Bírák és Ügyészek Lapja, 1915 (6. évfolyam, 43-51. szám)

1915 / 46. szám

353 vényesílhessék. Már ebbó'l a szempontból is óvakodni kell attól, hogy a vádtanács határozatának oly hatály tulajdoníttassák, a melvlyel az a törvény értelmében nem bír. Dr. Derjrc Miklóx, kir. kúriai biró. Reflexiók «Az országos elmebeteg ügy és polgári perrendtartás* czímü czikkre. Az elmebetegügy terén létesített bármely változást vagy módosítást, különösen ha azok üdvösek, legmelegebben kell üdvözölnünk. 187G. év óta — eltekintve egy-két rendelettől — lényegesebb, életbevágóbb újíiás ezen a téren nem történt. Érthető tehát, hogy midőn az új perrendtartás életbelépett, az elmebetegügyre vonatkozó paragrafusok az elmeorvosokat nagy fokban érdekelték s hogy azokat behatóbb tanulmány tárgyává lelték, bizonyítja azon czikk, mely a kivá'ó elmeorvos s nagy gyakorlati érzékkel biró szakorvos, dr. Oláh Gusztáv lo'lából ezen jogi szaklapban napvilágot látott. A czikk alapgondolata, abban foglalt onosi motiválások, valamint a szerző által óhajtolt egyes kívánalmak nagyjában fedik az én e téren való felfogásomat. Sőt még ezen czikkben felvetett kérdések nagymérvű jogosultságához is hozzájárulok s nagyon kívánatosnak tarlom, hogy azok felvetése által sok homályban levő eljárás tiszlázlassék. Tehát úgy nagyjában azonos felfogásban lennék a czikk Írójával, de hogy mégis hozzászólok, annak az a magyarázata, hogy egjes, elég fontos pontokban nem látom a valói úgy kidomborítva, mint az az én nézetemnek megfelelne. Hogy aggályaimat érthetővé tegyem, okvetlenül szükséges, hogy a régi eljárást, az 4876 : XIV. l.-cz. 73. és 74. §-ait érintsem. A régi eljárás szerint az állami elmegyógyintézet, a magánelmegyógyintézet s a kórházakban levő tébolydai osztályokban a betegfelvétel nem egyformán, nem egyöntetű eljárás alapján történt. Az állami elmegyógyintézetekben a megfigyelési rendszer, a két utóbbi elmegyógyintézetekben az ellenőrzési systema szerint történt a végleges belegbefogadás. Az állami elmegyógyintézetekben rendszerint hat bélen át figyeltetett meg a beteg s ha ezen megfigyelési időtartam alatt kétségtelenül beigazodott, hogy tényleg elmebeteg, úgy az intézeti igazgatónak a bírósághoz történt írásbeli jelentése alapján, tehát annak személyes felelőssége mellett történt meg a végleges intézeti felvétel. A két utóbbi intézetben az illetékes bírósághoz történt bejelentés után a bíróság két szakértőjével kiszállt, a vizsgálatot megejtette s ezen vizsgálat után történt meg a végleges .felvétel. Tehát ezen két utóbbi intézetben a betegek felvétele rigorosusabb feltételhez volt kötve, mint az állami intézetekben. Az új eljárás (1912, évi LIV. t.-cz. 19. s 20. §§.) mind a két fajtájú elmegyógyintézetre egyaránt az ellenőrzési systemát alkalmazza, tehát az állami elmegyógyintézetekre is az ellenőrzést kiterjesztene. Ezen eljárás úgy intézkedik, hogy az állami vagy a magánelmegyógyinlézet vagy valamely kórház az ideiglenesen felvett elmebeteget azonnal köteles bejelenteni annak a járásbíróságnak, melynek területén van. A járásbíróság a bejelentett személy elmeállapotát szakértő orvos közbenjöttével a helyszínén a jelentés beérkezése után haladéktalanul megvizsgálja. Állami elmegyógyintézetben, valamint állami vagy más közkórházban elhelyezett elmebeteg megvizsgálásánál szakértőül az elmegyógyintézet vagy elmebetegosztály vezetőjét vagy valamely orvosát lehet alkalmazni. Ezen az állami intézetekre kiterjesztett új eljárás alkalmazását azért tartották szükségesnek, mit különben a miniszteri indokolás is bizonyít, hogy a bírói ellenőrzéssel a személyes szabadság hatályosabb védelemben részesüljön. Ezáltal lehetetlenné akarták tenni azon babonásan megrögzött téveszmét, hogy «ép észszel» tébolydában valaki a legrövidebb ideig is tartható legyen. Ezért úgy intézkedik a 19. §., hogy «a járásbíróság a bejelenlés beérkezése után haladéktalanul megvizsgálja szakértő orvos közbenjöttével a bejelentett személy elmeállapotai*. A magánintézetekben a régi eljárás szerint is így történt a vizsgálat, talán egyedül az volt kifogásolható, hogy a beteg ideiglenes befogadásától számítva egy-két hét múlva került vizsgálatra. Most tényleg a legrövidebb idő alatt történik az ellenőrzés, egylormán a mindkél