Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 64. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az elmult évben

VIII. évfolyam. Budapest, 1917 március 6. 64. szám. BIRAK ES ÜGYÉSZEK LAPJA Az Országos Birói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője Felelős szerkesztő Dr. LÁNYI MÁRTON az egyesület titkára Kiadótulajdonos Az Országos Birói és Ügyészi Egyesület Szerkesztőbizottság-: dr. SCHUSTER RUDOLF a 'magyar kir. szabadalmi tanács elnöke, dr. DEGKÉ MIKLÓS budapesti kir. ítélőtáblai tanácselnök, dr. NITSCHE GYŐZŐ a magyar királyi szabadalmi hivatal elnöke, dr. KOVÁCS MARCELL budapesti királyi ítélőtáblai biró, dr. MENDELÉNYI LÁSZLÓ a magyar kir. Curia elnöki tanácsosa, dr. LÁNYI MÁRTON kir. törvényszéki biró, szerkesztő. Szerkesztőség : I. Rath. György-u. 20. sz. Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4. sz. Meyjelen havonként július és augusztus kivételével. Előfizetési dij: Egész évre 6 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. Kereskedelmi joggyakorlatunk az elmúlt évben. Már tavaly hangsúlyoztuk, hogy különösen a kereskedelmi jog lerén válik érezhetővé az a benyomás, inely a forgalom megkötöttsége, a nemzetközi transakciók bizonytalansága, a világrend zökkenése következtében a gazdasági éleiben előállott. Tavaly inkább az elvekben, az idén ezt konkrét esetekben is megállapíthatjuk. Régi, kijegecesedell jogelvek, amelyeken a jogász soha egy percig nem gondolkozott, újabb és újabb mérlegelés alá kerülnek, a lantételeket a háború belesodorta az olvasztó tűzbe, ahol azok újabb intenzív vizsgálat alá kerülnek. Amennyire helyes ez a konkrét magánjogi tételek kezelésénél, de még a háború közepette is óvatosságot igényel a közrendet fenntartó jogszabályokban, a struktúrát alkotó társasági jogban. Itt a következetesség nem hiba, az egyöntetűség, sőt bizonyos merevség egyenesen megkövetelhető, hogy a magánjogok szabad mérlegelése ezen belül is lehetővé váljék. A cégügyekben a Curia stílusa a múlthoz képest bizonyos elnézést tanúsít, mely sokszor félreértésre adhat okot. így például kimondja, hogy a kereskedelmi üzlet haszonbérbeadója felelős marad harmadik jóhiszemű személyekkel szemben abból a mulasztásából eredőleg, hogy a cégjegyzékbe nem vezettette be azt a körülményt, hogy gyárát haszonbérbe adta (8256/915). A Kt. 7. §-a értelmében a cégjegyzékek a Kt. által előszabott bejegyzésekre szolgálnak és a gyakorlat következetes volt eddig, hogy a cégjegyzékbe más bejegyzések nem is eszközölhetők, mint amiket a törvény előír. A kereskedelmi üzlet haszonbérbeadása bejegyzés tárgyát nem képezi s így azt a körülményt, hogy a bejegyzés elmaradt, indokul felhasználni nem is lehel. Érdemben különben helyes a Curia döntése és megfelel az eddigi gyakorlatnak, hogy aki bérbe adja üzletét és megengedi, hogy a bérlő az ő cége alatt folytassa az üzletet, a beszerzett árúk vételáráért felelős. A cégbitorlásl illetőleg az elsőbiróság kijelentette, hogy nem lehet megállapítani a cégbitorlást akkor, ha alperes üzletének megjelölésére szolgáló jelzőt már akkor évek óta használta, amikor felperes azt még cége szövegébe fel riem vette, amennyiben a kifogásolt jelzőt, mint bejelentett posta- és távirdai címet használta, és ha a használt toldat az üzlet megjelölésére csakugyan alkalmas. Ehhez a helyes indokhoz a Curia (4223 915. sz.) hozzátette, hogy az alperes levelein a ((Herbária» szó alatt az alperes cégének neve aláírva nincs, ennélfogva a levelekre nyomtatott «Herbária» szó cégtoldalnak nem tekinthető, hanem tényleg csupán az alperes cég postacímének jelzésére szolgál, ebben pedig cégbitorlás nincs. Azt hiszem a Curia itt egészen mást akart mondani, mint amit tényleg kijelentett. Cégbitorlást ugyanis épen úgy el lehet követni cégtoldattal, mint azáltal, hogy idegen céget postacím jelzésére használnak. Ellenben helyes a Curia az a megállapítása, mely szerint a foglalkozás megjelölése egymagában nem alkalmas jelző arra, hogy két céget egymástól megkülönböztessen akkor, mikor mindkét cég ugyanazt az üzletet folytatja, mert ekként ezen jelzők a két cég összetévesztését még inkább előidézik (Curia: 