Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 7-8. szám

ÜR. NEUMANN KAROLY válaszukban arra utaltak, hogy az idézett 191., illetve 208. cikkekben megállapított általános jogszabállyal szemben a 284. (300.) cikk lex speciálist alkot, amely a dunai hajók végleges elosztását célozza és amely erősebb a lex generálás-nál. A döntőbíró kijelentette, hogy az efTéle jogvita nem tartozik hatáskörébe, mert á csebek semmiféle megjelölt hajó nemzetiségei viagy tulajdonjogát nem vitatják és igy nincs szó erre vonatkozó jogvitáról, amelyet a szerződés kifejezetten az ő hatáskörébe utalt. Nem talált továbbá semmiféle olyan szerződési határozmányl, amelyből arra lehelne következtetni* hogy a szerződő felek a Magyar vagy az Osztrák állam javainak egymás közt. vagy az utódállamokkal az adói' vagy á részvények arányában való megosztását a döntőbiró*1 hatáskörébe utalta volna. Ellenkezőleg ugv találta, hogy ezek általános politikád kérdések, amelyek a 284. cikk alkalmazási körén teljesen kivül esnek és amelyekben a döntőbíró nem jogosult eljárni. Amint látjuk, a döntőbíró nem állt kötélnek és noha a vita érdemébe nem'bocsátkozott és — igen helyesen — csupán a maga hatásköréi szállította le, a megokolásban annyira ráutall a kérdés politikai jellegére és arra, hogy a szerződés a követelést semmiféleképen sem támogatja, hogy bizonyára elriasztotta a jogtalan követelői, hogy más fórum előtt próbáljon szerencsét, amely semmi esetre sem lehelne bírói fórum, mert ilyent a szerződés nem jelölt meg. 6. A második kérdés a németek ama kívánságára vonatkozott, hogy ai döntőbíró véglegesen ossza szél a Délszláv állam, Románia és Franciaország által lefoglalt német hajókat. Noha a vers'aillesi szerződés 339. cikke nem utalja a bíró hatáskörébe a vitás nemzetiségi és tulajdonjogi kérdések eldöntését, — mint a többi szerződés, — Németország mégis követelte a szétosztást, mert enélküi, nézete szerint, a biró nem határozhatja meg, hogy mi az a * német dunai hajóállomány, amelynek egy részét Németország átengedni köteles. A bíró itt sem állapította meg hatáskörét, mert a három lefoglaló állam, nézete szerint, nem ruházott reá ilyen hatáskört a versaillesi szerződésben. Ellenben belátta, hogy a német hajópark nagyságával tisztába kell jönnie, avégből, hogy a Németország részéről átengedendő hajók ügyében dönthessen. Ezért összeállította a szóbanlevő lefoglalt hajóknak a jegyzékét. Ebből azt látta, hogy a hajók majdnem mind a mi Központi Szállilásvezetőségünknek voltak bérbeadva, vagy a német katonai hatóság rendelkezése alatt állottak és ugyanolyan körülmények közt foglaltattak le, mint a háború céljaira használt magvar és osztrák hajók. Éppen, ezért ezeket a hajókai Németország a nemzetközi jog elvei szerint nem követelhetvén vissza, azok nem részei annak a német flottának, amelyből hajók átengedése követelhető. A többi hajó oly kevés és jelentéktelen, hogy ha ezek nem. is számillatnak hozzá a német flottához, ez semmi esetre sem befolyásolhatja a bírónak arra vonatkozó döntését, hogy Németországot minő jármüvek átengedésére kötelezze. Látjuk, hogy a biró, bár tagadja hatáskörét, mégis a Központi Szállításvezetőség és a német hatóságok rendelkezése alatt álló hajókra nézve kimondta érdemben, hogy azokat nem kell visszaadni. Ez az ellentmondás következménye annak az á priorislikus döntésnek, amelyet az ilyen hajók 218