Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

Azt nem tagadjuk, hogy a külön statusnak és a helyi előlépés rendszerének kiépítése révén egyúttal siralmas >rnyagi helyzetünknek a jövőben megjavítását várjuk. Teljesen osztjuk azonban számos osztálynak, így különösen a lugosi osztálynak véleményét, mely szerint a mostani rendkívüli idők nem alkalmasak arra, hogy a maga egészében valóra váltsák a bírói karnak a status rendezéshez fűzött reményeit. Az államháztartás helyzetének komolysága, a bírói kar jogos igényeit is részben háttérbe kell, hogy szorítsa. Belátjuk azt mindnyájan. A bírói önzetlenség resignációjával számoltunk is vele. Azonban mindannyiszor lel kell szólalnunk amaz általánosítás ellen, hogy a bíró javadalmazása nem volna másként rendezhető és rendezendő, mint a többi állami tisztviselőké. Ugyancsak máskép a bíró különleges közjogi állásának megfelelően kell rendezni az automatikus előléptetést is, melynek nem szabad a kormány lényénél, hanem a törvény erejénél fogva kell bekövetkeznie. Kivételt kellene természetesen tenni az automatikus előlépés alól a vezető állásoknál (vezető járásbiró, vezető ügyész, tanácselnökök, törvényszéki elnökök), melyekre csak kinevezés útján lehet jutni, de amely állások betöltői bizonyos számú év élteltével megfelelő rangemelésben aulomalice szintén részesítendők. Röviden foglalkoznunk kell azoknak aggályaival, akik az időszaki helyi előlépés intézményétől a bírák ügybuzgalmát féllik. Mélyen kellene sajnálnunk, ha a magyar bírónak a kötelességtudása és tudományszomja oly alacsony tokon állna, hogy csakis a további előléptetés reménye volna képes azt benne oly mértékben fenntartani, hogy bírói hivatásának kellőkép megfelelni tudjon. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok közölt, akik a bírói pályán működnek, nyilván a hivatást átlengő szellemből kifolyólag csak ritkán és kivételesen akadnak olyanok, akikből a kellő buzgalom hiányzik. És azért, mert ilyenek vannak, talán mégsem kell az egész bírói kart bizalmatlanság szülte bánásmódban részesíteni. Különben is azokkal szemben, akik méltatlanok a helyi előlépés kedvezményére, vannak és életbeléptelhetők olyan intézkedések, amelyek azokat ebből a kedvezményből kizárják. Ilyen célszerű javaslatot tesz ebben az irányban a szekszárdi osztály, azt indítványozván, hogy a törvényszéknek kijelölő tanácsa minden év végén nyilatkozzék afelől, hogy a következő évben automatikus előlépés alá kerülő bírák közt nincs-e olyan, aki nem kielégítő szorgalma és kölelességtudása miatt érdemtelen a helyi elolépésre s az illető birónak fegyelmi bírósága ilyen esetben az illető bírót bizonyos időre kizárhatja a helyi elŐlépésbŐI. Egy ilyen megtorló intézkedésnek bizonyára nagyobb erkölcsi hatása lesz kötelességét nem teljesítő bíróra, mint az önkénynek és tévedésnek tág teret nyitó tömeges előléptetéseknél való mellőzés. természetesen az időszaki • helyi előlépési a kir. ügyészségeknél is éppen oly mértékben kell lehetővé tenni, mint a bíróságoknál. A mai helyzetben, amikor csak 11 főügyészi és 5 koronaügyészhelyettesi állás áll rendelkezésre, ez a cél el nem érhető. Az új indernnitási törvény mostohán bánt el a főügyészhelyetlesekkel. Ezek az új létszámemelés következményeként csak úgy juthattak az V. fizetési osztályba, hogy táblai bírákká kellelt lenniök s így megkapták a kúriai bírói címet és jelleget. Ilyen szempontoknak sem szabad szerepet játszani fontos igazságügyi állások betöltésénél. A budapesti kir. ügyészségnek a közel múltban két kiváló vezetőjét kellett kir. kúriai biróvá kinevezni csak azért, hogy előléptethclők legyenek. Mindketten egész életüket az ügyészi pályán töltötték, olt különös érdemeket és tapasztalatokat szerezlek, mi sem lett volna természetesebb, mint őket helyben a V. fizetési osztályba előléptetni. Amikor a budapesti kir. törvényszék másodelnöke és a központi járásbíróság vezetője kúriai bírói címmel és jelleggel felruházható, amikor a bécsi ügyészség vezetője a Reichsgericht bíráival azonos rang és fizetési osztályba tartozik s amikor most a budapesti ügyészségnél a vezetőn kívül 9 főügyészhclyetles van, szinte szükségszerű követelmény az ország első ügyészségének vezetőjét az V. rangosztállyal felruházni. Igazságszolgáltatási szempontból is indokolttá teszi ezt ennek az ügyészségnek a főkapitányi hivatalhoz való viszonya. A budapesti főügyészség telt is ez iránt több izben előterjesztést, de eredménytelenül. Lehetetlen továbbá fenntartani azt az álláspontot, hogy amig a VI, fizetési osztályig az ügyészek a bírákkal egyenlően léphetnek ííelyben elő, ezután