Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

533 törvény egyedüli autentikus magyarázója, látnivaló a hiró megkötöttségére, alárendelt voltának megállapítására irányuló tendencia. E tekintetben utalunk a törvények úgynevezett végrehajtási záradékára. Semmi sem mutatja szemléltetőbben azt a törekvést, hogy a birói szabad Ítélkezést úgynevezett magyarázó, útmutató rendelkezések korlátai közé szorítsák, mint a záradékok összehasonlítása. A régebbi törvények, a még oly nagyfontosságúak is, mint pl. a kereskedelmi törvény, váltótörvény, büntető törvény közegészségügy rendezéséről szóló törvény stb. végső szakaszukban csupán azt a felhatalmazást adják meg, hogy az életbeléptetés időpontját és a törvény végrehajtását a megjelölt miniszterre vagy miniszterekre bízzák. Már az újabb törvények széleskörű felhatalmazást akarnak adni. Arra is feljogosítják a minisztert, hogy a végrehajtás tárgyában kiadott rendeleteket tetszés szerint kiegészítsék, módosítsák. Legtovább ment e téren az 1912 : LIV. t.-c. Egy sereg felhatalmazáson kívül, mely a polgári perrendtartással függ össze, felhatalmazást nyert az igazságügyminiszter arra is (104. §.), hogy a végrehajtási eljárásnak az 1881 : LX., 1908 : XLI., 1912 : VII. és 1912 : LIV. t.-cben megállapított szabályait, továbbá a birói és ügyészi szervezet szabályait egységes szerkezetbe foglalja össze. E helyen nem terjeszkedhetünk ki az ilyen felhatalmazások közjogi vonatkozásaira, menynyiben egyeztethető össze ez a parlamentáris kormányrendszerrel, csak megállapítjuk a tényt, hogy a végrehajtó hatalom messzemenő törvényipótló rendelelkibocsátási jogot gyakorol. A változó kormányrendszerek e tekintetben nem egyforma módokon igyekeznek az úgynevezett birói hatalom kellemetlen ellenőrző szerepét mellőzni, de az irányzat általában az, hogy jelentőségében csökkentsék. 2. KeformkLvánságok. Minél kiforratlanabb valamely társadalom élete, minél befejezetlenebb az államélet épsége, annál erőteljesebben kell minden gondolkodó elmének megkívánnia a független birói külön státus kiépítését. A mi befejezetlen nemzeti életünk mellett, forrongásban élő társadalmunk küzdelmei között, a népműveltség elmaradottsága mellett, a birói hatalom, a birói Ítélkezés különös jelentőségre emelkedett. A törvényalkotások, melyek a biró Ítélkezését irányítják, leggyakrabban alkalmi speciális jogszabályok. A társadalmi és gazdasági érdekcsoportosulások az osztályérdekek jelszava alatt legtöbbször egyoldalú befolyásra tesznek szert, melyek a folyton váltakozó politikai áramlatokhoz fűződve akarják irányítani a jogéletet, sőt magát a törvényhozó hatalmat is. Az igazi organikus összefüggést a nép jellemével, gazdasági érdekével alig találjuk fel még az úgynevezett szociális törvényalkotásokban sem. A legtöbbje idegen mintákra készült vagy idegen institúcióknak kritika nélküli átültetése. Azok a belső erkölcsi erők, amelyeknek az életképes törvényeket láthatlan szálakkal kell a nemzet életéhez fűzniök, hiányoznak, mert a jogszabályok nem a kor evolúciójának természetes termékei. Akkor, mikor a közérdek fehér lapjára minden osztályérdek a magának tetszőt akarja felírni, mint általános kötelezőt, — a birói hatalom képviseli csupán az állandóságot, nyugodtságot, az áttekintést. Ő pótolja, egészíti, javítja ki a hibás jogszabályokat, teszi lehetővé, hogy a társadalmi élet nagyobb megrázkódás nélkül fogadja azokat. A birói hatalom különállásának biztonsága nélkül, tekintélye nélkül nem képes feladatát teljesíteni. Téves hit az, hogy a külön közjogi állás biztosítása azért kívánatos főképen, mert a bíróságok anyagi javadalmazása így kedvezőbbé tehető, mint a többi állami lisztviselőé. Bár lényeges különbség van a törvény állal minden mellékfoglalkozástóf-eltiltotl szegénységi fogadalmat tett biró és más tisztviselők között, annak belátása elől a bírák sem zárkóznak el, hogy a birói javadalmazás a többi állami tisztviselőével arányos és főképen az állanr teljesítőképességével egybehangzó kell legyen. A külön státus nem materiális kívánság. Ezt az állam közjogi rendje kívánja meg és\ ez egyáltalában nem a birói kar egyoldalú kívánsága, de az egész közjogi Magyarország kiépítésének, megalapozásának mellőzhetetlen követelménye. A végrehajtó hatalom legfőbb szervei általában nagyobb fontosságot tulajdonítanak a közigazgatási tisztviselőknek. Ennek külső elismerése, a kitüntetések, a magasabb javadalmazás, gyorsabb előrehaladás. A birói pálya ma már épen nem vonzó pálya. E felfogáson változtatni kell, meri a birói szervezet dekadenciája előre látható ennek fenntartása esetén. A biró külső tekintélye, közjogi díszes állása csak az önálló státusba való helyezésével biztosítható. Kétségtelen, hogy az önálló státus megvalósítása a birói kar külső díszének emelésén kívül a kar szociális helyzetén is javítana. E tekintetben kézenfekvő az összehasonlítás eredménye a miniszteriális tisztviselők és különösen az igazságügyminiszteri tisztviselők külön státusával. Közismert és a hivatalos