jellegű intézetekben. Mit kell luIajdonképen ellenőrizni? Ugyebár azt, hogy ép elmével valaki detentióban ne lehessen. Az állami intézetbe az ideiglenes felvételt az intézet igazgatója hatósági orvosi bizonyítvány alapján eszközli, azután száll ki a bíróság s perfectuálja a végleges felvételt. Tehát ellenőrizni kell azt, hogy tévedésen, tudatlanságon vagy rosszindulaton alapuló igazságtalan felvétel ne eszközöltessék. Szakértőre van az eljáró bírónak szüksége, ki őt a fentorgó elmeállapotról meggyőzze. Mert a kifejezetten zavart elmebeteg állapotát a nem psychialrikusan képzett biró is helyesen elbírálja, de már lappangó tünetekkel járó betegség elbírálására csak szakember képes. Ep ezen esetek ellenőrzése legnehezebb, ép ezen esetek szolgáltatták, mint a tapasztalat igazolta, azokat, kiket ép elmével a tébolydában visszalartottaknak néztek. Hogy az meg ne eshessék, sőt hogy még a lehetősége annak fenn ne foroghasson, hogy valaki elmegyógyintézetben ép elmével bezárva lehessen, a legszigorúbb kautélákat kell igénybe venni. Azért nagyon helyesnek tartanám, ha a végleges intézeti felvételnél az állami elmegyógyintézetekben ép úgy, mint a magánintézetben történik, az intézeten kívül álló szakértő orvos állna a biró oldala mellett, mert akkor még azon gyanú sem állhatna fenn, hogy az ideiglenes felvételt eszközlő orvos bármely okból a végleges felvételt befolyásolhatná. Nem állana fenn azon anomália, mely joggal sérthette a magánintézet vezelő orvosait, hogy őket szigorúbban kell elbírálni, mint köztisztviselő jelleggel biró kartársait. Hogy helyesen értelmezem s fogom fel ezen dolgokat, bizonyítja ismét a miniszteri indokolás, mely utal arra, hogy az állami elmegyógyintézeti igazgatók s orvosok is maguk óhajtolták ezen újonan életbeléptetett eljárást. Miért kívánták ezt? Azért, hogy az intézeti igazgatóra nehezedő egyéni felelősség súlyát csökkentsék (1. m. i.). Ezek után a 19. §. azon passusát, hogy állami elmegyógyintézetben, valamint állami s más közkórházban elhelyezeti elmebetegek megvizsgálásánál szakértőül az elmegyógyintézet vagy az elmebetegosztály vezetőjét vagy valamely orvosát lehet alkalmazni, csak úgy lehet s szabad értelmezni, hogy ezek csak akkor veendők igénybe, ha más külső szakértő nem volna alkalmazható. Ezen kitétel, hogy leltet alkalmazni, mutatja azon előrelátást, hogy egyes vidéki állami elmegyógyintézetekben, de különösen vidéki elniebetegosztályokon történő vizsgálatokhoz elmegyógyászattal szakszerűen foglalkozó orvost nem lehet kapni, akkor szükségből kell azon intézet egyik belorvosát igénybe venni, ki az eljáró birót a fennforgó elmeállapotról meggyőzze. Nézetem szerint — a gyakorlat nekem fog igazat adni — csak végső szükség esetén alkalmazandó az intézeti orvos, mert ez által mindenféle insinuatió eleve kizárhatóvá válik. Én azt hiszem, az 1876: XIV. t.-cz. 73. §-a szerint történt eljárás alkalmával is megbízott a bíróság az állami elmeorvosokban, azok véleményét látatlanban is valóknak fogadta el; hogy mégis szükségesnek tartották a 19. §. életbeléptetését, annak az a magyarázata, hogy elsősorban a külvilágot akarták jobban megnyugtatni. Azon felfogás, melyet a czikkiró hangoztat, hogy «az magában véve helyes, hogy közintézetekben az intézet vezető orvosa mint érdektelen köztisztviselő világítja meg a biró előtt az eselet», a már fenn említett fejtegetésem alapján nem teljesen helytálló. Habár én magam sem képzelhetem el s magam sem tudok reá esetet, hogy az érdektelen köztisztviselő valaha valami igazságtalan vagy becstelen dologra kapható lett volna, de az elmebeteg kóros eszmevilága kapcsán, még pedig olyané, kinek látszólag ép szellemi tehetsége van s azok környezete kapcsán nem egyszer a laikus világgal elhitették, hogy az elmegyógyintézet vezetője is rábiratott az igazságtalan delentio fenntartásához vagy magasabb nyomás vagy anyagi érdek állal. Még a kóros eszmevilágból támadt eme insinuatiót is kell, a mennyire csak lehet, kerülni s az inkább történhetik úgy, ha a végleges felvétel kimondásánál az ideiglenes felvételt eszközlő személy nem szerepel. Ugyanis az elmebetegben, ki a priori igazságtalannak tartja intézetbe való elhelyezését s az ellen kézzel-lábbal kapálódzik, csak annál inkább fokozódik ezen vélt