Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 5-7. szám

DR. BÁTOR VIKTOR teljesen a véletlen szeszélyei szerint dönti el. Ha van irás és abban ki van kötve a pénznem, a román adós a felszámoló hivatalnak frankot vagy fontot tartozik fizetni. Ha nincs irás, akkor a tartozás öszszegét a békeszerződés szerinti pénznemben kell megfizetni. Kissé általános ugyan a békeszerződésre való ez a hivatkozás, mert hiszen a békeszerződés rendelkezései a háború előtti tartozások megfizetésére vonatkozólag nem teljesen egyöntetűek. Csupán sejteni lehet, hogy a 231. cikk d) pontja szerinti pénznemet akarja a törvény e helyen megjelölni. Azt hiszem, hogy ez a megkülönböztetés meglehetősen indokolatlan és mindenesetre ellentétben áll a jogtudománynak azzal a évezredes tételével, hogy helyes jogszabályok nem fűzhetnek jelentéktelen tényállásbeli eltérésekhez nagyjelentőségű különbségeket a joghatásban. Már pedig itt igen jelentős különbséget okoz a román adósra nézve az, hogy van-e tartozásáról irás, vagy nincs. Felmerül a kérdés, hogy mit értsünk irás és pénznem megjelölése alatt. A legtöhh internacionális hitclüzlet banküzlet, a bankok pedig hiteleket folyószámlái jogviszony alapján adtak. Azt hisszük, hogy a folyószámlák idegen pénznemben való vezetése és ennek az adós részéről való kifejezett vagy hallgatólagos elismerése már megállapítja a tartozás irásbafoglalásának tényállását. A mai jogi helyzetben e szabálynak az érdekelt magyar hitelezőre nézve nincs sok elvi jelentősége, mert bármit fizet is le a román adós, a magyar hitelező nem kap semmit, a román és a magyar államok egymással számolják azt el. Mégis könnyű rájönni, hogy még a magyar hitelezőre nézve is van gyakorlati jelentősége annak a ténynek, hogy tőle függ. legalább is tőle is függ, hogy a román adós fonttartozását fontban vagy háború előtti árfolyamon leiben tartozik-o megfizetni. A 41. §. szerint az összes román honosok, akiknek 1916 augusztus 14. előtti vagy a megszállás idejéből származó követelése áll fenn ellenséges állam polgáraival szemben, tartoznak követeléseiket a törvény kihirdetésétől számított két hónap alatt bejelenteni. E követeléseket azokból az összegekből fogják kifizetni, amelyeket a román adósok az előző bekezdések értelmében a pénzügyminisztériumnál lefizetnek. E szakasz kifejezetten Nagyrománia területéről beszél. Ha tehát erdélyi és bukovinai román állampolgárok, akiknek magyar területen követeléseik vannak, követeléseiket a határidőn belül bejelentették, e követelések kiegyenlítése a magyar adósok megterhelése nélkül meg fog történni a román adósok által lefizetett összegekből. E szabályból az következik, hogy magyar érdek az, hogy a magyar adósok Nagyrománia lakóival szemben fennálló, a békeszerződés alá eső tartozásaikat ne fizessék meg egyezségek utján, mert e követelések a lefoglalt követelésekből fognak kiegyenlítést nyerni és ilyenmódon legalább részben lehetségessé válik a lefoglalt magyar követeléseknek felhasználása. Ebből a szempontból már természetesen nagy jelentősége van annak, hogy a román adósok fontot vagy leit fizetnek-e. Igen komplikált kérdés az, hogy a magyar hitelezők, akiknek követeléséből a magyar adósok tartozásait kifizetik, hogyan fognak az adós magyar állampolgárokkal elszámolni. De még ha az egyes magyar hitelezők attól a magyar adóstól, akinek tartozása az ő követeléséből elégíttetett ki, megtérítést nem is kapnak, még akkor is az ország fizetési mérlegében jelentős tétel lenne a magyar adósoknak e tartozásoktól való megszabadulása. 74