Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 64. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az elmult évben

49(i az a döntése, mely szerint a fürdővállalatnál a lakásoknak a fürdővendégek részére való bérbeadási)l tárgyazó ügyletek oly ügyletek, amelyek az üzlet folytatásával rendszerint együtt járnak (9794/915). Örvendetes az a szoeiális érzék, amellyel a judikatura a gazdaságilag gyengébb fél helyzetét súlyosítani nem engedi. Különösen a jelen nehéz idők gazdagok e döntésekben, s valóban az elmúlt évben alig-alig találunk határozatot, mely az alkalmazott súlyos és függő helyzetével ne számolna. Nagy fontosságúnak kell tartanunk a végkielégítésre vonatkozó határozatot, mely szerint a végkielégítéshez való igény megnyíltával a végkielégítési összegnek feltétlen kiadására vonatkozó szerződéses kötelezettség teljesítése nincs összefüggésben azzal, hogy az igényjogosílott utóbb elvállalt-e más állást vagy nem ós hogy esetleg kisebb javadalmazása állás szerzésével, bizonyos károsodást szenvedett-e vagy nem? A kikötött végkielégítési összeg léhát a végkielégítéshez való igény megnyíltával, tekintet nélkül arra, hogy a jövőben az igényjogosultat, szolgálatának elhagyása folytán fogja-e érni károsodás vagy nem, a kötelezett fél állal kifizetendő (Curia: 8313/915) és azt, mely a napi útiáltalányból fennmaradó jövedelmet fizetés jellegével bírónak mondotta ki, amely az alkalmazottal, amennyiben jogos ok nélkül bocsájtatolt el, megilleti (Curia: 10,588/915). Fenntartotta a Curia azt a következetes gyakorlatát is, hogy a felmondási időre eső javadalmazás a jogellenesen elbocsátott alkalmazottat a törvény erejénél fogva feltétlenül s arra való tekintet nélkül illeti meg, hogy van-e kára vagy sem és kapott-e másutt alkalmazást vagy sem, s a fölmondási idő alatt kapott állásnak a felmondási időre esö javadalmazása a felmondási idő lejártát követő időre számításba nem vehető. A felmondási idő lejártától a szerződésileg megállapított, hátralevő szolgálati időre eső illetmények kártérítésképen megilletik az alkalmazottat, hacsak nem igazoltatik, hogy más állás elnyerése következtében nem károsodott. Ha megfelelő állási kapott, az új alkalmazásba kikötött szolgálati időre ott élvezett fizetése erejéig kártérítést korábbi főnökétől akkor sem követelhet, ha ebből az új állásából az 1881 : XVII. t.-c. 94. §. b) pontjába ütköző magatartása miatt felmondás nélkül idő elolt elbocsáttatott (6745/915). Olyan adatok, melyeket alperes a felperes elbocsátását igazoló adalként a perben fel sem hozott, mint a tanúvallomásokból felszínre jutott körülmények, a vitás kérdések elbírálásánál figyelembe nem vétettek (Curia: 3206/915). A társasági jogban figyelemreméltó a Curia az a kijelentése, hogy a tagok havonként bizonyos fix összeget nyereségelőlegként követelhetnek a társaságtól, nem lehet ok az egyik taggal szemben a havi nyereségelőleg kifizetésének megtagadására, ha az évközben szükséges pénzt az üzlethez a másik tag adja kölcsön, mert ez ezt a tagot csak megfelelő kamat felszámítására jogosítja. A társ hanyagsága csak a szerződés megszüntetésére jogosítja a másik társat, de nem a társaság fenntartása mellett a nyereségelőleg megtagadására (4008/915). Különösen pedig az a döntése, mely szerint a cégbirtokosok személyében beállott változás bejelentését, — még akkor is, ha a változás a K. T. 98. §. 