Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

538 alappal, amely az 1869—71. évi szervezeti törvényben megalkottatott, sem a demokratikus fejlődés természetével elvileg össze nem egyeztethető. Minthogy azonban az a törekvés, amely a birót az állami tisztviselőkkel még függetlenségének csorbítása árán is egyenlő elbánás alá vette, a cím és jelleg adományozását a kii*, bíróságoknál is meghonosította; akkor amidőn a bírói szervezet kiépítéséről s ennek keretében a külön státus visszaállításáról és ennek újabb módozatairól van szó, tüzetesen vizsgálnunk kell azt, hogy a cím és jelleg adományozás a gyakorlatban mikép váll be s a célszerűség annak további fenntartását, vagyis a külöiv státusba való beillesztéséi, vagy annak megszüntetését indokolja-e? Elsősorban vissza kell pillantanunk a táblai bírói cím adományozásának keletkezésére, vagyis 'az 1891; XVII. t.-c. célzatára, amely nyilván azoknak az első biroknak a jutalmazására (helyi előléptetésére) irányult, akik kiválóbb képesség hiányában ügybuzgó és eredményes szolgálatok mellett sem számíthattak felsőbb birói kinevezésre. A Szilágyi Dezső által alkotolt törvény azonban az ilyen címzetes állásokat javadalmazás tekintetében sem telte egyenlővé a valóságos felsőbirói állásokkal; az egyenlő fizetést és rangsort csak az 1907:1. t.-c. állapította meg, semmibe sem véve azokat az anomáliákat, amelyeket ez az intézkedés maga után vonhatott, noha ezek az anomáliák a birói függetlenséget is érintették, amennyiben az említett törvény az 1871: XXXI. t.-c. 2. §-ának kifejezett módosítása nélkül lehetővé tette, hogy a járásbiró a vezetéstől adminisztratív úton elmozdíttassék, továbbá, hogy a felügyeleti hatáskör szempontjából alárendelt biró felebbvalójává neveztessék ki annak, aki addig főnöke, vagy főnökének helyettese volt. Egyébként a rangsorra vonatkozó törvényes rendelkezés helytelen voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ez a rendelkezés lényegileg gyakorlati jelentősét/ nélkül maradt, ami annyit jelent, hogy a gyakorlatban annak alkalmazása mellőztetett. Hiába mondotta ki ugyanis a törvény azt, hogy a táblabírói címmel és jelleggel felruházott első biró a valóságos táblai bírákkal egyenlő rangsort élvez: a kir. kúriai birói és táblai tanácselnöki állások betöltésénél a címzetes táblai birák rangsorukra való tekintet nélkül mellőztettek és pedig a kir. Kúria elnöki tanácsa, a fő és a legfőbb felügyeleti hatóság részéről egyaránt. De még tovább mehetünk egy lépéssel ebben az irányban annak megállapításával, hogy talán soha sem is történt meg a törvény életbeléptét követő 10 év óta, hogy valamely cím-és jelleggel felruházott táblai biró valóságos kúriai birói vagy táblai tanácselnöki állásért egyáltalán folyamodott volna, amely körülményből pedig okszerűen azt kell megállapítani, hogy maguk a jogosullak is mindezideig csak akadémikus értékűnek lekinlelték a törvény által biztosított kivételes rangsorukat, meri hisz — mini bíráknak nekik is tudniok kellett azt, amit mindenki tudott és tud, hogy a nekik adományozott cím, fizetés és a részükre a törvényben biztosított rang ellenérc is ők a tényleges valóság szerint még sem valóságos kir. ítélőtáblái, hanem olyan első folyamodású birák, akik helyi előléptetésben részesültek. Ha léhát a lörvénynek a rangsorra vonatkozó helyleien rendelkezése á Tervezel 