3059/915). Az üzletátruházás terén talán a. háborús viszonyok behatása alatt a Curia is szigorúbb álláspontra helyezkedik az eddiginél úgy, hogy lassan-lassan a budapesti kir. ítélőtábla által inaugurált joggyakorlat dominál. Kimondja a Curia, hogy az üzletátruházásnál az átvevőt terhelő gondosság abból áll, hogy a viszonyoknak megfelelő módon az átadó léi kötelezettségeinek létezését kutatni tartozik. Ha az üzlet átadója közölte az átvevővel, hogy vannak feljegyzései, melyekből kitűnik, kitől, mennyit vásárolt: az átvevő gondatlansága abban áll, hogy a jegyzéket az átruházó tartozási állapotának kinyomozására fel nem használta és hogy az üzletálruházási szerződés megkötését a jegyzék átadásától függővé nem lette (4902/915), továbbá hogy ha az üzletátruházó, ki a kölcsönt felvette, az üzlet átvételekor az üzletátvevő-részvénytársaság igazgatóságának igazgatósági tagjává lett, ebből következik, hogy az átvevő részvénytársaság a hitelező követelésének fennállásáról a részvénytársaság megalakulásakor tudomást szerzett, mert a részvénytársaság igazgatósági tagjának tudomása magára a részvénytársaságra is kihat (67/1916). A tábla céltudatos gyakorlatával szemben is helyesnek kell azonban tartanunk a Curia abbeli döntését, mely szerint az oly szerződés, mely arra irányul, hogy a földbirtokos és kitermelő között kötött fakitermelési szerződést megszüntessék és ugyanekkor a föld-^ birtokos egyéb üzemi felszerelések nélkül megveszi a kitermelőtol a kitermelt és részben már forgalombahozatalra is feldolgozott fa-anyagot : üzletátruházásnak nem tekinthető (1905/916), továbbá, hogy a felelősség azt éri, aki szerződés útján veszi át az üzletet, nem terjed ki tehát arra az esetre, midőn a feleség az üzletet a férje hadbavonulása után annak neve alatt és iparengedélye alapján tovább folytatja, végül azt is, hogy egymagában az a körülmény, hogy az apa ugyanabban, de saját házában nyitott kávéházi üzletet, ahol azelőtt a fiúnak volt kávéháza, az üzletátruházást nem állapítja meg (1943/1916). A meghatalmazottak jogkörét illetőleg új és nagyfontosságú a Curia az a döntése, mely szerint, ha az egyéni céget az örökösök meg nem szüntették és a cégvezetőtől a cégvezetői jogosultságot meg nem vonták és a cégtulajdonos halála után a cégvezető az örökösök tulajdonába átment cégnél, mint az örökösök által alkalmazott tovább működött, az említett cég a cégvezető kezéhez kézbesítendő keresetlel perbe vonható és ezzel az idézéssel a cégtulajdonos örökösök is perbe vontaknak tekintendők, mert a Kt. 38 §-a szerint a cégvezető a biróság előtti minden jogcselekményre fel van jogosítva és a cégvezetői minőség minden, a köztörvény szerint szükséges, különös meghatalmazást pótol (61/1916). Eszerint a kereskedelmi cégeknél az ismeretlen örökösök perbe idézése is elesik. A vezérigazgatónak a Kt. 193. és 43. §-aiból kifolyó jogköre különös meghatalmazás nélkül a társasági ügyek vitele tekintetében csak azokra az üzletekre terjed ki, melyek a társaság rendes ügyvitelével járnak és csak azokra a jogcselekményekre, amelyeket a mindennapi ügyvitellel rendszerint járó ügyletek szükségessé lesznek. A vezérigazgatónak, mint kereskedelmi meghatalmazottnak a jogkörébe azonban ingatlanok adás-vétele nem tartozik, azokról különös meghatalmazás nélkül a részvénytársaságot kötelező hatállyal rendelkezni jogosítva nincsen (3441/916). Az igazgatóság saját felelősségére az üzlet vezetését általános és olyan kereskedelmi meghatalmazottra is bízhatja, aki cégjegyzési jogosultsággal nem bir, megbízatása folytán ez a meghatalmazott a társaság terhére érvényesen ügyleteket köthet, amelyek az üzlet folytatásával járnak (Curia 9425/915). Ha a társaság, megengedi, hogy harmadik személyek a társaság igazgatósága címet használják, ezzel alkalmat adott annak a látszatnak előidézésére, hogy a nevezetlek az alperes részére, ennek meghatalmazása alapján köthetnek ügyletekel, ennélfogva a jóhiszemű felperessel szemben felelőssé vált az üzem folytatásához tartozó kereseti árúk vételáráért (9770/915 B. T.). Nézetem szerint ez utóbbi helyes határozat az élet viszonyaival épen úgy számol, mint a B. T.-nak