7. pontja értelmében a társaság feloszlását maga után vonó feltétel bekövetkezte folytán állott be, — a cégbíróság szabály szerint perenkívüli eljárásban intézi el. A kereskedelmi és váltóügyekben követendő nem peres eljárás szabályozása tárgyában kibocsátott 68,300/1914. I. M. sz. rendelet 13—15. §-ai a felek meghallgatását és széleskörű bizonyílást tesznek a perenkívüli eljárásban lehetővé és ez a rendeletnek arra a céljára mutat, hogy a perenkívüli eljárásban nemcsak a jogi, hanem még a ténybeli kifogások is, amennyiben lehetséges, elbíráltassanak és csak ha ez nem lehetséges, akkor utasítsa a bíróság a felet a rendelet 17. §-a értelmében perre (Curia 10,833/915). A tényállás, mely e döntés alapjául szolgált az volt, hogy az após saját üzletébe társul vette a vejét. A szerződésben kikötötte, hogy az ott szabályozott eset beálltakor a vő a cégből kilép és erre való tekintettel a felek a szerződés aláírásával egyidejűleg a vő cégtagi minőségének törlése iránti kérelmet magában foglaló közös kérvényt közjegyző előtt aláírták és azt az após a kikötött eset beálltakor felhasználta. A Kt. 104. §-a ezzel olyan kiegészítést nyert, amelyre égető szükség volt s melyet a Curia helyes magyarázatával a nem peres kereskedelmi ügyekben követendő eljárásról szóló rendeletnek remélhetőleg állandó gyakorlatként a jövőben is követni fog. A részvényjog terén * a háborús évek nem adnak alkalmat a vonatkozó judikatura fejlesztésére. Az újabbi alapítások rendes keretekben mozognak, a pénzbőség a könnyebb mozoghatást biztosítja úgy, hogy alig van szükség olyan szabályozásra, amely a törvénymagyarázat fejlesztésére és kiegészítésére szolgálna. Mindazonáltal a jogszolgáltatás az elmúlt évben is — bár nem nagy tömegben — gazdagította az életet egynehány olyan törvénymagyarázattal, amely a jogi helyzet tisztázásához határozottan hozzájárult. * Keresk. Jog. 4917. A K. T. 151. §-a azt rendeli, hogy a részvény aláírásánál minden aláírt részvény 10%-a készpénzben befizetendő, és ehhez minden magyarázat kizárásával azt a határozott következményt fűzi, hogy evvel a rendelkezéssel ellenkező részvény aláírása semmis. Ennek ellenére a Curia 5017/915. sz. ítéletében kimondotta, hogy mivel felperesek az 1912 szept. 1-én megtartott alakuló közgyűlésen jelen voltak és az alapítóknak az alaptőke biztosítására s a jegyzett részvények névértéke 30%-ának a befizetésére telt bejelenlését tudomásul vették s szavazatukkal a részvénytársaság megalakulásához hozzájárultak, aki pedig részi vesz az alakuló közgyűlésen, amelyen az alapítók a részvénytőke 30%-ának befizetéséről jelentési teltek s ezt takarékpénztári betétkönyv felmutatásával igazolták is és a szavazatával hozzájárult a tett bejelenlés valóságához, a befizetések megtörténtének az igazolásához, s ezzel a részvénytársaság megalakulásának a kimondásához, nem kifogásolhatja utóbb a részvény aláírását azon az alapon, hogy a részvény névértékének a 10%-át az aláírásnál be nem fizette, nem pedig azért, mert azzal a lénnyel, hogy az alakuló közgyűlésen a névérték 30%-ának a befizetésére tett alapítói bejelentést tudomásul vette, utólagosan hozzájárult ahhoz, hogy a szükségelt összeget helyette lefizették. A határozat kétségtelenül helyes és megnyugtató, ha abból kitűnnék, hogy a 30% részvényenként leli befizetve. Ennek helyreigazításával a határozat érdemét mindenesetre helyeselnünk kell, bár a 151. §. szószerint szövegében ellenkezik. Ennek rendelkezése szerint ugyanis a részvény névértékének 10%-a már az aláírásnál fizetendő be s így a később történt befizetés az eredetileg semmis aláírást már nem menti meg. De