55. §-a alapján a 65. §. szerint még kibővítettnék is, ez az ugyancsak a törvény által továbbra is érintetlenül hagyni kívánt tényleges állapottal szemben sem kellő értékkel nem bírna, sem kellő gyakorlati érvényesülésre nem vezethetne. Ezek után mellőzve az idevonatkozó többi anomáliák felsorolását és tüzetes ismertetéséi, arra a legfontosabb kérdésre kell áttérnünk, vajon a célszerűség és különösen a birák javadalmazásának (a rendelkezésre bocsátandó költségvetési összeg keretében való) igazságos, arány szerinti megállapítása szempontjából fennlarlandók-e a címzetes állások s ha nem, mily állásokkal helyeltesítendők ? Ennek a kérdésnek vizsgálatánál nem térhetünk el attól a kiindulási ponttól, hogy helyes igazságügyi politika melleit a felsőbb birói kinevezések betöltésénél a kiváló képzettségnek és képességnek, vagyis az egyéni kiválóságnak, a helyi élőléptetéseknél pedig első sorban a rangsor állal fellüntcletl szolgálati időnek kell irányadóul szolgálnia. A helyi előléptetésnek oly rendszere, vagy módozata, amely nem leszi lehetővé azt, hogy abban minden biró igazságosan részesülhessen, aki állását kellő sikerrel töltölte be, a célnak meg nem felelhet. Ilykép célszerűtlen és igazságtalan a felsőbb bírói cím és jelleg adományozása útján való helyi előléptetés rendszere is, meri a megállapított százalékos létszám (10, illetve 15<>/o) elégtelen arra is, hogy abba az érdemesek túlyomó többsége bejuthasson. Az elsőfokú birák igen nagy részének, körülbelül felének a nélkül kell pályáját megfutnia és nyugalomba vonulnia, hogy a táblai birói címet és ezzel együtt a magasabb javadalmazást elérhetné. Gyakori esel, hogy az egy időben kinevezel!, vagy csekély rangkttlönbséggeí idősebb biró különösebb érdem nélkül évekkel megelőzi kortársait; különösen feltűnők az ily sérelmes esetek akkor, ha az illetők ugyanazon bíróságnál szolgálnak. A főfelügyeleli hatóságok nem szívesen összpontosítják a címes és jelleges állásokat kisebb törvényszékeknél, ennek következtében, ha ily bíróságnál egy biró elérte a táblabírói címet és jelleget, a többire rendszerint ritkán vagy egyáltalán nem kerül a sor. A cím, rang és főleg a javadalmazás ily igazságtalan megoszlásának- kétségen kívül elkeserítő, lehangoló *s a munkakedvet csökkentő hatása van, nem is említve, hogy azok közül, akik mellőzölteknek érzik magukat, számosan összeköttetések szerzésére fecsérlik idejüket. Minthogy pedig még a Tervezet szempontjából kiindulva sem lehelő fel, hogy a ((valóságos)) felsőbirák Ifétszáma valaha is oly óriási mérvben felemeltelnék, hogy a helyi előléptetések indokából legalább is háromszor annyi ((valóságos)) felsőbb biró alkalmaztassák az elsőfokban, mind a mennyi a felsőbb bíróságoknál működik, általában véve is bátran megállapíthatjuk, hogy a felsőbb birói cím és jelleg adományozásának rendszere helytelen és igazságtalan s így az automatikus előlépés rendszerét nem pótolja. De azzal össze sem volna egyeztethető, mert magasabb cím és állás autoniatice nem, hanem csak újabb szelekció és kinevezés útján érhető el. A Tervezel arra az elvi álláspontra helyezkedik (indokolás 212. lap), hogy az 55. §. alapján helyi előléptetéssel kinevezeti táblai és kúriai birák és a kir. Ítélőtáblák és illetve a kir. Kúria bírái közöli (ncsak a működés helye tesz különbség eh. Ez a? álláspont azonban - amint már a fenebbiekből