Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 5-7. szám

DR. BÁTOR VIKTOR ján vagy az őzen tárgyban keletkezett későbbi törvények és rendéletek alapján létrejött ügyiratok, végzések, véleményes miniszteri határozatok, minisztertanácsi naplók és bármely bíróság által, bármely utón hozotl bírói rendeletik vagy határozatok. Mindezek az állam által most vég zendő liquidálás és visszatartás tekintetében nem birnak az ítélt szó erejével és bármikor mondották is ki őket, semmiféle formában azokat ellenvetni nem lehet." Jogpolitikai és gyakorlati szempontból mindezek igen sajátságos rendelkezései a törvénynek, azt hisszük legalább is példátlanok a nyugateurópai államok jogrendszeréhen. Amit fentebb az ellenséges vagyontárgyak tulajdonos-változtatásáról modottunk, az természetesen ugyanarra a vagyontárgyra nézve többször is megismétlődhetett. Ismeretesek esetek, de legalább is könynyen elképzelhetők, ahol egy magyar állampolgár 1917-ben eladta a tulajdonát képező ingót vagy ingatlant németnek, 1918-ban a német tulajdonos eladta egy semlegesnek, 1921-ben talán a semleges eladta egy románnak, a román pedig most egy angolnak és most, 1923 végén, a román kormány ugy kívánja ezeket az ügyeket szabályozni, mintha 1916-ban már világos jogszabályok lefoglalták volna a német, magyar vagy osztrák tulajdonban álló román érdekeltségeket, mintha Románia nem állolt volna három éven keresztül ellenséges megszállás alatt. Igen gyakoriak természetesen azok az esetek, ahol a szerző fél jóhiszeműségét a román kormánynak alárendelt, de illetékes hatóságoknak, román bíróságoknak bizonyítványai, határozatai is alátámasztották, oly határozatok, amelyekben e javaknak forgalomképes jellege hivatalosan deklaráltatott és most jóhiszemű tulajdonosaik e román törvénnyel egyszerre elveszítik vagyonukat. A következmények teljesen beláthatatlanok. Elég ha a visszamenő szavatossági kötelezettségek érvényesítésére gondolunk. Azt hisszük, hogy ha a román kormány e jogtételeket komolyan végrehajtani kívánná, sokkal többet fog ártani az ilyen módon teremtett jogbizonytalanság magának a román érdekeknek is, mint amit a lefoglalt és liquidált javak utján Románia nyerni fog. II A törvény az alaptételeknek fentemiitett világos rendelkezésein kívül részletes intézkedéseiben már nélkülözi azt a világosságot és egyértelműséget, amelyet épen egy ily gyakorlatilag nehéz matériában való szabályozás igényel. A törvény 1. §-a szerint : ..Azon államok alattvalóinak javai, jogai és érdekei, amely államok Romániával háborúban voltak, az állam részére a jelen törvény alapján a békeszerződés értelmében visszatartatnak vagy liquidáltatnak." Ahány szó, annyi kétely. A törvény mindenekelőtt ugy rendelkezik, mintha Nagyrománia egész teriiktén kívánná a liquidálási szabályokat érvényesíteni, holott magyar és osztrák tulajdonban álló javakra nézve a békeszerződés 250. cikke a liquidálás jogát az uj román területre nézve megvonja. Igaz ugyan, hogy a törvény a liquidálást a ,.békeszerződés értelmében'' mondja ki, mégis helyes lett volna a békeszerződés 250. cikkének megfelelő rendelkezést a törvénybe felvenni. Máris vannak gyakorlati esetek, ahol román hatóságok erdélyi területen megkibérelnek magyar és osztrák vagyonokat hquidálni. Nem rendelkezik a törvény arra nézve, hogy az állampolgárság megállapítása milyen időpont szerint történik. Nem rendelkezik a lör^ vénv Erdély speciális helyzetéről azokban az esetekhen, mikor német 70