a befizetés csak az aláírás komolyságának és annak a célnak a biztosítására szolgál, hogy a részvénytársaság megalakulhasson. Ha a részvényjegyző ebbeli akaratának az aláírással komoly kifejezést adott, nincs akadálya, hogy a befizetés tényleg más által teljesíttessék. Ugyancsak a részvénybefizetés visszafizetése tárgyában döntölt a Curia Rp. VIII. 9576 915. számú határozata, amely megengedhetőnek tartja, hogy a részvénytársaság megalakulhatása céljából a más aláírók helyett a jegyzett részvényekre befizetett 30%-ot a befizető nem az aláíróktól, hanem közvetlenül a társaságtól visszakövetelhesse. Ez a határozat mintegy kiegészítője az előbbinek, meri azt a jogviszonyt dönti el, mely a társaság és a befizető harmadik között jött létre. Annyi bizonyos, hogy a befizető és az aláírók között — egyéb tényállás hiányában — jogviszony nem jött létre s így a befizető hiába fordulna az aláírók ellen, viszont azonban a társaság felelőssége is nehezen megkonstruálható, ha a 30%-nak az aláíróktól való behajtása nem sikerült. A Curiának az az indoka, hogy a behajtás elmulasztása nem menü fel alperest a visszafizetésre vonatkozó kötelezettségének terhe alól, mindenesetre cum grano salis magyarázandó, a társaság ezzel szemben bizonyíthatja, hogy a behajtás nem sikerült vagy nem sikerült volna. Az idegen befizető által előlegezett 30%-ért a társaság feltétlenül nem felel még abban az esetben sem, ha a befizető az alapítókkal e tekintetben meg is állapodott volna, mert — miként a Curia 5295/915 sz. ítéletében kimondotta — ily megállapodásra, amely a K. T. 151. §-ának 3. pontjában körülírt és a részvénytársaság megalakulásának előfeltételeit képező, fellétlenül parancsoló törvényes rendelkezésekkel ellentétben áll, az igazgatóság egyáltalában nem jogosult. A részvénybefizelés nem tekinthető letétnek, s így arra a befizetőnek tulajdoni igénye nincsen; a befizetett összeget a fizető részvénytársaság meg nem alakulása vagy az alaplőkefelemelés nem sikerülte esetén visszakövetelheti ugyan, de ez a követelése nem bír a Cs. T. 42. §-ában meghatározott jogalappal. A Curia tudvalevőleg kimondotta, hogy az alapítás tárgyában hozott határozatot a részvénytársaság ellen a K. T. 174. §-a alapján indított keresetlel megtámadni nem lehet, hanem amennyiben a részvényes az alapítóknak törvényellenes eljárása folytán károsodon, az ebből eredő magánjogi igényeit csak az alapítók ellen indítandó keresettel érvényesítheti; bővítette ezt az álláspontját azzal az idei határozattal, melyben az alakuló közgyűlésen hozott határozatnak megtámadhatását kizárta, annak dacára, hogy az a megalakulástól teljesen függetetlen volt. (Igazgatói fizetés. Curia Rp. VIII. 382/916). A határozathoz nézetem szerint szó fér, különösen abban a szövegezésben, melyet a Curia ez esetben használt, ((tekintettel arra, hogy alakuló közgyűlésen hozott határozatról van szó, mely a tárgysorozatba való felvétel hiánya okából meg nem támadható)). Tavaly az alapítás tárgyában hozott határozat megtámadását zárta ki — nézetünk szerint helyesen — ebből azonban nem következik, hogy az alakuló közgyűlésen hozott összes határozatok megtámadhatósága ki volna zárva. Az alakuló közgyűlés tárgysorozatát a K. T. 154. §-a megállapítja, ha az alapítók ezen felül egyéb, a megalakulással össze nem iüggő tárgyakat kívánnak felvenni, azt rendes tárgysorozatban az aláírók tudomására hozni tartoznak. (Kifejezetten : német K. T. 197. §-a.) Fenntartotta a Curia azt a helyes jogi álláspontját régebbi