közleményekből, továbbá az állami költségvetés adataiból ellenőrizhető tény az, hogy a hasonló fizetési osztályba osztott miniszteri adminiszlrácionális tisztviselők előlépési viszonyai aránytalanul kedvezőbbek a birói személyzeténél. Míg a bírák átlag 30 éves szolgálat melleti érik el legkedvezőbb esetben az V. fizetési osztályt, az igazságügyminiszteri lisztviselők 15—20 év alatl. Sőt, ami sokkal szembetűnőbb, a berendelt bírák eltekintve attól, hogy a kedvezőbb helyzetet mérlegelve, hol mint miniszteriális tisztviselők — hol mint bírák lépnek elo — legalább 10 évvel megelőzik a hasonkorosztályú legkiválóbb bírákat. Ez a nehéz és felelősségteljes hivatásukat idegőrlő szellemi tevékenységben betöltő ilélőbirákat méltán elkeseríti. Mindezek a szempontok az új szervezeti törvényben csak a bíráknak (és ügyészeknek) külön státusba helyezésével érvényesíthetők. Az államhatalomnak Montesquieu óla elismert három ága, ú. m. a törvényhozói, végrehajtói és a birói hatalom, szigorúan elkülönítendők egymástól. Ez csak úgy lehetséges, ha a birói hatalmat gyakorló férfiak nem soroztatnak be állami tisztviselők közé s nem kerülnek azokkal egyenlő elbánás alá. Ezt az elvet sértette meg legerősebben az 1893 : IV. l.-c, mely az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról rendelkezvén, ugyanazon fizetési osztályba sorozta, tehát egy kalap alá vonta a törvényszéki bírót, a számtanácsost, a klinikai gondnokot, a dohánybeváltási kezelőt és a zálogházi ellenőrt. Ezek az utóbbi állami alkalmazottak a végrehajló hatalomnak, a közigazgatásnak felelte érdemes tisztviselői, de a kifejtettek szerint semmiféle egységes vonatkozásba nem hozhatók a birói hatalom funkcionáriusaival. Minthogy pedig ennek a két teljesen heterogén kategóriának összekeverése az illetmények közös szabályozása kapcsán történt s főleg ezúton jutott külső kifejezésre, a külön státus létesítésének elengedhetetlen feltétele és velejárója az, hogy a birói és ügyészi kar illetményeinek szabályozása teljesen eltérő elvek szerint és függetlenül történjék. Törlendő tehát a tervezet 64. §-ának az az intézkedése, hogy az állami tisztviselők illetményeire vonatkozó törvényeket és más jogszabályokat az itélőbirákra és az ügyészekre is alkalmazni kell. Ne tartozzanak tehát a bírák az állami tisztviselők VIII—II. fizetési osztályaiba, hanem egy külön státusba, amelyen belül volna az első'-, másod- és harmadfokú bírák csoportja megfelelő és automatikusan emelkedő javadalmazással. Az természetes, hogy a birói kar anyagi függetlensége egyik legfőbb követelmény. A biró anyagi javadalmazásának olyannak kell lennie, mely az állás díszének és fontosságának megfelel. Itt azonban határt szabnak az állam pénzügyi viszonyai. Ez tehát olyan tényezőktől függ, melyek az egész lisztviselői kar javadalmazására kihatnak. Konkrét javaslat e téren nem is lehető. Az anyagi ellátás legyen olyan, hogy tisztességes és nyugodt megélhetési biztosítson. Egyebet nem lehet kívánni. E részben tehát különösen ez idő szerint nem az államkincstárral szemben lámaszlunk igényekel, hanem a szervezeti törvénynek egyéb rendelkezéseitől, így különösen az itélőbirói és az ügyészi állással járó összeférhetetlenség kérdésének liberális szabályozásától várunk eredményt. Es igaza van egyik bíróságunknak, amelyik észrevételeiben azt mondja, hogy: (Szilágyi Dezsőé mellé sorozva fogja megőrizni a magyar birói kar annak az igazságügyminiszlernek emlékét, aki annak jeléül, hogy meleg érzéssel figyeli a birói karnak már alig palástolható nyomorát, megteremti a külön birói státust.)) De sem a külön státusba helyezés ténye, sem a csak némileg is kedvező anyagi helyzet nem elegendő garanciái a birói függetlenségnek. Minden szervezeti törvény, így a legújabb javaslat is elvi kijelenlésben biztosítja a bíróság függetlenségét, «Á bíróság független és csak a törvény, a törvényesen kiadott rendelet ós a törvényerejű szokás szerint köteles eljárni és határozni.)) Ámde ez a megállapítás teljesen értéktelenné válik, ha egyébként egész sora a törvényes intézkedéseknek, az igazságügyi adminisztráció ténykedései, az ügyviteli szabályok rendelkezései megkötve tartják a független bírót. Az egész törvénykezés levegőjének, szellemének kell olyannak lennie, mely a függetlenségnek kedvező, a garanciáknak számos és kiterjedt törvényhozási alkotásokban kell lefektetve lenniök, melyek a bíróság pártatlanságát, az ítélkezés szabadságát biztosítják. Az emberi Ítélést pedig négyféle dolog szokta felforgatni, mondja Verbőczy a Tripartitum élőbeszédében. A félelem, mikor valakinek hatalmátó) tartva, a valót megmondani nem merjük; a nyereségvágy , amikor valakinek lelkét ajándékkal vesztegeljük meg; a gyűlölség, amikor ellenfelünknek ellenére tőrünk s végül a szeretet, mikor barátunknak vagy rokonunknak szolgálatot tenni igyekszünk. Mindezeket a bírónak magától távol kell tartam. Így lenne az Ítélés az igazság cselekvése, aclus justilia\ A birói lelkiismeret biztonságát zavaró külső körülményeket in-