszkodjunk tehát, hogy vagyont nem szerezhetünk; hogy működésünket külső sikerek nem kisérik. De az se képezze panaszunk tárgyát, hogy fényűzési szükségleteket nem elégíthetünk ki, sőt, hogy a kulturszükségletekről is nagyrészt lé kelf moudani. Nem is ezekről van szó. Kizárólag arról van szó, hogy már ott tartunk, hogy elsőrendű,, legelemibb szükségleteinket sem elégíthetjük ki legális jövedelmünkből. A biró csak úgy töltheti be hivatását, ha testi és szellemi erejének teljét szenteli feladatainak. Működése hivatalos órák keretébe nem szorítható. Számlálatlan óráit, melyeket más foglalkozásban a pihenésnek, szórakozásnak lehet szentelni, a biró munkában tölti el és míg mindenütt másutt a hivatalos órákon kívül kifejtett tevékenység díjazható és díjaztatik is; ez a birói pályán már a foglalkozás jellegével sem egyeztethető össze, de nem is ellenőrizhető, mert hiszen alig állapítható meg, mily szellemi munka, mily előtanulmányok előznek meg egy gyakran szerény kis Ítéletet. Ha nem lenne is tiltó rendszabály, a birói hivatás már erkölcsileg is kérlelhetetlenül kizár minden mellékfoglalkozást. Nemcsak azért, mert ez következményeiben a birói függetlenséget semmisítené meg, hanem azért is, mert a bírónak nem lehet oly rendszeres, állandó jellegű szabad ideje, melyben más foglalkozást űzhetne. Hiszen előre nem látható, hogy a perben mily jogi problémák merülnek fel, mily módon oldható meg a bizonyítási anyag tömkelegében felbukkanó ellentét, mily speciális tudást igénylő kérdésben adatik oly szakvélemény, melyről a biró ösztönszerűleg érzi, hogy valami hiánya van, amely hiányt el kell tüntetni, hogy az ügy Ítéletre érett legyen és amelyet csak úgy tüntethet el a biró, ha maga is belemélyed a jogtól távolfekvő szakkérdésbe. Mindmegannyi tény, mely leheletlenné teszi a biró idejének rendszeres beosztását; lehetetlenné teszi előre látni, mikor ér rá mással, mint hivatásával foglalkozni. Azt a tevékenységet, amit minden egyes biró kifejt, más foglalkozási ágakban, hivatalokban, vállalatokban csak egyes kivételes egyének fejtik ki; míg a túlnyomó többség működése sablonszerű és utasításra vár. Ezeket a kivételes egyéneket lehet kivételes díjazásban részesíteni. Ha az állam, mint munkaadó a birót működéséért díjazni akarná, ha munkájának megfelelő reális ellenértékét akarná nyújtani, akkor a legmagasabb birói állásokkal járó fizetés is nevetségesen csekélynek tűnik fel. A biró nem is kiván munkájáért díjazást, nem kiván tevékenységéért ellenértéket; ezt az állam nem nyújthatja neki. A biró hivatását teljesíti tekintet nélkül arra, mi a javadalmazása. De egyet kiván a biró, és azt nemcsak a saját érdekében, hanem elsősorban a köz érdekében kívánnia is kell. Azt, hogy az állam gondoskodjék a biró megélhetéséről. Nem ellenértékéül a kifejtett tevékenységének, hanem kizárólag azért, hogy a biró egész valóját, testi és szellemi erejének teljét, szentelhesse magasztos hivatásának. Hogy anyagi gond, a ki nem elégített szükségletek fájdalmas érzete ne vonja el figyelmét hivatásától, ne rontsa meg lelki harmóniáját és ne tegye nemtelen indulatok rabjává. Pedig az anyagi gondok, a nélkülözések lerántják a birót azon erkölcsi magaslattól, melyen állania kell,