is kitűnt — tart hatatlan annál is inkább, mert csupán a mpködési helyre fektéivé súlyt, figyelmen kívül hagyja az elsőfokú és a felsőbb birák munkakörének és a munkájuk minőségének a különbözőségét és mert az említett elvi kijelentés és az azon alapuló rendelkezés a birói szervezet lényeges követelményeivel, különösen a birói függetlenséggel és a felsőbíróságok tekintélyével sem egyeztethető össze. Ha ugyanis az 55. §. törvénnyé válnék, akkor a Kúria birái a kir. táblákhoz, a táblák birói a törvényszékhez áthelyezhetők lennének s a kir. Kúria rangidősbb táblai biró az esetleg rangifjabb törvényszéki tanácselnökkel szemben alárendeltségi viszonyba kerülhetne, a kir. törvényszék elnöke pedig akár a saját vezetése alatti kir. törvényszékhez is kinevezhető lenne táblabíróvá s ugyanakkor a törvényszéki táblabíró elnökké. Nem szorul bővebb méltatásra, hogy az ily elfokozásszerű helycsere az illetők beleegyezésével sem engedhető meg. Abban az esetben, ha az elsőbiróságoknál kizáróan az automatikus előléptetés rendszere alkalmaztatnék, a cím és jelleg önként elesnék, mert az elsőbirákul alkalmas egyének kiválasztása (szelekció) már az első kinevezés alkalmával megtörténnék s ezentúl az első biró automatikusan lépne elő, kinevezés pedig csak akkor szükségeltetnék, ha a felsőbb bírósághoz való előlépés következnék be. Fölmerül természetesen ennek folytán az a kérdés, hogy az elsőfokú bíróságnál helyben a másodfokú biró javadalmazásáig előlépeti bírónál a magasabb fizetésen kívül külsőleg a címben vagy az állás cinevezésében is kifejezésre jusson-e az a lény, hogy ennek az elsőfokú bírónak javadalmazása egyenlő a másodfokú bíróval (a mai terminológia szerint: a VI. fizetési olylályba lépés lénye). Kétségtelen, hogy éz a kérdés nem érinti a javasolt reformnak lényegét, mely a fizetésnek automatikus emelkedéséken rejlik. Hiszen arra, hogy a magasabb fizetési osztályba előlépésnek nem kell egyúttal a hivatali állás elnevezésében külső kifejezésre jutnia, számos példái látunk más életpályákon. Vannak VII. és VI. fizetési osztályú pénzügyigazgalók, a jogakadémiai tanárok bizonyos évek elmultával a VI. fizetési osztályba, az egyetemi tanárok pedig az V. fizetési osztályba lépnek elő anélkül, hogy elnevezésük változnék slb. De másrészről számolni kell a kél évtized óta érvényben levő rendszerrel való átmenet nehézségeivel, mivel a jelenleg élvezeti címek és jellegek megszűnése szerzel! jogok elvételét jelentené s amellell sok állási fosztana meg attól a tekintélytől, amelyet betöltőjének magasabb állású címe adott. Helyesebbnek találunk tehát egy olyan rendezési, amely külsőleg-is kifejezésre juttatja a magasabb birói állás javadalmazásával cgyeidő fizetési osztályba történő helyi előlépés tényét. Arra nézve azonban, hogy ez a jelenleg közhasználatban levő táblabírói, illetve kúriai bírói cím és jellegnek vagy más címnek — pl. törvényszéki főbíró és főjárásbiró, esetleg igazságügyi vagy táblai tanácsos (Oberlandesgeriehlsrat) az előlépéssel automatikusan járó elnyerése útján történjék-e, éppen úgy nem kívánunk állási foglalni, amint nem teszünk javaslatokat arra nézve sem, hogy a külön slalus létesítése mily összegű fizetési osztályok felállítása mellett történjék. Ezzel is kifejezni akarjuk, hogy a mozgalmunk nem pusztán fizetésemelésre, hanem magasabb célok elérésére irányul.