Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 5-7. szám

A HÁGAI ÁLLANDÓ NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG KÉT VÉLEMÉNYE elvesztenék teljes értéküket. A békeszerződés magyarázata itt — mondja a „Cour" — incidentális természetű. A kérdés lényege az, hogy az ethnikai kisebbség nemzetközileg biztosított jogain ejtetett-e sérelem Ez elöl nem lehet kitérni oly okfejtéssel, mi a lengyel álláspontban kifejezésre jutott. A Conseilnek kötelessége biztosítani a kisebbségi sérelmek orvoslását és ezért a „Conseil" hatásköre az ethnikai kisebbségen elkövetett sérelmek megvizsgálására kétségtelen. A „Cour" végezve a hatásköri kérdéssel, a legalaposabban fejti ki az erre a tárgyra nézve irányadó német jog alapján a ,,Rentengutsvertrag" jogi természetét. Kiemeli, hogy az „Auflassung" előtt már ha nem is technikai értelemben vett tulajdonos volt a vevő, de már volt jogcime a birtok megtartására. A vevőnek „jus ad rem"-e van az „Aufllassung" előtt és az „Auflassung" után a „jus in re" áll elő. A német jogot kell itt alkalmazni. Arra a lengyel részről tett ellenvetésre, hogy a szuverénitás változása folytán a lengyel szuverénitás vált úrrá ebben a kérdésben is. kategorice kijelenti a „Cour", hogy a magánjogokat az uj területi szuverenitásnak respektálnia kell. A német nemzetiségű gyarmatosoknak magánjogait biztosítja a kisebbségi szerződés, mely szerint minden lengyel állampolgár egyenlő magánjogokat élvez. Ezt nem rontja le sem a békeszerződés, sem maguknak a szóbanlevő kötött szerződéseknek egyetlen pontja sem, — ellenkezőleg a „Cour" azon az állásponton van, hogy a békeszerződés elvi alapja az, hogy a szuverénitás változása a magánjogok tiszteletbentartását követeli. Az indokolás azzal a felfogással szemben, hogy a fegyverszünet után létrejött „Auflassung" ellenkezik a fegyverszüneti szerződéssel és a Spa-ban felvett jegyzőkönyvvel, utal arra, hogy az „Auflassung" már a porosz állammal kötött szerződés kiegészítő része és az már konzumáltatott a járadékbirtokra vonatkozó szerződés megkötésével. Ez a magánjogi birtokállapot semmi esetre sem vonható azok alá a rendelkezések alá, melyek a fegyverszüneti szerződés és a spai jegyzőkönyv szerint az állam köztulajdonát védik és nem engedik annak értékét kisebbíteni. Itt egyesek magántulajdonáról és nem állami köztulajdonról van szó. Nemcsak a Rentengut, de a „Pachtvertrag" jogi területét is alaposan világítja meg az indokolás, utalva arra a szoros jogi viszonyra, mely a bérlőt a földhöz köti és a miért a szuverénitás változása ezt nem érintheti. A „Pachtvertrag*' ugyanis rendszerint Rentengutsvertraggá fejlődik. Ez a hasznos és az észszerű fejlődési folyamat. Nincs semmi elfogadható jogi ok, mely a fölvetett kérdés nézőpontjából más megítélést igényelne, mint amiben a „Cour" a „Rentengutsvertrag"-ot részesítette. Ily eszmemenetet tartalmazó alapos és részletes indokolás alapján mondta ki a „Cour" azt a véleményét, hogy u lengyel kormánynak ugy a felvetett hatáskör kérdésében, mint a lengyelországi német telepesek ügyében elfoglalt álláspontja vállalt nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban nem áll (la position prise par le Gouvernement polonais mentionnée aux No. a) et, b) de ladite Résolution n'est pas en conformité avec ses obligations internationales). II. A másik kérdés, melyben a „Conseil" a „Cour" véleményét kérte a Lengyelország és a Nagyhatalmak között már föntebb említett kisebbségi szerződés 4-ik cikkének magyarázatára vonatkozik. A tényállás ez : Lengyelország ezen cikk rendelkezésének megfelelően elismeri teljes jogú állampolgároknak azokat a német nemzetiségű egyéneket, akik a Németországtól Lengyelországnak átengedett területen, az ott lakó szülőktől származnak. A lengyel kormány a 4-ik cikket azonban ugy értelmezi, hogy az érdekelt személyek szüleinek a szerződés 65