már csak tizenhatan (11 főügyész és 5 koronaügyészhelyclles) haladhatnak előre ez ügyészi pályán, a többinek pedig egyszerre biróvá kell átváltozni. Biztosítani kell tehát az ügyészi karban is a helyi előléptetést ugyanazon elvek szerint, amelyeket a bíróságokra vonatkozólag kifejtettünk. Y. Az itélőbirói és ügyészi állással járó összeférhetetlenség. A bírák összelérhetellenségére vonatkozó eddigi törvényes rendelkezéseket a tervezet egyszerűen megismétli. Pedig ezek a szabályok nem tarthalók fenn. Nincs arról szó, hogy tág teret nyissunk a birónak a külön jövedelmek hajhászására, hogy ne az államkincstártól húzott fizetésben keresse anyagi boldogulásának főeszközét; arról sincs szó, hogy az állam a bírákat ne úgy fizesse, hogy egyedül fizetésük alapján megtalálják rangjukhoz mérten anyagi boldogulásukat, hanem csak arról, hogy a bírói függetlenség védelmének örve alatt ne fosszuk meg a birót túlontúl személyes szabadságától s ne taszítsuk ki egészen a gazdasági éleiből. A régi törvény, amely a birói függetlenség biztosítékát a birónak az anyagi élettől való teljes elzárásában találta, elavult. Sem a vagyontalanság, sem pedig a gazdasági elszigeteltség nem biztosítéka a függetlenségnek. Ellenkezőleg. Csak az anyagilag boldoguló embernek szabad az ítélete s egyúttal annak az ítélete lehet csak helyes, aki részese, nem pedig kitagadottja a közgazdasági életnek. A birót tehát annyira mindenesetre be kell engedni a gazdasági életbe, amennyire ezt a birói liszt helyes gyakorlásának követelményei is kívánatossá teszi. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a királyi bíróságok szervezése idején a feltevés az volt, hogy a birói tisztet ugyanaz a társadalmi elein fogja gyakorolni, amelyet a szervezés a birói szakban talált, Ez a jómódú közép birtokos osztály volt a régi megyei autonómiának ex officio nobili részese. Ez a feltevés nem bizonyulUvalónak. A birói liszt a fejlődő kulturális életviszonyok sokfélesége, a jogszabályok megsokasodása folytán nehéz stúdiumot feltételező s terhes hivatallá változott ál. Erre a pályára csak kivételesen lépnek azok az elemek, amelyek a vagyon által nyújtott kényelmet megszoktak. A mai birónak szegénységben és gazdasági elzárkózötlságban tartása tehát éj) a bíráskodás függetlensége és helyes szociális irányzala szempontjából okoz bajokat. A bíró különleges helyzete azonban annyit mindenesetre megkíván, hogy a bíró ne viselhessen olyan állást s ne űzhessen oly foglalkozást, amely a birói tiszt méltóságával nem egyeztethető össze vagy amely őt az állammal, törvényhatósággal, községgel vagy a jogkereső közönség nagyobb rétegével szemben függő helyzelbe vagy az elfogultság lelki állapotába hozza, vagy amely őt hivatali kötelességeinek teljesítésében gátolja. Ezek azok a szempontok, amelyekből kiindulva kell a bíró összeférhetetlenségére . vonatkozó törvényes szabályokat megalkotni. Egyenkint foglalkozva eme szempontokkal, hogy mi egyeztethető össze a birói tiszt méltóságával, azt nem lehet akként meghatározni, hogy taxatíve felsoroljuk azokat az állásokat és foglalkozásokat, amelyektől a bíró el van zárva. Ez a konkrét körülményektől függ s egyedül a konkrét eselben dönthető cl s ezért azt a bíró fegyelmi halósága, mint az erre legilletékesebb fórum, amelyben legélénkebben él a birói állás magas erkölcsi rangjának tudata, a konkrét eset körülményeinek ismerete alapján fogja leghelyesebben eldönteni. Ami pedig azt a félelmet illeti, hogy a bíró különböző állások és foglalkozások révén a perek egy részében elfogulttá válhatnék, ezt csak annyira kell honorálni, hogy nem szabad megengedni, hogy a biró a hivatali területének gazdasági életével túlságosan egybefonódjék. Ila azonban a jövőben megszaporodnának is azok az esetek, amelyben a biró egy per elbírálását, elfogultság címén kénytelen egy kartársára átutalni, ebben semmi nevezetes bajt nem lehet látni. A biró eljárásának ily akadálya eddig is volt. A gazdasági élet cselekvő alanyánál keletkező elfogultsági esetek helyett eddig a biró nyomorúságos existenciája révén a szenvedő alanynak, az adósnak, a szegénység révén a gazdagabb jóakaratától függő embernek elfogultságával találkoztunk. Pedig sokkal kisebb baj az, ha a biró például egy pénzintézet pereiben azért nem járhat el, mert az intézet felügyelőbizottságának tagja, mintha a perben való eljárását az akadályozza, hogy ugyanannál az intézetnél váltóadós. Nem is szólva arról, hogy az eljárás akadályának első okát a biró nem hallgathatja el a javaslat szerint, a második okról azonban saját reputációja érdekében nem egyszer hallgatni fog.